A hittanosok Hatvanban jártak Márti nénivel.

05.JPG

Hatvanban jártunk a Hittanosokkal

A képek itt láthatók!

Tavalyi évhez hasonlóan június 1.-én most is kihasználtuk a lehetőséget és elmentünk páran Hatvanba. Velem együtt 21-en ültünk fel reggel a vonatra, hogy egy szép napot töltsünk együtt. Zömük nyolcadik osztályos….úgyhogy, talán utoljára!

Mivel januárban műtött lábam néha még rendetlenkedik, nem igazán mertem a tavalyihoz hasonló volumenű kirándulásra gondolni, de hallottam, hogy a hatvani vadászati múzeum nagyon értékes gyűjteményt tár a látogatók szeme elé, úgyhogy előzetes egyeztetés után végre célra tartottunk. Minden nap egy csoda és abban minden pillanat az. Már reggel ébredéskor szokásom szerint kezembe vettem azt a kis piros könyvet, melyet tavaly két elsőáldozó testvérpártól kaptam és azóta is minden nap olvasom. A címe: Jézus hív, Jézus szólít…és minden napra egy pici elmélkedést tartalmaz, mely úgy van megfogalmazva a Szentírás alapján, mintha maga az Úr szólna az olvasóhoz. A június 1.-ei reggel ezt olvastam:

„ Én részt veszek életed minden pillanatában. Gondosan elterveztem a mai napi utazásod minden egyes centiméterét, habár sok mindent véletlenszerűnek érezhetsz benne. „

-Hű a mindenit…gondoltam, ez aztán a csúcs üzenet! Az Úr tudja, hogy utazom….micsoda biztonság érzés! Nem mintha eddig nem tudtam volna, de hogy ezen az oldalon pont ez a kis üzenet volt olvasható és a sorok egyéb megnyugtató üzeneteket is tartalmaztak, mindjárt könnyebben ment az egész szervezkedés. Fél nyolckor indultam autóval, hogy a Dornyay iskolából jelentkezőket is össze szedhessem. Egy kicsi lány jaj, lekéste a buszt. Most mi lesz nosza az autó erre van, kigurult érte és valóban ott caplatott kis háti motyójával, testvérkéjével, anyukájával…..Fülön csíptük hát őt is és pontban nyolckor elindultunk mindannyian a vonathoz. Még pár jegyet pótlólag meg tudtunk venni, de sima utunk volt. Hatvanban jó nagy séta várt ránk, de az idő kegyes volt. A nap melegen sütött és már fél tizenegy után a kastély bejáratánál álltunk. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket , és rögvest a pincébe invitáltak, ahol a magyarországi folyami halászat emlékeit tekinthettük meg. Krisztus is halászokkal barátkozott, érdekes volt igazi varsát látni, de a pálmát a kipreparált állatok közt a viza vitte el hatalmas méreteivel. Az akváriumok közt bóklászva láthattam igazi élő kecsegét is…

A szinteken a vadászat múltjáról láthattunk tárlatot, kitömött állatok sokaságával. Medve, őz és szarvas mellett a róka és a kisebb rágcsálók is élethű pózba voltak beállítva. Az állatok szeme volt a legérdekesebb…..szinte élő. Egy másik részbe Gróf Széchenyi Zsigmond vadászkalandjainak emlékei tárultak szemünk elé, bele értve a dolgozó szobáját, írógépét fénykép albumait az asztalon, mintha csak haza várná a grófot. Rengeteg fegyver is volt a fiúk örömére, de sajnos volt olyan rész, ami zárva volt, így a vadászati szimulációs gyakorlaton nem vettünk részt, bár azt hiszem elég borsos is lett volna az ára.

A déli harangszó a kertben ért minket, miután megéheztünk a barokk konyhában látottakon. Nyársra húzva a mű-malac, épp csak nem illatozik, az asztalon hatalmas kerek kenyér, méretei mellett csak szerénykedhet az augusztus 20.-án szegett. Gyógynövények felkötve, régi lábosok, fazekak, egy egész tányérkészlet a falon és a „gyilkos eszközök”. Miután elmondtuk az Üdvözlégy Máriát, elindultunk az ó-hatvani templomba.  A nagy üveges ajtónál állva szemlélhettük az oltár képet, melyen Szent Gellért látható…itt ragadtam meg az alkalmat, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől akit esetleg az elmúlt évek alatt megbántottam és itt imádkoztunk egy kicsit. (Ha okosabb lettem volna ezt bele kalkulálhattam volna jobban a programba, akkor talán valaki kinyitja a templomot nekünk de nem tudtam, hogy mennyire bírja majd a lábam az iramot és egyáltalán eljutunk-e erre a kirándulásra.) A templomból más indultunk volna vissza, de egy nagy és igen stabilan kiépített amolyan tini játszótérnek nem tudtunk ellenállni. Hatalmas libikókája öt lányt is elbírt, senki nem unatkozott és a legkisebb kis kiránduló végre hintázhatott, ahogy csak bírt! A fiúk az erődben bujkáltak, s bár a csúszda nem csúszott elég jól, mégis jó volt picit újra gyereknek, kis gyereknek lenni. A vasút felé haladva nagyon jó fagyist találtunk, ahol 200 Ft-ért akkora lapát fagyit kaptunk, hogy az csuda! Miután a fagyit magunkba lapátoltuk, pár csepp eső örvendeztetett meg bennünket, de szinte jól is esett. A nagyobb lányok majd hogy nem esőben ugráltak, mely kellemesen lehűtött minket. A vonat állomáson kicsit szusszantunk, az eső java ekkor csapkodott jóleső hűs fuvallatot hozva magával. Aztán felszálltunk a vonatra és haza döcögtünk. A főtéren leszállva még egy közös búcsú köszönésre össze dugtuk ujjunk hegyeit, majd ki-ki indult hazafelé. Én még haza vittem egy kis növendékemet, ahol egyben röpke családlátogatást is tudtam tartani, megismertem az édesanyát, a mostoha apukát és elmondhattam a jövőbeni elsőáldozás lehetőségeit. Mikor haza értem, a jóleső fáradságba süppedve újra elővettem a könyvet. Minden egyes szava igaz volt a mai napra! Hagy fejezzem be e sorokat a könyv szavaival:

„…ahogy ennek a bukott világnak a mocsarában caplatsz, a gondolataidat mennyei helyeken járasd, az Én Társaságomban! Így Jelenlétem Fénye ragyog rád, olyan Békességgel és Örömmel töltve el téged, amit a körülmények nem befolyásolhatnak.”

Kívánom ezt a Békét és nagybetűs Örömöt mindenkinek!

Márti néni

Legközelebbi misék

hirdetes-450.jpg