Pünkösdi Hangverseny Baglyasalján

001.-templom.jpg

Huszonkettedik alkalommal rendeztek pünkösdi hangverseny

Lélekemelő  szent zene

Egyházközségi köszöntőjében  Kiss Dávid káplán  a Mindenhatót befogadó,  a kiáramló lelket gazdagító szent zenének nevezte azt a műsort,  amely  a pünkösdvasárnap  elhangzott Baglyasalján a Krisztus-király római katolikus templomban.

Csongrády Béla

Salgótarján A rendezők – Baglyasaljai Barátainak Kör és a Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok Klub Egyesülete – nevében Décsey Ferencné  üdvözölte a templomot teljes mértékben megtöltő közönséget.  Szilasi András  –  e hangverseny egyik kezdeményezője és fő szervezője – azt emelte ki,  hogy 1997 óta immár a huszonkettedik alkalommal hívták ily módon is ünnepli az érdeklődőket  Bóna Kovács Károly értékes képzőművészeti  alkotásaival díszített templomba.   Köszönetet mondott a mindenkori  áldozatkész  közreműködőknek és támogatóknak.

Ezúttal a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti  Iskola  zenetanárai léptek fel az alkalomhoz  méltó,  igényesen kiválasztott és magas színvonalon előadott műsorszámokkal.  Elsőként  Tóth Tibor  adta elő  J. S. Bach  d-moll  Chaccone című,  szólóhegűre írt szerzeményét,  majd  ugyancsak egy Bach-műből a Pünkösdi  kantátából  énekelt egy részletet Beeri Szilvia Matuz Csilla orgonakíséretével. A következőkben Bach Air című számát Tóth Tibor és Matuz Csilla,  majd  Bach – Ch. Gounod Ave Mariáját Beeri Szilvia adta elő. Zongorán kísérte  Matuz Csilla.  D. Scarlatti  d-moll Szonátáját csemballón Matuz Csilla szólaltatta meg, majd Tóth Tiborral együtt játszotta el A.Vivaldi d-moll Sicialano és Allegro című alkotását.  A zenei blokk zárásaként  A. Stradella Pieta, Signore című művét Beeri Szilvia énekelte el, zongorán  Matuz Csilla kísérte. A meghitt hangulatot két vers is emelte:  Három  Réka  a baráti kör részéről mondta el Vargha Gyuláné Pünkösdvárás,  a Zenthe Ferenc Színház  képviseletében pedig Andó Ákos tolmácsolta Berek Péter Pünkösdi szél című költeményét.

A szervezők minden közreműködőnek ajándékkal  köszönték meg a szereplést. Kovács Lászlóné, a baráti kör elnöke külön is köszöntötte Szilasi Andrást, aki hosszú éveken  át  többféle minőségben is szervezte  Baglyasalján a közösségi életet, kulturális munkát.  A hangversenyszervező funkciójában  Décsey Ferencné lépett Szilasi András  örökébe.

További képek itt láthatók! (Köszönet érte P.Tóth Lászlónak a képekért)

Legközelebbi misék

hirdetes-450.jpg