Zarándokutunk utolsó reggelén András atya elmélkedését hallgatjuk a hittől megvilágított értelemről, a belső látásról, mely arra is alkalmat ad, hogy továbbgondoljuk: minden zarándokutunkban van valami, ami más, mint a többi.
Révkomárom nevezetességei közül számunkra a legemlékezetesebbek: a Szent András templom, a Selye János Egyetem, a Jókai szobor és az Európa-udvar. Rövid látogatásunk után elhagyva a várost átmegyünk a Vág folyón, ami itt ömlik a Dunába. Megállunk Nagysallón, a tavaszi hadjárat színhelyén, az 1849. április 19-én vívott győzedelmes csata emlékművénél. Ezután szép lelki élmény vár ránk: szentmisénket itt, Nagysallón, Laci atya szülőfalujában tartjuk. Hlédik László atya számára is különleges ez a mai alkalom, mert itt, ebben a templomban keresztelték meg, itt volt elsőáldozó, ministráns, itt tartotta első miséjét. Beszédében szívünkből szól: hálát adunk zarándokutunk kegyelmeiért, amivel megajándékozott minket az Isten. Az átélt élményeink fotókkal és az emlékek által visszaidézhetők, de fontosabb az, ami a szívünkben megmarad. Mert ez táplál minket, erőt ad, merítkezni tudunk belőle a hétköznapokon.
Hálás szívvel köszönetet mondunk András atyának, aki csodálatos lelkivezetőnk volt, Laci atyának, aki nemcsak nyelvismeretével, hanem felkészültségével is segített minket. Murányi Sándornak, aki széleskörű ismereteivel hozzájárult utunk sikeréhez, és Gecse Zsuzsának az íródeák munkáért.
„Tündérország-zarándokutunk” fölért egy lelkigyakorlattal.
