A negyedik napon reggeli imánk során ismét van mit megköszönni. Nagyszombat felé haladva Pázmány Péter gondolataival imádkozunk. András atya elmélkedését hallgatjuk a hit születéséről, a küldetéssel élt életről.
Laci atya részletesen mesél nekünk a városról, „Kis-Rómáról”, amit száztornyú városnak is hívnak, egész Felvidéken nincs annyi templom, mint Nagyszombatban. A történelmi kincsek, műemlékek mellett mérhetetlen az a szellemi-művelődéstörténeti érték, amivel a magyarságot gazdagította. Akkortól töltött be kulcsszerepet Magyarország életében, amikor Buda elestével az egyházi intézmények menekülni kényszerültek a török elől. 1547-ben már itt tartottak országgyűlést. 1635-ben egyetemet alapított Pázmány Péter püspök. A Szent Miklós bazilika az esztergomi érsek székesegyháza volt. Meglátogatjuk a barokk kápolnában a Szűzanya kegyképét. A belváros, a barokk stílusú épületek sokaságának rendezett és harmonikus látványa felejthetetlen élményünk. Megcsodáljuk az Orsolya-rendű apácák és a ferencesek templomát, az érseki palotát, a Szentháromság-szobrot, a napórát, a várostornyot s a gimnáziumot, ahol Kodály Zoltán tanult és a Stabat Matert komponálta. Belépve a Keresztelő Szent János Székesegyház-templomba óhatatlanul elvarázsol bennünket a csoda. Ahogy zarándoktársunk, Molnár Péter szobrászművész fogalmaz: „a csoda az, amikor a lélek életre kel. S itt lehet a léleknek emelkedni…” – „Isten még nagyobb dicsőségére” – fűzi hozzá Szent Ignác szavait a művész-tanár.
Pozsonyba, egykori koronázó fővárosunkba tartunk. Messziről látjuk a várat, sorsdöntő események helyszínét. Utcái, terei, majd’ minden épülete a magyar múlt emlékeivel teli. Szemügyre vesszük a legszebb műemlékeket: a királyi várat, a történelmi belváros barokk épületeit. Végigsétálunk a Mihály-kapuban végződő korzón, látjuk a koronázási utat, a Comenius Egyetem mögött a Szent Erzsébet templomot, a Roland-kutat. Bemegyünk a Szent Márton gótikus székesegyház és koronázótemplomba, ahol 9 magyar királyt és 11 királynét koronáztak meg. Meglátogatjuk a kincstárat is s lenézve a karzatról tekintetünkkel még egyszer körbeöleljük a gyönyörű templomot. Már a buszból látjuk az egykori Grassalkovich-palotát.
Innen Dunasziget felé tartunk, András atya életének fontos helyszínére: itt született, nevelkedett, itt temette el szüleit. A Nagy-Duna és a Mosoni-Duna által közrefogott Szigetközt - Csallóköz-Szigetközt - Tündérországnak is hívják. Régen ugyanis tündérek éltek a szigeten, ezt szigetközi mesék, tündérmondák és históriák tanúsítják megelevenítve Tündérország lakóit: a tündérkirály palotáját, Vak Bottyán fáját, a Szigetvilág tündéreit. „Az ember beleszületik a tájba s egybenő vele” – ezért – éljen bárhol is a világban – mindig visszavágyik a gyökerekhez. András atyát ehhez a helyhez, ide kötik gyökerei. Útbaesik Dunakiliti, ahol nagyszülei, nagynénje vannak eltemetve. Megmutatja nekünk Tejfalusziget kis kápolnáját, ahol szülei házasságot kötöttek. Látjuk az óvodát, az általános iskolát, ahová járt, a folyóágat, ahol csónakázott, kajakozott, a pályát, ahol focizott, a templom és a plébánia épületét, életének fontos állomásait.
Nagyon személyes és megható élmény részesei lehetünk: András atya templomában, a kis dunaszigeti templomban tulajdonképpen előzetes ezüstmiséjén vehetünk részt. Itt, ahol első miséjét is mondta, most szüleiért, nagyszüleiért imádkozik. Az elmúlt napokban katedrálisokat láttunk, de a kis dunaszigeti templom a maga egyszerűségében lelkünk templomát formálta. Látjuk András atyát meghatódni, ahogyan az emlékek előtörnek, ugyanakkor örömtől sugározni is, s öröme átsugárzik miránk. A kis templom szép üvegablakainak egyikén András atya kedves szentjének, Lisieux-i Szent Teréznek üzenete: „A földön minden kegyelem, az égben minden szeretet.”
Elmegyünk a temetőbe szülei sírjához, ahol együtt imádkozunk.
Dunaszigeten van a közös vacsora, ahol egyik zarándoktársunkat köszöntjük születésnapján. Szálláshelyünk pedig Mosonmagyaróváron.
