2017. március 26.

Már kora reggel látszott, hogy jó időt fogtunk ki! Amikor Somoskőújfaluba értünk, már egész szép számmal voltunk. A kabátot azért nem vetettük le, nehogy megtréfáljon a csalóka márciusi szél. Lelkesen indultunk egy közös fénykép után. Mint ahogy Tóbiás könyvében is írva vagyon: velünk jött a kutya is. Élvezte a póráztalan szabadságot, ahogy mi is. Egész ügyesen haladtunk, senki sem maradt le. Hamar megérkeztünk az alagúthoz. Épp hét éve jártam errefelé utoljára. Az alagút közepén már semmit sem láttunk, előkerültek a zseblámpák…de ennek ellenére többen is beleléptünk  a kis gödörbe, amire senki sem volt felkészítve. Kiérve a túloldalon, hamar elértük az eresztvényi játszóteret. Kellemes volt a hangulat is, az idő is…fogyogatott az innivaló is! A Mese völgy felé vettük az irányt a játszóterezést követően. Útközben egy régi bánya bejáratot szemlélhettünk és lovagolhattunk egyet a faragott kis vaddisznón is. A neheze eztán jött! Egyre meredekebben kaptattunk felfelé.  A várat elérve meg kellett álljunk egy szusszanóra, aztán neki az utolsó szakasznak! A fiatalabbak rögtön felmentek a vár tetejére….mi öregek csak lenn csodáltuk a kilátást! Dávid atya kezdeményezésére lefelé menet nyolcas csoportokban vonultunk és közben minden csoport egy rá kiosztott rózsa fűzér tizedet mondott. Próbáltuk betartani a csendet…de nem nagyon sikerült. Érintve a salgói játszóteret, elértük a kápolnát. Itt már rotyogott a paprikás krumpli. Kolbász is akadt benne bőven! Alkalmi szakácsaink kitettek magukért. Amit ők a fazékba tettek, azt mi mind a bendőnkbe raktuk! Volt aki épp erre kerékpározott, jutott neki is az ebédből. Végül gitárszóval fejeztük be az étkezést. Akinek el kellett mennie, az elköszönt és elsétált a buszmegállóba, akinek kedve volt (- és ez volt a többség) tovább sétált ki a Medvesre labdázni. A méta magyar játék, a baseballhoz hasonlít és minden hittantábor kedvenc társas sportja! Bár én nem mentem már ki mert vendéget vártunk délután, tudom, hogy legalább 30 ember játszott még  felszabadult kokárdalengető vidámságban. A 16 órakor induló busszal mindenki hazaszivárgott, de az izomlázból még harmadnapra is maradt egy kevés!  Én úgy számolom, ha az Úr is velünk volt, - márpedig ez nem lehet kérdés – akkor ötvenen voltunk, épp annyian, ahány nap van húsvéttól pünkösdig! De ha tévednék, akkor is megbocsáttatik! Bevallom, nem vagyok nagy kiránduló, de nagyon jól esett ez a kis túra!

A képek itt!