Norbi atya és Dávid atya bemutatkozása

2016-07-31-Norbi-es-David-az-uj-kaplanok_1.JPG2016. július 31.

KANTÁR NORBERT KÁPLÁN ATYA

 

A Norbert nevet kaptam szüleimtől, de nem véletlenül. Anyukám mesélte el, hogy Növényi Norbert birkózó után kaptam ezt a keresztnevet. Azt soha nem tudtam meg miért, de sem az alkatom, sem pedig életpályám nem egyezik az olimpiai bajnokkal. Valahol azonban mégis van egy kapcsolódási pont, mégpedig ott, amiről Szent Pál beszél a korintusi hívekhez írt első levelében: „Nem tudjátok, hogy a pályán a versenyzők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A küzdők pedig valamennyien megtartóztató életet élnek minden tekintetben. Azok, hogy hervadó babért kapjanak, mi azért, hogy hervadhatatlant.” (1Kor 9, 24-25)

Budapesti születésű vagyok, de nagyon sokat költöztem életemben, ami felöleli a családommal töltött – viszonylag rövid – időszakot és a papságra való felkészülés, valamint magának a papságnak az eddigi időszakát is.

Rájöttem ezalatt, hogy mindenért küzdeni kell. A barátokért, otthonért, Istenért, tudniillik, hogy semmi sem magától értetődő, de mindig lesznek, akik segítenek.

Papi hivatásomban ceglédi plébánosom, Kiszel Mihály példája adott lendületet, illetve a mára már elhunyt idős kisegítő atya, Szeleczki Imre egyszerű, alázatos személye.

Miután megszereztem egy vendéglátó képesítést, Kazincbarcikára kerültem, érettségit szerezni. Hosszú 5 év volt, de mára hálával gondolok vissza azokra az esztendőkre.

Ezután Vácon kezdtem meg a teológiai tanulmányokat, majd Egerben és Szegeden folytattam. Szegeden töltöttem életem legszebb 3 évét, amely alatt megismerhettem dr. Kovács József rektor urat, akinek szintén sokat köszönhetek papi pályámat tekintve.

Miután pedig 2013-ban Vácon pappá szenteltek, visszakerültem Ceglédre, melyet szülővárosomnak tartok. Onnan pedig Nagymarosra, Ceglédbercelre és Végül Salgótarjánba kerültem.

Minden állomáshelyemen tapasztaltam nehézségeket, rosszindulatot, de mindig túllendített az a sok segítség, amelyet mindig mindenhol kaptam, s amelyért hálás vagyok. Szívből remélem, hogy itt Salgótarjánban is mindenki és a magam épülésére töltöm tartalmasan az elkövetkezendő időt.

  

KISS DÁVID KÁPLÁN ATYA

 A nevem Kiss Dávid. Kistarcsáról származom, amely egy Budapest melletti település. Gyermekkoromat itt töltöttem ikertestvéremmel, édesanyámmal és nagymamámmal. Sajnos édesapám különvált édesanyámtól még a születésem előtt. Édesanyám korábban a kistarcsai kórházban, most egy gyárban dolgozik. Testvérem András jelenleg Angliában él és dolgozik. Vele általában interneten keresztül tudok beszélni.

Kistarcsán a Kölcsey Ferenc Általános Iskolában tanultam, majd gimnáziumi éveimet a Váci Piarista Gimnáziumban töltöttem. Érettségi után 2010-ben adtam be a jelentkezésemet a Váci Egyházmegye szeminaristái közé, ezután Egerben végeztem el teológiai tanulmányaimat.

Szabadidőmben gyakran gitározom, járom a természetet, vagy olvasok, zenét hallgatok. Máskor barátaimmal töltöm el az időm, és időnként a virtuális világban is szeretek kikapcsolódni. Többféle játékot is játszom(Dota2, CSGO, WOW stb.), főleg egy-egy csapatban ismerőseimmel, barátokkal.

Hivatásom gimnázium alatt érlelődött meg, a kamaszkori lázadásom után. Egy hitem határait feszegető lázadás után, amely kb. egy évig húzódott, és megtisztította az Istenről alkotott képemet. Ezt a nehéz időszakot egy mély istenélmény zárta le, amely egy lelkigyakorlaton történt. Ezt Lobmayer Imre SchP vezette, és a szentségimádás alatt éreztem meg és éltem át Isten hatalmas és mélységes szeretetét. Ez az élmény nyitott meg Jézus felé, és ezután éreztem belül, hogy a papságra hív. Hosszabb belső vívódás után igent mondtam erre a hívásra. Azóta is érzem, hogy a helyemen vagyok azon az úton amelyen elindultam. Hivatásomra komoly hatással van lelkivezetőm, és a Jezsuita Rend. A szeminárium alatt elvégeztem a szentignáci lelkigyakorlatot, és minden évben vagy Dobogókőn vagy Tahitótfaluban részt vettem Jezsuita atyák lelkigyakorlatain. Az ő szemléletük, lelkiségük közel áll hozzám és alakít, formál jelenleg is. S azt gondolom, hogy mindazt amit kaptam, Isten segítségével ittlétem alatt sikerül veletek is megosztanom.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum