"Boldogok az irgalamasok..." - Kemencei hittanos táborról beszámoló

5n113.JPG2016. július 27.

Tábori beszámoló a 2016. július 18-22. Kemencén töltött időről

  1. Nap – hétfő

A salgótarjáni Szent József plébánián gyülekeztünk, ahol megkaptuk a hittantáboros pólókat, aztán pedig Laci atya általvégzett szentmisén vehettünk részt. Az áldást követően elindultunk Kemencére az autóbusszal. A busz út meglehetősen jól telt. Amikor odaértünk, kipakoltunk, s elfoglaltuk az Anita néni által beosztott szobákat. Az ebéd kapcsán mindenki megosztotta saját házi szendvicsét egy másik társával. A délután folyamán beosztottuk a csapatokat majd bemutatkoztunk egymásnak. Vacsorára bográcsgulyást készítettünk közös erővel. Ezt követően napzáró ima következett, amely után fáradtan, de mégis hálatelt szívvel tértünk nyugovóra.

A képek itt láthatók!

 

  1. Nap – kedd

Szerencsére nem kellett túl korán kelni, így mindenki kipihenten kezdhette a tábor kedd reggelét. A reggeli a gyerekek nagy örömére zabpehely volt. A jóllakást a szobák tisztaságának ellenőrzése követte. A keddi délelőtt során Kemence településsel ismerkedhettünk meg. Nagy élményt jelentett a patakon vízében való átkelés. Az ismerkedést követően fáradtan s várva az ebédre tértünk vissza. Miután jóllaktunk, rövid szieszta következett. Ezután keresztutat imádkoztunk, mely igen rendhagyó volt, hiszen az egyes állomásokat a csoportok jelenítették meg. A keresztút végeztével batikolásra került sor. Míg egyesek a ruhákkal voltunk elfoglalva, addig mások a vacsora elkészítésében segítettek, amely bolognai spagetti volt. Este közös énekléssel zártuk a napot.

A képek itt láthatók!

  1. Nap – szerda

A szerda reggeli nap reggeli tornával kezdődött, amelyet a reggeli követett. Ezután rövid időnk maradt arra, hogy a szobaszemle előtt még az utolsó simításokat elvégezhessük. A délután folyamán az értelmet és a testi erőnlétet is igénybe vevő csapatversenyen vehettünk részt. A versenyt a barikák csapata nyerte. Ebéd után szabad program volt, melynek kapcsán sokat társasjátékoztunk. Nagy sikernek örvendett a Rizikó, valamint a Carcassone játékok. Valamint ekkor lehetett métázni, avagy aki szeretett volna, az még batikolhatott. A vacsora lecsó volt, amely igen ízletesre sikerült. Ezen az estén sokáig lehetett ébren maradni.

A képek itt láthatók!

  1. Nap – csütörtök

A mai nap sokáig aludhattunk, azért hogy kipihenhessük az elmúlt napok fáradalmait. Mai reggeli imaként Rózsafüzért imádkoztunk, majd ezt követően megreggeliztünk. A reggeli ima után kiscsoportokban beszélgethettünk a keresztút értelméről s valójáról. A beszélgetés az egész délelőttünket igénybe vette. Az ebéd után az időjárásnak megköszönve lehetővé vált, hogy strandolhassunk. A strand felé vezető úton énekelgettünk. Bár a víz nem volt túl meleg, de ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat. Amikor visszatértünk fociztunk és játszottunk. Este tábortüzet raktunk s vártunk a megígért pizzát. Miután ettünk s énekeltünk, keresztutat imádkoztunk a tábortűznél. Ezt követően gyorsan ágyba tértünk.

A képek itt láthatók!

  1. Nap – péntek

A mai nap nagyon korán keltünk, mivel várt ránk még az indulás előtti pakolás. Szomorú volt ez, hiszen nagyon éreztük, hogy ez az utolsó nap, s hogy este már mindannyian otthon alszunk. Miután megérkezett a busz, bepakoltunk s beszálltunk, elindultunk, hogy megnézzük Nagybörzsönyt. Az idő nagyon meleggé vált erre a napra. Nagybörzsönyben megnézhettünk egy 12. századi templomot, majd pedig az ófaluba sétáltunk. A nagy meleg kifárasztott bennünket, így a hazaúton többen elaludtak. Balassagyarmaton még megálltunk s fagyiztunk. Valamint itt készült el a tábori csoportkép. Nagyszerű élményekkel gazdagodtunk rövid időn belül, s azt hiszem, sokszor felidéződik még emlékeinkben.

A képek itt láthatók!

Az idén sem jöhetett  volna létre ez a tábor sok-sok jó szándékú ember segítsége nélkül. Hálás köszönettel tartozunk és Isten áldását kérjük a szülőkre, András atyára, Püspök atyára, Laci atyára. Köszönjük a támogatást a Követ Kőre Alapítványtól. Végül de annál nagyobb szeretettel  köszönjük a rengeteg munkát, türelmet és szeretetet Rózsika néninek és Tünde néninek.

 

                                                                                                  Szeretettel: A Gyermekek és Anita néni

A program megvalósítását az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati támogatása segítette.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum