Elsőáldozás a Szent József plébánián

47-Acea.JPG2016. május 23.

Hálás szívvel gondolok a május 22.-i vasárnap 8óra 30-as szentmisére a Szent József plébánia templomban. Nagy ünnep volt ez 13 kisgyermeknek, családjaiknak és egyházközösségünknek. Nekem személyes boldogság, amikor ilyen nyílt, kedves, jóravaló gyerekeket segíthetek hozzá a Jézus Krisztussal való teljes találkozásra. Első Szentáldozásuk alkalmával, Varga András plébános atya mutatta be az ünnepi szentmisét, mellyen vidáman és bíztatóan beszélt a gyermekekhez és a többi hívőhöz. Az ő arcán is az öröm mutatkozott látva egyházunk ifjú tagjainak csillogó tekintetét. Ez utón is köszönöm neki, a velünk való foglalkozást és a hozzánk való jóságát. A zenei szolgálatot Matúz Csilla orgonaművész játéka tette magasztossá és felejthetetlenné a salgótarjáni KÉK-ek éneklése. Nagyon szépen köszönöm nekik is. Az egészen megtelt templomban felemelő érzés volt látni a szülők szemében megcsillanó könnycseppeket hallván az áldozás után gyermekeik hálaadó énekét. Úgy imádkoztak mintha angyalkórus ereszkedett volna le a templomba. Szentháromság vasárnapján méltón ünnepeltük együtt hitünk Szent Titkát, és a Szentháromság egy Isten végtelen kegyelme és szeretete ölelte körbe ezen a napon jelen lévő hívőket. Végül szeretném mindenkinek megköszönni bármivel is hozzájárult és segített ahhoz, hogy ez nap ilyen gyönyörűvé lett. S kérjük továbbra is értünk való meg nem szűnő imáikat!

 Köszönettel és szeretettel Csákiné Szabó Anita!

A képes beszámoló itt. Köszönet Baranyi Kristófnak érte!

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum