2016. május 23.
Már a tavalyi tanévben sokat beszélgettünk arról, hogy 2016 májusában kinek van esélye az Eukarisztiában való nagy találkozásra az Úr Jézussal. Akkor még nem tudtuk, hogy legközelebb, csak az elsőáldozás közvetlen előkészítőjén fogunk találkozni, majd decemberben. Amikor beírtam a neveket a naplóba, örömmel láttam, hogy megvan mindenki, akinek a neve felmerült az előző tanévben. Húsz nagyszerű kis ember! Az első gyümölcsei az iskolai hitoktatásnak! Az ember ilyenkor mindig örvend, de természetemből adódóan én csak óvatosan mertem örvendezni, hisz tudom, hogy az ördög nem nézi ezt tétlenül, mindent meg fog tenni, hogy gond, baj, feszültség tarkítsa a felkészülést. A hittanárnak ilyenkor nagy nyitottságra és okosságra van szüksége, nehogy a nagy felkészülésben egy búzaszemecske is az „útfélre kerüljön”! A töviseket ki kell gazolni…a köveket el kell távolítani…és jól kell célozni az ige-magocskákat, hogy jó talajba kerüljenek. Télen sok a hiányzó…sok a lemaradás, lankad az első lendület és valljuk be, későn indítottuk el a csoportot! A karácsonyt már együtt várhattuk! Az éjféli misén már két jelölt is szolgált a színdarabban!
A felkészítő lényege, hogy a kis csapatból közösség legyen, aki szomjazza az igét és az Oltáriszentséget! Hogyan lehetséges ez kicsiny gyerekeknél? Ott van a dal! Sok szép ének, melyeket örömmel tanultak és szívesen énekeltek. Amikor reggel beültem a kocsiba, vagy a buszhoz siettem, mindig dudorásztam. Meg-megfogan ilyenkor egy-egy dallam. A dallam napközben szárnyalni kezd, majd szöveg bontakozik ki az ember ajkán… így született a Kyrie…majd egy Isten báránya ének, aminek egyszerű szövege belopta magát a gyermekek szívébe. Miért is ne? Hisz a misén is ezeket énekeljük! Az idő múlásával egy egész „mise” született és akkor határoztuk el, hogy ezeket mi magunk szeretnénk elénekelni. Segítségül Molnár Andrást hívtam, aki egyházmegyénk egyik Emberhalásza. Az Emberhalász az a munkatárs, aki kis közösségeket gyúr egy-egy csapatból, s összetartja azokat. Andris 2 alkalommal tudott eljönni , egyszer Kuris Tiborral, aki munkatársa, majd egyszer egyedül látogatta meg a zenélő „akciócsoportot”. Harmadik látogatása már maga a Szentháromság vasárnapi mise volt!
Amikor felfogtuk, hogy nem lesz elegendő méltó ministráns ruhánk, András atya anyagi támogatásával kezdetét vette a varrás! Pannika nénire Herczeg Erzsike néni segítségével találtunk, ő hímezte ki géppel a motívumokat a gyermekek öltözékére. Nem mondom, hogy nem volt feszített a tempó és azt sem, hogy elég nagy az agyam…sok mindent elfelejtettem…néha a leírt tennivalókat is elfelejtettem megnézni, vagy nem találtam a naplót amibe leírtam, vagy épp ottfelejtettem a listámat egyik iskolába az öt közül, melyeket látogatok. Egyik kis áldozónk anyukája fénymásolt énekeket, hogy gyakorolhassunk…szóval mindenki odatette a maga öt kenyerét és két halát! És azt, hogy milyen igaz a bibliai történet, 22-én vasárnap átélhettük mindannyian! A kölcsönkapott erősítő hallhatóvá tette a dalokat (ez jött visszajelzésként), és a gyerekek lelkes és hangos éneke betöltötte nemcsak a templomot, a szíveket is! Nem lehet azt könnyek nélkül bírni, amikor egy kis emberkét palántaként látunk a Jó Pásztor Katolikus oviban, majd megjelenik hittanórán, aztán egyszerre csak beállít egy gitárral, hogy tanítsam meg…aztán meg hófehérbe öltözve a mikrofonnál énekel: „Irgalom Istene nézd, néked ajánlom a szívem….!” Aki hallotta, megkönnyezhette, mert ezek a gyermekek - azt hiszem nem csak számomra -, az Irgalom évének ajándékai is! Kegyelem azzal tölteni az időt, hogy nekik ruhát varrjunk…velük imádkozzunk (rózsafűzért is mondták páran a nagyböjti időben), barátokká, testvérekké legyünk és végül a szó legszentebb értelmében „kenyeres pajtásokká” válhassunk a szentáldozásban! Nem kell más kegyelem! Ez mindennel felér! Nincs ennél szentebb feladat, küldetés a világon! Nem is értem mit csinálnék nélkülük az életben és mit tudnék én tenni…..ha ezt nem tehetném! Nem gondolom másképp most sem, mint hét éve, amikor 17 évi gyest követően visszatérhettem e feladathoz!
A gyerekek nagyon fegyelmezettek és lelkesek voltak! Mivel az énekkart is vezettem Andrissal, nem lestem minden mozdulatukat. Minden másodperc értékes, fontos és maximálisan tartalmas volt! Zoli atya a gyerekek közt beszélt, elérhető közelségbe hozva a homília minden üzenetét. Itt nem volt helye sérelemnek! A felkészülés során bizony előfordul, hogy emberi természetünk győz és megbántunk valakit. Én magam is – bár akaratlanul – megbántottam nem egy, nem két embert. „Csak haladunk az úton, de még ez nem a Mennyország Mártika!” – csengtek vissza ilyenkor Lébényi Anti bácsi szavai! Bevallom, ilyenkor ezekbe kapaszkodtam, s már kezdem megérteni szenvedélyes Istennek szentelt életáldozatát annak, akit sokan oly keménynek tartottak. Magamban fel-felismerem az Ő néha oly kemény szavait, de már értem, hogy az Isten iránti szenvedélyes szeretet, odaadás és odaszenteltség miatt volt hozzánk néha oly kemény. Semmiképp sem akarta, hogy méltatlan áldozással a kárhozat felé tartsunk, akkor inkább el se kezdjük!
Vasárnap amikor mindenki a maga szívét elhozva felajánlhatta az Irgalom Istenének azt, Anti bácsi arca bizonyára mosolygott ! Ő hazaért már és én tudom, érzem, hogy imádkozik értem és azokért akikért én magam is imádkozom. Nem vagyok egyedül! Nem voltam egyedül ezzel a feladattal, mert mellettem állt oly sok ember! A gyerekek is bátorítottak, a szülők is megértették, hogy én is csak, ahogy ők is, egy küzdő szülő vagyok. Ott állt a családom minden tagja, s ha csak ezért az egy szentmiséért taníttattuk a lányainkat énekelni, akkor már megérte! Ismerősök, akik elköltöztek, most visszatértek, hogy énekükkel segítsenek, támogassanak! Új hittanosok akiket csak az idén ismerhettem meg vállszélességgel álltak az ügy mellé! Korai busszal, gitárt vállra véve jöttek, hogy lássák a csodát…..
Kedves testvérek! A csoda a mienk! Meg kell tartanunk! Ezek a gyerekek a Karancs-völgyében szétszéledve kovásszá lehetnek, ha imádkozunk érettük! Higgyünk abban, hogy nem vesznek el! Hisz a Jó Pásztor öléből jöttek és ismét ide találtak! Talán nem látjuk őket a következő misén, de otthonukban majd ott lesznek! És a gyermekeiknek is ezt az utat szánják majd, hisz Krisztus bennük él! Elbizakodott vagyok? Van reményem! Hisz mindenemet odaadtam, a hálaimát és a kenyereket is és milyen sokan jól laktunk! Jézus megszaporítja, amink van! Csak merjük odaadni! Unokákat, gyerekeket, időnket, pénzünket. Merjünk egy mise kedvéért lemaradni egy kirándulásról, egy Tv műsorról, egy találkáról, egy korrepetálásról vagy egy nyelvleckéről! Mi nem félhetünk attól, hogy veszítünk!
Márti néni
A képek itt!
