Zarándoklatunk harmadik napjáról: 2016.04.06 Róma


037-3nap.JPG2016. április 14.

Harmadik nap: Róma

  Reggeli után korán indulunk Rómába. Délelőtt tíz órakor részt veszünk a pápai audiencián, találkozunk a Szentatyával.

Helyi közlekedéssel, busszal, metróval majd ismét busszal utazunk. Tüzetes ellenőrzés és türelmes várakozás után a sok ezer zarándokkal együtt bejutunk a Szent Péter térre s megpillantjuk Ferenc pápa fehér ruhás alakját, egy fedett emelvényen foglal helyet. Óriási kivetítőkön keresztül is figyelemmel kísérhetjük az eseményt. A pápa köszönti a híveket, rövid beszédet intéz hozzánk, majd megáld bennünket. Mindenfelől taps fogadja szavait. Talán fel sem fogjuk, mekkora kegyelemben van részünk, hogy egy téren lehetünk Ferenc pápával.

 A különleges találkozó után sétára indulunk, hogy megismerkedjünk az ókori Róma nevezetességeivel. Autentikus idegenvezetőnk és kalauzunk Tamás atya. Igyekszünk vele lépést tartani, mert érdemes figyelni rá. A Fórum Romanum az ókori Róma főtere, ahol egykor a város élete zajlott. Az innen induló lépcsősoron haladva pillantjuk meg Marcus Aurélius császár lovas bronzszobrát. S a teret, melyet Michelangelo tervezett. Elmegyünk a Santa Maria in Aracoeli (égi oltár) templomhoz, mely a Capitolium-domb csúcsán, egy hosszú lépcsősor tetején található. Ez a ferences templom uralta sokáig a Capitoliumot.

 Fölsétálunk a Palatinus-dombra, a császári paloták valamikori helyszínére. Az ókori város szívében feltűnnek a diadalívek, egykori győzelmek emlékei. Gyönyörködünk a Tevere-folyón átívelő hidak látványában s a városra oly jellemző szépséges pinea fenyőkben, örökzöldekben. Körbesétáljuk a Római Birodalom amfiteátrumát, az 1. században épített Colosseumot, egykori színházi előadások és viadalok helyszínét. Megcsodáljuk az ép állapotú árkádsorokat. Egy pillanatra elmerengünk a régmúlt és a jelen különleges eklektikáján.

 Fontos állomásunk a Falakon kívüli Szent Pál Bazilika, a város második legnagyobb bazilikája. Azon a helyen áll, ahol Pál apostolt eltemették. A Szent Pál Bazilikában is átmegyünk a Szent Kapun, fohászkodva ezúttal is a reményt adó, vigasztaló isteni szeretetért. Szentmisénket is itt tartjuk, Szent Pál sírja közelében. A csodálatos szentmisén mindannyian átérezzük, hogy akárcsak Krisztus szeretetét, a mai nap minden csodáját is ajándékba kaptuk.

 Busszal és metróval, majd ismét busszal haladunk szállásunkra. Így, a nap vége felé sok ezer lépést tettünk meg, legalább 15 ezer lépés van „a lábunkban”. A tömegközlekedés és a gyalogosan megtett nagy távolság arra is jó, hogy „testközelből” ismerjük meg Rómát, a világvárost nyüzsgésével, forgatagával, zajaival együtt. Biztosak lehetünk benne, hogy soha nem felejtjük el a hihetetlen sebességgel egyszerre feldübörgő motorok, a folyton dudáló autók, szirénázó mentőautók jellegzetes hangját, cikázó, lavírozó robogók látványát. Ez mind-mind hozzátartozik Rómához, visszaadhatatlan hangulatához.   

A képek itt láthatók.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum