Ifjúsági kórusok találkozója Balassagyarmaton 2016.03.12

2016. március 16.

Hát eljött ennek is az ideje.-2016-március 12.-én, ifjúsági, gitáros kórustalálkozó volt Balassagyarmaton. Nagy várakozás volt bennünk. Latolgattuk kikkel fogunk megismerkedni, hány kórus lesz jelen, milyen stílusokat előadás módokat fogunk hallani. Egyszóval örültünk ennek a szolgálatnak, és szívesen készültünk rá. Megérkezvén a találkozó helyszínére, melynek a Szalézi templom, és oratórium adott otthont, máris egy szeretetvendégségbe csöppentünk, hol elláttak bennünket minden jóval. Nyolc kórus, mintegy hatvan fővel a közös ima után a test táplálásába fogott. Ezúttal is köszönjük a főszervezőnek, Lazsán Zsoltnak, és a gyarmati közösségnek a szívélyes fogadtatást. A testi táplálék után következett a lelki táplálék. Az egyszerű, de mégis nagy békességet sugárzó templomban zajlott a kórusok bemutatkozása, és programjaink előadása. Mondhatom nagyon felemelő volt hallani kívülről a dalokat, végre átélhettük úgy is, hogy nem mi énekeltünk. Nagyon tehetséges csapatokat ismertünk meg, melyek között, az igen fiatal, illetve a korosodó tagok is fellelhetők. Az arcokat figyelve csupa mosoly, és itt-ott fátyolos tekintetet is láthatott a szemlélő. A mi, vagyis a KÉK-ek dalai számomra most zengtek a legszebben.  Gyönyörű nap volt, mely kapott még egy gyönyörű koronát. A résztvevő énekkarok szolgáltak a programzáró szentmisén. Azt hiszem mindannyiunk számára ez volt a nap fénypontja, és senki sem bánta volna, ha a szentmise mos három órán keresztül tartott volna!!! Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, és reméljük lesz folytatás.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum