XVI. Keresztény Mulatságunkról

063-Farsang.JPG2016.02.09

Immáron 16. alkalommal báloztunk, 16. alkalommal gyűlt össze a város és a 

 környék vallásos lakossága a hamvazószerda előtti szombaton, az utolsó farsangi szombaton. 16 évvel ezelőtt a főplébánia maroknyi kis csapata nagyot álmodott, és megrendezték az első keresztény bált, akkor még a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a következő évben már a Népjóléti Képzési Központ termeit töltöttük meg évről-évre többen. Ezt a Gagarin Általános Iskola terme követte, most pedig már évek óta a rendház ad otthont a rendezvénynek.

Összegyűltünk, hogy bálozzunk, hogy megmutassuk: ünnepelni egy kereszténynek is kell, lehet, mégpedig keresztény módon, kulturáltan, a köztünk lévő értékeket felvonultatva. Ezt tettük 2016. február 6-án is.

A bál konferálója ezúttal is Veszelovszki Balázs volt, ő köszöntötte először az egybegyűlteket.

Elsőként kulturális műsor következett, amikor plébániánk csoportjai színes palettát, egy válogatás csokrot vonultattak fel nekünk, megmutatva tehetségüket, szórakoztatva az itt lévő közönséget.

A bevezető gondolatokat ezúttal Krizsán Zoltán káplán atya mondta, aki utalva a tavalyi és az idei, a papjaink által előadott meglepetésműsorra, a vallások közötti barátságra hívta fel a figyelmet most is. Majd Kis Florentina énekelte el a Mozart című musicalből a Csillagok aranya című dalt, a közönség hatalmas sikerét kivívva. Őt Lengyel Judit tanárnő készítette fel.

Ezt követően a fiatalok a hitért, az Oltáriszentségért való bátor kiállása miatt megölt kis fiatal szentet, Szent Tarzíciuszt mutatták be előadásukban. Tarzíciusz  gyermekként lett vértanú, ezért az elsőáldozók és az akolitusok védőszentje. A szereplők közt: Büki Marcell, Gál Péter és Porok Linda, akik jelenleg készülnek első szentáldozásukra, valamint: Balogh Vince Dávid, Laczkó Kitti, Kis Valér, Nováki Gergő, Lukács Boglárka, Görbicz Krisztina volt látható. Narrátor: Kis Domonkos, felkészítőjük Kis Balázsné, Márti néni volt. 

Majd Molnár Marianna és Bihari Nóra Rossini közismert Macskaduettjét adták elő, ami igazán báli, vidám hangulatot varázsolt a rendház falai közé, és a közönség hatalmas sikere ezúttal sem maradt el.

A legkisebbek, a Kodály Zoltán Tagiskola kis hittanosai Játékországba varázsoltak minket zenés-táncos előadásukkal, Csákiné Szabó Anita tanár néni felkészítésével.

Ezután az atyák műsora következett: Varga András esperes-plébános, Krizsán Zoltán és Balogh László káplán atyák közismert dallamokat idéztek meg műsorukban, azonban a meglepetésüknek itt még nem volt vége.

A KÉK énekegyüttes az atyák műsora után közismert és ritkábban hallható egyházi énekeket adott elő, szintén nagy sikert aratva.

Ezt követte a jelmezes felvonulás, ahol pillangók, méhecskék, közismert mesefigurák között megérkezett a Harry Potter jelmezébe öltözött Balogh László atya, és az Operaház fantomja, akit ezúttal András atya személyesített meg, és nemcsak igen hű jelmezben, hanem a közismert rózsával is, amelyet ezúttal a bál alighanem legfiatalabb hölgye kapott, szemmel láthatólag is nagy örömmel, és a közönség hatalmas sikerét is elnyerve.

A nyitótánc, ami a kulturális műsort zárta, ezúttal a varsányi népviseletbe öltözött plébániai fiatalok nagy sikerű tánca volt, ami a közös munkát dicséri.

Az étkezési ima elmondása után a Réz Marián teremben állófogadásra került sor, amit nemcsak a bőséges ebéd és a felhőtlen jókedv, hanem a jó hangulat is megkoronázott.

Mindezt már csak a tombolahúzás tudta fokozni. Sikerült is - ezúton is köszönet a majd' 100 ajándékozónak, akik értékes nyereményeket ajánlottak fel a tombolára. Nem is maradt el a vidámság, volt, akinek a szerencse többször is kedvezett: András atya szelvényeit négyszer húzták ki, és nyert velük értékes nyereményeket. Bundára gyanakodni azonban nem volt ok, hiszen a tombolahúzást a legkisebbek végezték nagy lelkesedéssel.

A pezsgő hangulatot a zene fokozta már csak, és kezdetét vette az idei bál. A jó zenéről a Next Band gondoskodott, a közönség elismerése pedig itt sem maradt el.

Köszönjük mindenkinek, aki munkájával segített megvalósítani a bált, és bízunk benne, hogy ez a jó hagyomány tovább folytatódhat. Nehéz feladat lesz évről-évre túlszárnyalni a színvonalas rendezvényt, de talán nem lehetetlen! Köszönet érte mindenkinek!

 Képes beszámoló itt látható. Köszönet Baranyi Kristófnak a képekért!

A program megvalósítását az Emberi Erőforrás Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati támogatása segítette.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum