2015. december 11.
Búcsú Bartos Józseftől
Nem voltam oly szerencsés, hogy személyesen ismerhettem volna. Pedig sokszor szerettem volna megszorítani a kezét, és elmondani, mennyire tetszettek írásai, amelyek a Salgótarjáni Egyházközségek internetes honlapjában megjelentek. Igazi, jó mesélő volt, néprajzi ihletésű beszámolói – a kishartyáni emberek ünnepi szokásairól — mindig érdekesek voltak. Itt, a honlapon találkoztunk össze néha, mint Úrnapján is, sorainkkal.
Tudtam, ki Ő, írásaiból azt, hogy hol lakik, tudtam másoktól, hogy milyen sokan szerették a munkahelyén és egyebütt, hogy milyen sokoldalú műveltséggel és érdeklődéssel bírt..
A kézszorítás azonban elmaradt, Ő váratlanul a mennyei Honlaphoz igazolt át.
Legyen boldog krónikása a Jóistennek odaát is mint nekünk volt! Köszönet a cikkekért!
Fényeskedjék ehhez az Örök Világosság! Nyugodjon békében!
Álljon itt egy vers, búcsúzásul.
Kis rekviem
Felhő az égen, színezüst
Hópelyhek szállnak mindenütt
Felcsillannak, s ha jő a Nap
Mindből egy cseppnyi víz marad
De tovább élnek a fellegekben
Folyók, s a tenger hűs vizében-
Az erőben, mi elragad
S lágy hullámban, mely simogat
Mi is szálló pelyhek vagyunk
Sziporkázunk, majd meghalunk
De Horatius is mondta már:
S hisszük: „non omnis moriar”
Amíg csak él bárki szeretted
Vagy tettél hazádért bármi tettet
Bármily csepp nyomod ha hagytad
A világ többé le nem tagadhat
A Mindenség nagy tengerében
Mint egy csepp víz, annyi egy ember
De él tovább a lélekben, szívben
Örökké, mint cseppben a tenger
Sasváry Erzsébet