Szent Erzsébet napján a kenyerek megáldása

06Erzsebet-kenyer.JPG2015. november 22.

„Hát nem megmondtam nektek, hogy csak boldoggá kell tenni az embereket!”

 Szent Erzsébet

Öt katolikus szervezet fogott össze Salgótarjánban, hogy megemlékezzen Árpádházi Szent Erzsébetről. Arról a magyar szentről, aki bár rövid életet élt (1207-1231), mégis oly kedves egyházunk számára. Szent Erzsébet ugyanis példát állított mindannyiunk elé, hogy hitünk megélése során tettekre van szükség. Az Ő cselekedetei az egész világ számára megmutatták hitünk értékeit.

Árpádházi Szent Erzsébet „nagy határozottsággal és körültekintéssel cselekedni kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott, ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak.”(Katolikus Egyház)

Az öt salgótarjáni szervezet, a Katolikus Karitász, Ferencesek Világi Rendje, a Szent Lázár Lovagrend, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a KDNP hagyományteremtő céllal szervezte meg november 19-én az Erzsébet kenyerek kiosztását a rászoruló családoknak. Fentieken túlmenően a keresztény szervezetek összefogása példaértékű is lehet, hiszen városunkban, országunkban és egész Európában zajló folyamatok megváltoztatása csakis az összefogással, közös munkával és a hitünkből eredő kötelességek megtartásával lehetséges.

Szent Erzsébet emléknapján, a Főplébánia templomban tartott szentmise keretében 300 db kenyeret áldott meg András atya, majd ezt követően a csoportok négy részre osztották azokat. A kenyerek kiosztására négy templom, a zagyvapálfalvai Jézus Szíve templom, a bagylasi Krisztus Király templom, az Acélgyár úti Szent József templom és természetesen a városközpontban lévő Kisboldogasszony templom előtt került sor.

Köszönet az összefogásért a szervezeteknek, a segítőknek, Gajdár Zoltán pékmesternek, és minden résztvevőnek, aki jelenlétével megtisztelte a szentmisét.

Képes beszámoló itt! (A képeket készítették: Gyurkó Péter és Varga András)

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum