Egymásra hangolva a KÖR-ben

2015-09-01-KOR-kozos.jpg2015. szeptember 01.

Egymásra hangolva a KÖR-ben

 

Azt hiszem, hogy az augusztus nem csak az egyházi személyek számára izgalmas időszak, hanem a hívek, a közösségek számára is. Nem volt ez másképp a salgótarjáni ifjúsági közösség életében sem. Öt év után elbúcsúztatták Pici atyájukat, és kaptak két új „kevésbé ismert” vezetőt s velük együtt keresőt.

Bevallom nagy kihívás ez, hiszen ilyenkor mindannyian megküzdünk annak gondolatával, hogy vajon mit hoz az új, az ismeretlen, a megszokottól eltérő jelen valósága. Ezért is döntöttünk közösen úgy, hogy a mélyebb megismerés érdekében egy nyárzáró és egyben őszcsalogató alkalom keretében próbálkozunk egymást megismerni, felismerni s elismerni.

Mindez egy péntek délutáni közös főzéssel kezdődött, amelynek lebonyolítását Zoltán atya vállalta magára; természetesen a fiatalok hősiesen felajánlott támogatását maga mögött tudva.

Miután a test jól lakott a lélek éhségét csillapítottuk: az Oltáriszentség jelenlétében kértük Jézus áldását a közös munkánkra, feladatainkra valamint arra, hogy erősítsen meg minket az egymás iránti megelőző és felfedező bizalomban. Sok-sok olyan gitáros dal, melynek nyugtató hangvétele azt hiszem egyaránt meghatóan s felindítóan hatott az újonnan alakult régi KÖR-re.

Az éjszakába nyúló este már a szórakozásé volt: a közös éneklése, beszélgetéseké, terveké, jövőbe mutató távképeké.

A szombat nehezen induló reggelét és reggelijét követően elindultunk, hogy a város zaját magunk mögött hagyva a szabadban is bizonyságot tegyünk közösségi életünkről. Számháborúztunk s labdajátékokkal tölttük a délelőttöt. Ezt követően már nem várt egyéb ránk, mintsem az előző esti vacsora maradványainak elfogyasztása, s a plébánia tisztaságának s épségének visszaállítása.

Azt hiszem, hogy félve s izgalommal várt küldetésünket kiváló eredménnyel teljesítettük. Jó volt kötetlenül s szabadon együtt lenni, s mindezt úgy megélni, hogy egymásra hangolva kerestük az Utat, az Igazságot s az Életet.

Laci atya

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum