2015. május 31.
Visszatekintés versekben zarándokutunkra Dr. Sasváry Erzsébet tollából. A képek midnegyik napunkról beszélnek a korábbi blogban. Köszönet az ajándékokért.
Csíksomlyó 2015
Ballagunk a Somlyók nyergébe fel,
Ifjú, öreg, hívő s a kétkedő,-
Ki itt most bizonyosságot keres
Boldog, bánatos és a szenvedő
Kinek minden lépés keserves
Félénken társába kapaszkodó
Vagy lelkesedéstől szinte olvadó.
A kíváncsi, kinek mindez csak „érdekes”
A tapasztalt zarándok, öntudatos,
A „kiránduló”, a szökellő sportos
Egyedül jövő, s a több ezer csoportos
És még több százezren, ifjak és a vének
Táblák és lengő zászlók alatt
S ajkukon szép Mária-ének.
Aztán lassan mindnyájan odaérünk
Ha lábunk nem is tudott szaladni,
De „oltalmad alá futott” a lelkünk
Szikrákat szór a Nap immár felettünk
Felhangzik most a Magnificat
És a többi ének, mely fennen dicséri
Patrónánkat, Babba Máriát
Ő szétnéz a Nyeregben az embertengeren:
Kiárad most, tapintható lesz a Kegyelem
Megszűnik, mi egymástól távolít
Több százezer szív egyszerre dobban
Mindenkit egy emberként hevít
Szűzanyánk szeretete és a hit
Fohászkodunk, hogy minden bajt elmulasszon
Oltalmazzon minket a csíki Boldogasszony!
És lám: a több ezer féle-fajta lélek
Mind békésen, szeretetben fér meg
Mikor ölelő két karodra tér meg
Majd elsöprő imára, énekre fakad
Határtalan, szent erdélyi eged alatt
S hogy eljöttünk, már cseppet sem áldozat
Szerény az ajándék, mit hoztunk:
Szívünket. Tiszta bár,
De többet kaptunk, mint amennyit
Valaha ember ad.
Ha baj gyötör majd vagy ér valami kár
Csíksomlyó erejéből újraépülsz, érzed
E kincs tiéd örök időkre már
Jövet: éhes koldus volt tán még a lelked,
S hazafelé: egy dúsgazdag király
Csíksomlyói búcsú
Ballagnak, ballagnak ifjak és vének
Fel a Nyeregbe
Nem látni se végét, se hosszát
Táblák és zászlók a kézben
Az ajkakon Mária-ének
Vagy csendes imádság
Hozzuk a lelkünk boldogságát, erényét
Általad áldott tisztaságát
Fénylő hitét, reményét
Forró szeretetünket
Büszkén átélt győzelmeinket.
De hozzuk a sok-sok kérést,
Tengernyi kínt, bánatot,
Az elszenvedett sok kudarcot
Mulasztás, tévedés terhét,
Megbánt bűneinket
A sok elvetélt, fel nem vállalt harcot
Gyötrődésünket, kétségeink keservét
Vigaszt, választ várva Tőled, Babba Mária
Hogy van-e miért!?
Hogy van miért élni tiszta hitben
Hogy van miért jót tenni, s mindig azt keresni
Hogy van miért küzdeni és bízni halálig
Hogy van miért győzni a bűn, s kísértés felett
Hogy van HAZA, amit lehet még szeretni
Hogy tenni érte mindig érdemes
Hogy szépséges nyelvünket
És e szent hazát
Nem szabad elhagyni, s elfeledni!?
Hisz együtt van itt magyar ötszázezer!
Egy emberként, egy nyelven énekel
S oltalmad alá fut, ó, Szent Anya!
Hozzád sóhajt fel félmillió kebel!
S az Igen-t küldi neked válaszul
Száz meg százezer ember lelke fölött
S karját kitárja oltalmadul
Mária, a fénylő Napba Öltözött!
Mikor a himnuszok után a pillanatnyi csendben
Torkunk elszorul
Arcunkon a könnycsepp lassudan gurul
S Vele mondjuk: Igen, igen! Igen!
Életünk egy hosszú zarándokút
Célunk a jóság, szeretet, s majd az ég legyen
--Ha lelkünk tiszta,
Szándékunk, tettünk szép és nemes--
Bár utunk néha meredek és göröngyös--
Élni jó, és élni így érdemes!
”A hit kapuja, megmaradásunk oszlopai”
A gyimesbükki kopjafák üzenete…
Ki már eltunyultál vagy robottá váltál
A modern világ ízlése szerint
Hazát, s nyelvet szeretni itt tanulj
Itt még szépen, kedvesen beszélnek
Élnek drága, ízes szavaink
És él a hit, mitől te már-már elfordultál,
S csak azt vigyázod, magad hogy boldogulj
A kopjafákon íme ott a válasz
Mi tartja meg a lelket, s nemzetet
Szívlelje meg, ki olyan pályát választ
Hol a közjóért bármit is tehet
Mit jelent a Haza, Család, Isten
Anyanyelv, Egység, Jog, a Környezet
És a többi: fába vésve minden
Hogy okítsd az ifjút, gyermeket:
Vigye tovább, mint fáklyát az éjben
Hogy megmaradjon nemzetünk egészben.
Ó, lehetne ebben összetartunk?
Nem lenne, mint rút fekély az épben
A viszály, s miatta sok csúfos kudarcunk!
A pokol sem venne erőt rajtunk…
Mind igaz, mit felvéstek itt rendben
Olvasd, magyar, és vidd haza szívedben!
A Mindenhatóhoz
/Ima Magyarországért/
Kezedből kél fel a Hold és a Nap
Tekintetedből fényük a Földre sugárzik
Homlokod ráncolod: összegyülemednek a felhők
S az emberek menedékbe sietnek
Csillag-billiók úttalan űrje mögött
Te otthon vagy, ismered mindnek a titkát
Akárcsak a mi gondolatunkat
Végtelen lelked aggódva, féltve tekint ránk
S jót hirdet emberek hétmilliárdja között,
Nézd e kis mákszemnyi szép helyet,
Ez Magyarország
Szent István óta Tiéd, és vívja a harcát
Győzelmet arathat sok gondja fölött
Csak – kérünk -- nyújtsd le segítő szent kezed hozzánk
S bíztatón nézzen le ránk
Végre az orcád !
ÜNNEP
Vannak napok, mikor csendben poroszkálunk
Vannak napok, mikor az út rögén
Megsebezzük a lábunk
Vannak napok, mikor fogunkat összeszorítva
Tüskés bozótba új utat vágunk
S vannak napok, mikor megállunk,
Verejtékünk lemosva
Azt mondjuk:”Sursum corda!”
S kezünket imára kulcsolva
Hálát mondunk mindenért, mit
Csapatunk elért, s tán még elér
Boldog a nap, mikor a föld az éggel,
Lelkünk az Úr lelkével
Ünnepi fényben összeér.
