XV. Jubileumi keresztény bál

007-Ker-bal-XV.JPG2015. február 22.

A képek itt láthatók.

 

2015. február 14-én, Valentin (Szent Bálint püspök), a szerelmesek napján rendeztük meg egyházközségeink idei Keresztény Bálját, amelynek a mottója az „Önök kérték!” kívánságműsor címe volt. A helyszín a volt ferences rendház közösségi terme teljesen megtelt a bál kezdetére.

A rendezvény két részből állt: egyrészt az Önök kérték jegyében színes kulturális műsorral kezdődött, melyen egyházközségeink legjobbjai, fiatalok és korábban születettek léptek fel, vendégünk a Divertimento vonósnégyes volt, majd kezdetét vette a bál.

Még kimondani is furcsa, de immáron 15. alkalommal gyűlik össze a város és a környék vallásos lakossága a hamvazószerda előtti szombaton, az utolsó farsangi szombaton. 15 évvel ezelőtt a főplébánia maroknyi kis csapata nagyot álmodott, és megrendezték az első keresztény bált, akkor még a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd a következő évben már a Népjóléti Képzési Központ termeit töltöttük meg évről-évre többen. Ezt a Gagarin Általános Iskola terme követte, most pedig már évek óta a rendház ad otthont a rendezvénynek.

A műsort Veszelovszki Balázs vezette, aki ezekkel a szavakkal köszöntötte az egybegyűlteket: „Összegyűltünk, hogy bálozzunk, hogy megmutassuk: ünnepelni egy kereszténynek is kell, lehet, mégpedig keresztény módon, kulturáltan, a köztünk lévő értékeket felvonultatva. Ezt tesszük a mai estén is, amikor plébániánk csoportjai színes palettát, egy válogatás csokrot vonultat fel nekünk, megmutatva tehetségüket, szórakoztatva az itt lévő közönséget.”

A bál nyitó szavait a fővédnök, Dr. Bercsényi Lajos főigazgató-főorvos úr, a Szent Lázár Megyei Kórház igazgatója, a Kereszténydemokrata Néppárt salgótarjáni szervezetének tagja mondta el, (letölthető) aki a Házasság hete és Valentin-nap kapcsán a szerelemről és a szeretetről, a házastársi hűségről beszélt, köszöntve és köszönve a több évtizede mellette lévő kedves feleségét is. A beszédében felidézte Szent II. János Pál pápát, akinek közismert üzenetét adta át az ott ülő közönségnek: „Ne féljetek!”. A köszöntőbeszéd után minden jelenlévő egy kis Újszövetséget kapott ajándékba, az óvodások pedig édességet.

A műsor előtt Varga András esperes atya mondott köszöntő szavakat, majd a Divertimento vonósnégyes dallamaival a nemrég elhunyt Virág László karnagy úrról, valamint az egyházközségünkben valaha szolgált kántorokról és lelkipásztorokról, különösen a 10 évvel ezelőtt elhunyt dr. Lébényi Antal atyáról emlékeztünk meg.

A kívánságműsor színes palettáját a Jó Pásztor Katolikus Óvoda ovisainak vidám tánca nyitotta, majd Porok Hanna énekelt, Laczkó Kitti és Tamásfalvi Hanna szavalt. A műsor két nagy produkciója a fiatalok által összeállított báli jelenet, valamint az atyák által bemutatott szentföldi jelenet volt. A fiatalok a Budapest Bár hangulatát idézték meg egy Húszezer éjszakás kaland szellemében, az atyák pedig a Szentföldet, mint három vallás: az arab (muszlim), az izraelita (zsidó) és a keresztény vallás találkozási pontját mutatták be – természetesen, ahogyan azt a báli hangulat követelte, csak békésen, vidáman, zenével és viccel tarkítva. A báli műsort a hagyományos nyitótánc produkciója zárta, ahol színvonalas quick step táncot mutattak be a fiatalok, amit Kis Balázsné Mártika tanított nekik.

Akik ott lehettünk, éreztük, hogy jó volt ismét együtt lenni, ünnepelni, bálozni, elfelejteni a napi teendőinket, odafigyelni egymásra, a köztünk élő tehetségekre, és a közelgő nagyböjt idejére letenni minden feladatot, és valóban keresztény szellemben bálozni.

Köszönet minden fellépőnek és közreműködőnek, a szervezőknek, a segítőknek, a sütemény- és üdítőfelajánlásoknak, az értékes tombolatárgyak felajánlóinak, és mindenkinek, aki ott volt és együtt bálozott velünk!

Veszelovszki Balázs

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum