2014. november 8.
Egy kicsit segíteni szeretnénk, hogy a hozzánk tartozó miséző helyeken mikor és hol van szentmise.
A jó Isten mindegyikünk számára elkészíti lakomáját és szeretettel hív és vár Bennünket!
A szentmiséről pár gondolat Egyházunk tanításából. Olvassuk figyelemmel.
A II. vatikáni zsinat határozatai közt olvassuk: „A vasárnap, vagyis az Úr napja a legősibb ünnepnap. Ezt kell a legnagyobb nyomatékkal a hívek vallásos gyakorlatába ajánlani, és azon kell lenni, hogy egyúttal ez legyen az öröm napja és minden munkától való szünet napja! Ezen a napon kötelesek a Krisztusban hívők összejönni, hogy Isten igéjének meghallgatásával és az Eucharisztiának vételével megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, feltámadásáról, így hálát adjanak Istennek, aki őket újjászülte az élő reményben, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által!” (Liturgikus rendelkezés 106.) Ezt fejezte ki az első század tanítása is a szentmiséről, amelyet a Didache (A tizenkét apostol tanítása) című könyv őrzött meg számunkra: „Az Úr napján jöjjetek össze, törjétek meg a kenyeret és ünnepeljétek meg az Eucharisztiát; előbb azonban valljátok meg a ti bűneiteket, hogy így áldozatotok szent legyen. Senki olyan ne találtassék közöttetek, akinek társával viszálya van, és még ki nem békült vele, hogy be ne szennyezze a ti áldozatotokat. Mert így hangzik az Úr szava: Mindenhol és mindenkor tiszta áldozatot hozzatok nekem, mert én vagyok a nagy Király, mondá az Úr, és csodálatos az én nevem a népek között!” (Mal 1.11.14). (Did. XIV.1–3.)
Vallási életünk fájáról szebbnél szebb ájtatosságok dús hajtása fakadt 2000 évünk alatt: litániák, keresztutak, rózsafüzérek, vecsernyék, búcsújárások stb. De egy sem kötelező, csak ajánlatos. Nem így a szentmise. Az egyház ezt nem bízza a tetszésünkre. Minden 7. életévét betöltött katolikus kereszténynek súlyos bűn terhe alatt kötelező vasár- és kötelező ünnepnap a szentmisén való személyes részvétel. Nem elég a tévében, rádióban közvetített szentmise követése (AAA.50. 1958.633.). Részt kell venni a teljes szentmisén, elejétől a végig. A zsinat tanítja: „A szentmise mintegy két részből tevődik össze: az Ige és az Eucharisztia liturgiájából. De ez a két rész olyan szorosan kapcsolódik össze, hogy egy egységes istentiszteleti cselekményt alkot. A lelkipásztorok buzgón tanítsák meg a híveket, hogy vas. és a parancsolt ünnepeken a teljes szentmisén vegyenek részt!” (L.i. 56.)
A régi erkölcstanok hangsúlyozták, hogy a szentmise hanyagságból történő elmulasztása halálos bűn. Pontosan kicentizték, mennyi elmulasztása bocsánatos, mennyi pedig a halálos bűn. A hívek tudták, hogy egy kicsit lehet késni a szentmiséről. A zsinat erről nem beszél. Inkább azt hangsúlyozza, hogy kezdettől a végéig ott kell lenni. Ma a moralisták nem dobálóznak a halálos bűnökkel, de sokan vannak közöttük, akik állítják, hogy aki sokszor elkésik vagy mindig, az előbb-utóbb súlyos bűnt követ el.
Az érvényes szentmiséhez szükséges a szándék és a figyelem. Mert aki végigaludta, az nem vett részt szentmisén. Aki csak azért megy, hogy orgonaszót halljon vagy mást kísér el, az sem. Aki azért jött, hogy a templom művészi értékeit lássa, de nincs szándékában részt venni a szentmisén, nem tett eleget a parancsnak.
Fontos a figyelem is, hogy az eszem ne járjon máshol, hanem bekapcsolódjak a közös énekbe, imába. Együtt imádkozom a pappal. Nem forgatom fejem minden ajtónyílásra, hogy kik késtek el. Magam sem kések el. Lehetőleg minél közelebb ülök az áldozati oltárhoz. (Régente ide nem ülhettek a nagy bűnösök. Ennek maradványa az, hogy sokan ma is hátul bujkálnak!) A szentmise alatt nem beszélgetek másokkal, nem köszöntök másokat, nincs kézfogás. A templomba belépve keresztet vetek a szenteltvízbe mártott jobb kezemmel, majd mielőtt a helyemre ülnék, ránézek a szentségházra és térdet hajtok. Leülök helyemre és imádságba, elmélkedésbe kezdek. Nem kommentálom szomszédomnak a prédikációt.
Hogy ne késsünk el, induljunk időben. Erre figyelmeztet a hármas haragszó. Az első: készülj, a második: indulj, a harmadik: légy ott! Nem illik kifelé indulni addig, míg a pap az oltárnál van. Tiszteletlenség.
A szentmise a mi legdrágább közös imádságunk. A megváltás ünneplése. Benne Jézussal találkozunk. XII. Piusz pápa írja: „A kereszt ereje a szentmiseáldozaton keresztül jut el hozzánk, hogy eltörölje minden elkövetett bűnünket”. Ezért ha egyéb nem is, hibáid és bűneid hozzanak el a szentmisére. A zsinat szava megfontolásra késztet: „Szükséges, hogy a hívek is felajánlják önmagukat áldozati ajándékul!” Úgy, ahogyan szép egyházi énekünk írja: Mi is a szívünket, búnkat, örömünket áldozzuk, ó, Atyánk, neked. Kezed áld vagy büntet, egész életünket adtad, hát el is veheted. Jézusért bízva szenvedünk, Jézusé legyen életünk, ki értünk felfeszíttetett! (SzVU 229. 6.9.)