2014. június 9.

Á l d o t t  s z é p  P ü n k ö s d. . .

Kishartyánban, a hegyek által ölelt – és természeti szépségekben is gazdag – kis nógrádi faluban születtem és ott is nőttem fel. A családom és a falu lakosai, hívő, katolikus keresztények voltak. Én magam is vallásos nevelésben részesültem. Emlékszem vallási ünnepeinkre. Szépségüket, emelkedettségüket az évtizedek sem koptatták el. A társadalom értékítélete, azóta alaposan megváltozott. A hagyományok, a szokások feledése indokolja írásomat. Az egyházi ünnepek közül a harmadik legnagyobb ünnep a pünkösd. Erről az ünnepkörről szól, mai történetem.

A pünkösd, nemcsak a keresztény egyházak nagy ünnepe, hanem egy szép tavaszünnep is. A természet ekkorra már megújul. A tavaszvirágok egy része elvirágzik. Környezetünk – a határ, az erdő és a rét – már teljesen zöldbe öltözik. A madarak és az állatok is élik erőtől duzzadó, zsibongó életüket. A falusi ember – a tavaszi munkák közben és az ünnep okán is – megáll, erőt gyűjt és már a következő nagy munkákra, a nyárra készül.

A keresztény egyházakban az ünnep, a húsvét utáni hetedik vasárnapon – az ötvenedik napon – kezdődik, és másnap, hétfőn zárul le. Mi katolikusok pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét, a tanítványokra, az apostolokra történő kiáradását és az Egyház születését ünnepeljük. Erről a Biblia, az Apostolok Cselekedeteiben így szól: „Amikor elérkezett pünkösd napja (az apostolok) mindnyájan együtt voltak. Egyszerre zúgás támadt az égből, (…) Majd lángnyelvek lobbantak és szétoszolva leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiunkat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek el beszélni, (…).” (ApCsel 2. 1-4)

Az emberek, ezt a szép szakrális ünnepet – évszázadok óta – virággal köszöntik. A tavaszvirágok közül a főszerep – az ünnep nevét is magánviselő virágnak – a pünkösdi rózsának jutott. Pünkösdkor, szép kis templomunk is, szinte mindig megújult, kivirágzott. Ilyen virágos az év többi napján, tán’ sohasem volt. A szentmisén – vallásos emberek lévén – a falu apraja-nagyja mindig jelen volt. Csak az élőhalottak hiányozhattak.

A pünkösdi szentmise Kishartyánban is mindig igazi esemény számba ment. Ennek során – a templom körül – körmenetet tartottunk. Itt a virágok nemcsak a díszítésben kaptak szerepet. A Szentlélek eljövetelére utaló lángnyelveket, a pünkösdi rózsa szirmaival – annak szórásával – helyettesítettük. Néhányszor előfordult az is, hogy fehér galambokat röptettünk, mely évszázadok óta a Szentlélek szimbóluma. E szép tavaszi ünnepre a falu házait, lakásait – az utcára néző kerítéseket – zölddel díszítettük.

Településünkön hagyomány volt a pünkösdvasárnapi búcsú is. Az egészhetes készülődés és szervezés után – tisztelendő úr vezetésével – zarándoklatot tartottunk. Vasárnap kora reggel, a település lakosságának számottevő része – imádkozva és énekelve – Mátraverebély-Szentkútra, vagy a Karancs hegyi kápolnához indult. Ott szentmisén vettünk részt. Az egynapos – oda-vissza, kb. 15 kilométeres – útról késő délután érkeztünk haza. Évközben az említett szenthelyeken kívül a karancssági szentkúthoz is eljutottunk. Ezek az események lelki megújulást jelentettek és összekovácsolták a közösséget is.

Nagymamámtól és édesanyámtól hallottam, hogy pünkösdkor, a község legényei – kb. a ’30-as évek közepéig, virtusból – megküzdöttek a falu pünkösdi királyságáért. Ez évszázados szokás volt. Ügyességi versenyt rendeztek, nehezített feladatokkal. Ilyen volt pl. a tuskócipelés és fahasábdobálás. A győztes, egy évig a mulatságokra, a lakodalmakra meghívást kapott és ingyen ihatott a falu kocsmájában is. A kontót, a község előjárósága állta. A verseny, egyben a legények felavatását is szolgálta.

Az írás címe Balassi Bálint Borivóknak való versére utal. Ennek első versszaka a következő: „Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, / Mindent egészséggel látogató ege, / Hosszú úton járókat könnyebbítő szele!” A Balassi vers a pünkösdről, a tavaszról és a katonák között akkor szokásos pünkösdi királyválasztásról is szól.

Kisfalumban e nap mindenkit magával ragadott. Az „atyafiak” úgy gondolták, hogy hangulatos befejezéssel kellene megkoronázni, még emlékezetesebbé tenni. Ezért vasárnap estére – hagyományosan – pünkösdi bált szerveztek. A zenészek egész éjszaka húzták a talpalávalót. Mi halandók pedig kivilágos-kivirradatig roptuk a táncot. Így vált teljessé az ünnep.

Végezetül. Szülőfalumban pünkösdkor, ma már csak szentmisét tartanak. Hálás vagyok a sorsnak, hogy annyi szépséget megérhettem.