Mindenszentek

2013. november 1.

Fotóalbum / ... / 2013 11 01 Mindenszentek.jpg (erdeti)Isten az embereket közösségi természetük szerint vezeti az üdvösségre. A még úton levők feltekintenek a már célba érkezettekre, s biztatást merítenek abból, hogy látják mindenféle nemből, korból, állásból, nemzetből a megkoronázottakat Isten országában.

 

Senkit sem akarunk figyelmen kívül hagyni azokból, akik Isten látására jutottak, s ezért szentelünk külön ünnepet Mindenszenteknek, tehát azoknak is, akiknek nevét egyedül csak Isten ismeri.

 

Az ünnep a 7. századból ered, akkor szentelték fel a hajdani pogány Pantheont Máriának, a vértanúknak és minden szenteknek közös tiszteletére.

+++

 

November elsején azokat a szenteket - minden szentet ünnepeljük, akik eljutattak életük, és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra Isten örök Országába. Az Egyház ugyanis nemcsak a földön élő valóság, hanem három része van.

 

Az első része az úgynevezett küzdő Egyház. Ez a tulajdonképpeni földi Egyház. Az Egyház másik része a szenvedő Egyház. Ezt az Egyházat a tisztítótűzben szenvedők alkotják. Az Egyház harmadik része a megdicsőült Egyház. Ezt a szentek alkotják, akik eljutottak már Isten örök Országába. 

 

Az Egyháznak ez a három szintje szüntelen élő kapcsolatban van egymással. A küzdő és a megdicsőült Egyház szüntelen könyörög a szenvedő Egyházért, hogy a tisztítótűz ideigtartó büntetésétől mihamarabb megszabaduljanak. A megdicsőült Egyház pedig - a szentek - közbenjárnak értünk.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum