Útravaló elmélkedés januárra

Induljunk aggodalmaskodás nélkül!

Azt hiszem, rengetegen vannak, akik nem a múltjukon gyötrődnek, hanem a jövőjük miatt aggódnak. Számuk­ra a jövő a félelmetes, amiatt szoronganak krónikus ag­godalmaskodással. Ugyan melyikünk nem hajlamos erre, legalább időnként?...
Hogy a jövőnek is Ura az, Aki a múlté, erre is hadd mondjak el egy számomra sokat jelentő, sőt megoldó példát.
Életemben egyszer szinte pánikig fokozódott ben­nem az aggodalom. 1940-ben Báselbe indultam ösztön­díjjal, hogy továbbképezzem magam. Bécsben már ér­vényben volt a háborús elsötétítés, ezért kivilágítatlan pályaudvarra érkeztem meg, ahonnan egy másikra kel­lett átmennem. Egy oszlop tövébe letettem koffereim se­regét, és taxi után néztem, már amennyire ez a sötétség­ben lehetséges volt. Míg kocsi után kiáltoztam, vissza­viszszanéztem a csomagjaimra – és egyszerre azt látom, hogy mind eltűnt! Ekkor estem pánikba. Ott álltam földbe gyökerezett lábakkal, két ország között egy harma­diknak a pályaudvarán, minden nélkül; még az irataim, a pénzem is a bőröndjeimben voltak. Rémülten és két­ségbeesetten szaladgálni kezdtem oszloptól oszlopig, amikor megállt mellettem egy taxi, s finoman, udvaria­san kiszólt belőle a sofőr:
— Nos, uram, indulhatunk? A csomagjait már berak­tam...
... Egyszer-egyszer, ha erőt vesz rajtam a jövő fenye­gető réme és az aggodalom, magam elé idézem ezt, mint az Úr hangját:
„Indulhatunk? A csomagjaid már nálam vannak!..."
Én vagyok, Aki mindig VAGYOK.