Egyházmegyei zsinat kezdődik a Váci Egyházmegyében

2012. október 11.

Fotóalbum / 2000 / kereszt (normál)Október 11-ére, a II. Vatikáni Zsinat meghirdetésének 50. évfordulójára, a hit évének kezdőnapjára egyházmegyei zsinatot hirdetett a Váci Egyházmegyében Beer Miklós megyéspüspök. A zsinat hivatalosan a székesegyházban október 11-én 10 órakor celebrált püspöki szentmisével veszi kezdetét, előkészítése azonban már egy éve tart.

Az egyetemes zsinattal ellentétben (amelyen a részt vevő püspökök szavazataival dől el a kérdések többsége), az egyházmegyei zsinat olyan, papokból és világiakból álló tanácsadó testület, amely az egyházmegye püspökének nyújt segítséget. Amit tehát az egyházmegyei zsinat megfogalmaz, az csak javaslat; a törvényeket a megyéspüspök hozza. A váci egyházmegyében utoljára 1995-ben volt zsinat, Keszthelyi Ferenc püspöksége alatt.

Az előkészítő megbeszéléseken tíz témakör alakult ki, amelyeket a következő időszakban az illetékes bizottságok előterjesztésére megvitatnak. A bizottságokat papok vezetik, ám azokban természetesen az adott területen az egyházmegyében dolgozó világi szakemberek is részt vesznek. A tíz témakör (zárójelben a bizottságok vezetőinek neve):

Evangelizáció (Csáki Tibor);
Egyházi szolgálattevők (Turai János);
Liturgia (Tarnai Imre);
Katekézis (Marton Zsolt);
A plébániai közösség (Szecsődi Péter);
Család (Sebők Sándor);
Sajátos ellátást igénylő csoportok (Faragó Artúr);
Az egyházmegye struktúrája (Molnár Zsolt);
Anyagi javak (Varga András);
Jelenlétünk a világban (Máthé György).

A bizottságok vázlatosan összefoglalták a szakterületükön felmerült kérdéseket, problémákat, fejlesztendő területeket. Ezek a vázlatok a következő két és fél év alatt „körbejárják” az esperességeket, ahol a helyi papok vezette bizottságok megismerik, megvitatják és kiegészítik azokat. A műhelymunka eredményeit ismét a bizottságok összesítik. A munkaanyag ezután kerül majd a zsinati gyűlés elé, ahol ismét megtárgyalják, majd jóváhagyásra fölterjesztik a megyéspüspöknek.

Az egyházmegye híveit – a plébániai újságokon, honlapokon és a hirdetéseken keresztül – rendszeres közleményekben értesíti a püspökség a zsinat történéseiről. Emellett az aktuális szándékot, kérést minden hónapban belefogalmazzák egy-egy fohászba, amelyet a hívek könyörgései között olvasnak föl a lektorok. Így amellett, hogy az egyházmegyében élő katolikusok imáikkal kísérik a munkát, minden szentmisén elhangzik ugyanaz az egy könyörgés a zsinatért, ezáltal mindenkit bevonva az egyházmegye további életéért való imába és tevékenykedésbe.

Magyar Bertalan/Váci Egyházmegye/Magyar Kurír

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum