Még néhány nap, sőt, alighanem, mire kézbe veszik az olvasók lapunk mai számát, már teljesen készen is van Salgótarján legújabb, s bátran állíthatjuk: legszebb parkja, az úgynevezett Kis Főtéren, a város központjában. A várossá nyilvánítás 90. évfordulója, pontosabban az annak emlékére szentelt „90 éve város Salgótarján” Emlékév egész évben megállásra késztet minket, hogy elődeinket megidézzük, előttük fejet hajtsunk, munkájukat, nagyságukat, a város fejlődésében és közéletében betöltött szerepüket kiemeljük. Ilyen volt a városi emlékév megnyitója, a testvérvárosi találkozó, az Országzászló Emlékhelyünk avatása, a zagyvapálfalvai Jézus Szíve templom búcsúja és a tévés szentmise, amelyek valamennyiünk szívét megdobogtatták, és büszkén hajtottunk fejet Salgótarján múltja előtt. Ez a mi városunk, amely ugyan sok viszontagságot megért már, mégis áll, mégis itt vagyunk, élni akarunk, cselekedni, folytatni azt az áldozatos munkát, amit elődeink sok évtizeddel ezelőtt megkezdtek.
Nincs ez másként most sem. Ezen a vasárnapon avatjuk fel dr. Förster Kálmán szobrát. Ő volt az első polgármester, a pásztor, az evangélikus Jó Pásztor, aki – ahogyan Jézus egykoron az apostolokat – jó úton vezette a nyáját: Salgótarján akkori kisváros egymást szerető és tisztelő lakosságát. A felvidéki Szepesolasziban született, 1885-ben. A Szepességben töltötte gyermekkorát, itt végezte iskoláit (Szepesolaszi, Lőcse, Igló). Talán ez a gyönyörű táj, a Szepesség által – amely mindannyiunk szeme előtt van A fekete város című tévésorozatból – szerette meg a természetet, ami mindvégig megmaradt nála. Fiatalon lett Poprád polgármestere, a történelem tragédiája, Trianon miatt azonban el kellett hagynia szülőföldjét, Újpesten volt helyettesítő polgármester.
Itt érte a feladat: készítse elő Salgótarján várossá alakulását. Nem volt egyedül. A nagybirtokos Szilárdy Ödön már 1908-ban felvetette a várossá nyilvánítás gondolatát, az akkori vezetők megtették a szükséges helyi lépéseket, azonban az első világháború és az azt követő tragédiák miatt nem tudták megvalósítani ezt. Salgótarjánt cseh-szlovák csapatok szállták meg, s pusztítottak a városban. 1919 tavaszán, az északi hadjárat során a Tanácsköztársaság fegyveres csapatai Stromfeld Aurél vezetésével előrenyomultak, és megvédték az északi terület egy részét, köztük városunkat, az akkor még csak nagyközséget, Salgótarjánt is. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum által Salgótarján határtelepülés lett, újra előkerült a várossá nyilvánítás. 1921 őszén a képviselőtestület elfogadta a rendezett tanácsú városi cím elnyerésére kidolgozott előterjesztést, amelyet a megye is támogatott, s később a Belügyminisztérium megadta az engedélyt. A tulajdonképpeni lebonyolítás azonban természetesen a helyiekre hárult. Ebben volt óriási szerepe dr. Förster Kálmánnak és a képviselőtestület tagjainak is. Ő lett az első polgármester, és egészen hosszú ideig, 1944-ig szolgálta – igen, ez a legjobb szó rá – a várost. Milyen öröm lehetett neki a gyönyörű hegyekkel körbeölelt völgyvárosban dolgozni… Nyugdíjba vonulása után gyászban, felesége elvesztése után érte meg a nyugalmasnak hitt 1945-ös esztendőt. Azonban még egy súlyos csapás érte: az igazolóbizottság nem igazolta, nyugdíját megvonták, méltatlan körülmények között, nélkülözve élt Pécsen. Második – Salgótarjánból származó – feleségével csendesen, némán, számkivetve hordozták magukban a múltat, a salgótarjáni elhallgatott, hallgatásra ítélt éveket, évtizedeket. 1971 őszén halt meg Zircen, oda temették első felesége mellé.
Felsorolni is sok lenne mindazt az áldásos tevékenységet, amelyet az ő vezetésével, több száz helyi elöljáró és pap-lelkész vezetésével tettek a városban. Ő volt az, aki – evangélikus létére – először visszakozott a ferencesek letelepítésétől (1932. június 30.), majd látva áldásos munkájukat, elismerte ittlétük fontosságát. A város akkori vezető személyiségei, lelkipásztorai egy célt tartottak szem előtt: minél több jót tenni az embereknek. Szerették az embereket, a vezetőket és az egyszerű munkásokat is, mert azok is szerették vezetőjüket.
Családi legendáriumunk szerint egyszer dédnagymamám egyik kisgyermekével a karján ment a városban, hogy segítséget kérjen a polgármestertől a világháború alatt a nagy szegénységükben. Förster Kálmán megértően szólt hozzá, megsimította a gyereket, a zsebéből kivett néhány pengőt, és dédmamám kezébe nyomta. Ilyen ember volt ő. Nem kereste, hanem tudta, hogy hol segíthet. A kenyeretlen Tarjánban mindenkinek segítségre volt szüksége. A lelki támaszt a ferences atyák, a csodálatos Réz Marián atya megadta, a város fejlesztését pedig a Förster Kálmán vezette protestáns képviselőtestület vette kézügyre. Salgótarjánt szerethető, élhető, büszke északi várossá tették.
Milyen jó lehetett az itt élőknek beülni egy süteményre a Duda cukrászdába, felsétálni az Országzászlóhoz, meginni egy kávét a Dornyai turistaházban, utazni egy nyári vasárnap délután a fogaskerekűn, integetni a lent lévőknek a Karancs-kilátóból, együtt zarándokolni a Kálváriára, meghallgatni Réz Marián atya szentbeszédét, együtt tölteni a nyári napokat a leventeegyesületben, munkába indulni a lakótelepen élőkkel együtt… Ez volt az 1945 előtti Salgótarján, Förster Kálmán városa.
És ma? Ma Förster Kálmánt várjuk. Ma szeretnénk visszahozni a múlt egy darabját, ezt tettük az Országzászlónkkal, a Kálvária feltámasztásával (kitisztításával), és ezt tesszük a nagy előd szobrának felavatásával is. Ma őt várjuk, hogy hosszú kabátjában leszálljon a vonatról a főtéri állomáson, végignézzen a városon és az itt élőkön, és megelégedve leüljön a tiszteletére szentelt parkban, maga mellé tegye kalapját, és gondolkozzon. Nézze a várost, a felnövő fiatalokat, az ott sétálókat, a parkban pihenőket: a mai városlakókat.
És figyelmeztessen, hogy volt egyszer egy Salgótarján, egy fiatal város, egy élhető, szerethető város, egy otthon, egy jövő, egy élmény, egy gyermekkor, egy fiatalkor, egy szerelem, egy család, egy nyugalom, egy béke, egy hazatérés. Ahogyan eddig is, ezek után is ezt kell építenünk, ezen kell munkálkodnunk közösen. Ezt megkívánja Förster Kálmán is. Valahányszor elmegyünk mellette a parkban, jól vigyázzunk, mert jogosan kérdezheti meg: Te mit tettél a városodért? Tegyük együtt a jót, nagy szeretettel, és akkor mosoly ül majd az égből ránk figyelő első polgármesterünk arcán, s jó szívvel látja: nem veszett el viharos, fájdalmas múltjában Salgótarján, és ha így haladunk, van jövője Salgótarjánnak, a 90 éves városnak!
Veszelovszki Balázs