„Jézus épít minket híddá”

2012. május 2.

Fotóalbum / Hírek képei / átadás (bélyeg)Van abban mindig valami különleges úgy az egyház, a papság, mint a külső szemlélők részére, ha ifjúsági találkozót rendeznek és a fiatalok közössége birtokba vesz egy-egy települést. Egerszalókon Kerényi Lajos atya és csapata egy hétre birtokba veszi a települést. A hagyományos nagymarosi találkozón százak özönlik el a Duna-parti kis település utcáit, Istent hirdetve. Nem volt ez másképp Salgótarjánban sem, április 28-án, szombaton az egykori ferences rendházat vette birtokba egy kisebb régió, az Ipoly-mente közössége a helyi egyházközségek szervezésében rendezett ifjúsági találkozón.
A találkozó kapuja volt a nyáron Budapesten megtartandó Genfestnek, amely a Fokoláre Mozgalom rendezvénye. A mostani és a nyári találkozó mottója is: Építsünk hidat!, mely utal a kapcsolatépítésre, az egymás közötti kapcsolat megteremtésére, végső soron a szeretetre.
A mintegy 130 fiatalt megmozgató rendezvény délelőtt köszöntővel indult, melyen a házigazda egyházközség nevében Varga András plébános atya üdvözölte a résztvevőket, kiemelve a találkozó fő gondolatát, a kapcsolatteremtést, az összefogást, a közösségépítést: „Fontos, hogy az ég a földdel legyen összekötve. Az emberek nem tudtak hidat építeni, ezért küldte el Isten a Fiát, aki az út, az igazság és az élet. Az Ő útján járva eljutunk abba az országba, amelyet Isten országának nevezünk, és ezt kell építeni. Manapság jó lenne, ha az emberek között is hidak épülnének. Azért boldogtalan sok ember, mert az életet magányosan, szigeteken éli, és fontos lenne, hogy a szigetek között hidat építsünk.” – mondta András atya a találkozó fontosságát kiemelve.
A délelőtt fontos eseménye volt, hogy a Fokoláre Mozgalom budapesti vezetői bemutatták a Genfest találkozó kisfilmjét, egyben ünnepélyesen meghívták a jelenlévőket az augusztus 31-szeptember 2. között tartandó rendezvényre. Korosztálytól és nemzeti hovatartozástól függetlenül, a világ sok-sok részéről érkeznek Budapestre fiatalok, hogy hidat–kapcsolatot építsenek egymás között, csak ezáltal lesznek könnyebbek, élhetőbbek a mindennapok. A főelőadás, melyet Gyetvai László tartott, ezt a gondolatot vitte tovább.
A délelőtt nagy programja volt a műhelybeszélgetések, amelyek így vagy úgy, de kapcsolódtak a főelőadáshoz. Mindenki kedve szerint választhatott a különböző fakultációk között az imádság, a párkapcsolat, a családi élet, az ősmagyarság, a kereszténység és média témaköréből. A műhelybeszélgetéseket szentségimádás zárta a templomban, melyet az Ipolymenti Nagyboldogasszony Közösség tagjai állítottak össze, a helyi fiatalok pedig gitárjátékukkal kapcsolódtak be.
A délutáni közös ebédet vidám sportjátékok, kötetlen beszélgetés, kellemes kikapcsolódás követte, végül pedig szentmisével zárult a nap, melyet Kovács András atya, salgótarjáni káplán, a találkozó egyik helyi mozgatórugója, a helyi KÖR közösség lelki vezetője tartott. Szentbeszédében a találkozó mottójához kapcsolta gondolatait: „Van értelme megmutatni az embereknek, hogy nemcsak olvasói vagyunk Jézus tanításának, hanem valóban megélői is. Így leszünk hidak, akik átkötnek két partot: a kereszténység partját és a kereszténységet még nem ismerő emberek partját. Mi vagyunk azok, akik megmutathatjuk a még nem keresztény embereknek, hogy milyen keresztény módon élni. Mi vagyunk azok, akiken átjuthatnak a kereszténységhez, a nagycsaládhoz, az Egyházhoz. Ha mi nem vagyunk igazi hidak, nem tudnak rajtunk átjönni, és beleesnek abba a szakadékba, amibe szenved a sok ember körülöttünk a mai világban. A szentáldozás alatt épít minket Jézus híddá, amikor magunkhoz vesszük az ő testét, és ilyenkor formál át bennünket teljesen, hogy valóban hidakká válhassunk.”
A szentmisén jelen voltak a házigazda salgótarjáni egyházközségek vezetői, Varga András, Kozsuch Zsolt atyák, és Gyurkó Géza diakónus atya mellett a találkozón részt vevő csoportok vezetői is, így Balassagyarmatról Péntek Zsolt, Karancskesziből pedig Varga Sándor káplán atyák, a Váci Egyházmegye részéről pedig dr. Farkas László egyházmegyei lelkész, korábbi salgótarjáni káplán. Miért volt nagy öröm a találkozó? – kérdeztem Farkas László atyát: „A mai vasárnap a Jó Pásztor vasárnapja van, amelynek evangéliumi szakasza a papi jelmondatom: A jó Pásztor életét adja juhaiért. Jó volt, hogy azon a helyen ünnepelhettünk ma, ahol kezdtem a papi életemet, és ahol nagyon sok szeretetet kaptam a hívő közösség részéről. Ami a legnagyobb élményt jelentette a mai napon, hogy ezt az ifjúsági találkozót azok a fiatalok szervezték és vitték a vállukon házigazdaként, akik 10 évvel ezelőtt, amikor itt újmisésként szolgáltam, még kisgyerekek voltak. Mennyi mindent tesz az Isten… Ez olyan öröm, mint egy apának végignézni a gyermekeit, ahogy egyre klasszabb gyerekekké válnak. Ez Isten iránti hálával tölt el.”
A nap végén a szentmisén is szolgáló, helyi KÉK énekkar hívott közös éneklésre a Rendház Szontagh Pál termébe, melyet zárásként vidám táncház követett a Réz Marián teremben. Különlegesség és méltó fejhajtás az itt szolgált atyák előtt, hogy a Rendház termeit – közeledve a ferencesek letelepedésének 80 éves évfordulójához – azokról az atyákról nevezték el, akik egykor városunkban szolgáltak: Tarjányi Berárd, Buczkó Atanáz, Kiss Szaléz, Csertő Antal Jakab ferences atyákról, és a nemrégiben elhunyt Koncz Lajos atyáról. Alighanem az itt szolgált lelkipásztoroknak is ez volt az egyik legnagyobb álmuk, mint ami megvalósult a szombati találkozón: délelőtt elcsendesülő, imádkozó fiatalság, délután vidám gyerekzsivaj vette birtokba a ferences plébánia területét. „Az együtt töltött nap elsősorban a hitről szólt, de a közösségünket is továbbépítettük, megerősítve kapcsolatainkat, azaz hidakat építve új emberek, új közösségek felé” – mondta a találkozót követően az egyik fiatal résztvevő.

Veszelovszki Balázs
Fotó: dr. Márkus László

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum