Beleolvastunk…

Fotóalbum / Hírek képei / 40 nap lélekúton (bélyeg)„Megint reggel. Tovább szeretnék menni a megismerés útján. Tudom, hogy először fel kell készülnöm, csak a reggeli szertartásom után gondolhatok erre. Már befejeztem a gyakorlatokat, mikor hirtelen észreveszem,, hogy elrontottam az imát. Újrakezdem. Majd ismét újra. Mindegyre azon kapom magam, hogy miközben imádkozom, megpróbálom az emlékezetemből előkotorni a nyolc ösvény üzenetét. A „boldogok a lélekben szegények”-re még emlékeztem, erre is talán csak azért, mert sokáig azt hittem, hogy lelki szegényekről van szó, és nem értettem, hogy lehet egy lélekben nincstelen boldog. Hiszen ebből elég sokat ismerek, közöttük néhányan nagyon gazdagok és mégis boldogtalanok. Megkérdeztem egy papot, aki elmagyarázta, hogy mit jelent a „lélekben szegény” kifejezés. A többi ösvényhez is fűzött magyarázatot, de azt is elfelejtettem. Talán ha elolvasom a Bibliában a hegyi beszédet, majd rájövök. Jézus Galileában, egy Máté evangéliumában sem megnevezett hegyen, tanítványai társaságában az összegyűlt tömeghez beszélt.
    Előveszem a Bibliát. „Boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják őket” (Mt 5,4) – olvasom.
    A boldogság álprófétái általában idilli állapotokról beszélnek, emlékszem a pap magyarázatára. Jézus azonban megmutatja, hogyan sikerülhet az életünk a valóságos világban. Nem csak a gyászra gondol, amit akkor érzünk, ha közeli hozzátartozónk vagy barátunk elhagy bennünket, hanem az elmulasztott esélyekből fakadó szomorúságra is. Arról beszél, ami nyomaszt minket hiányosságaink miatt, és mindarról, amit nem tudtunk vagy mertünk megélni.
    A pszichológusok szerint, aki nem gyászol, az belül megbénul. Az elfojtott szomorúság depresszióhoz vezet. A gyászon és a szomorúságon keresztül érintjük meg lelkünkben azokat a szeleteket, amelyek hatalmas energiával rendelkeznek. Csak egy átsírt éjszaka után találhatunk gyógyírt sebeinkre, vigaszt magunkban, erőt és új életet. Ahhoz, hogy sikerüljön életünk, képesnek kell lennünk a gyászra, legyen az a nem élt élet feletti szomorúság vagy veszteségek miatt, amelyeket elszenvedtünk. Sokan mindent elkövetnek, hogy elhárítsák a rossz érzéseket, és erőszakot követnek el önmagukon. (…)
Ettől véd Jézus üzenete: „boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld” (Mt 5,5) Legyünk engedékenyek, ne értékeljük és ne ítéljük el önmagunkat. Csak így gyarapodhat, nőhet bennem az, amivé válni szeretnék, az, ami valójában vagyok.
    „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele” (Mt 5,6) Ebben az üzenetben Jézus mintha összefoglalná a görög filozófiát. Platón a fő erényeket, az okosságot, az igazságérzetet, a bátorságot és a mértéktartást tekintette a boldogság előfeltételének. Aki aláveti magát ezeknek, alkalmas a beteljesedett életre. Az emberi méltóság az igazságosságban, az igazságban, a szabadságban, a rendben, a mértékben és az egyenlőségben gyökerezik. Aki ezek szerint az értékek szerint él, maga is értékké válik, és érinthetetlen méltóságot ölt magára. Ez teszi az életet élhetővé és értékessé. (…)
Megpróbálom Jézus tanítását felszívni. Egyelőre nem olvasom tovább a hegyi beszédet. Ismételgetem a négy ösvényt magamban. Majd ha megfogantak, folytatom.”

(Idézet Tolvaly Ferenc: 40 nap lélekúton című könyvéből)

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum