Húsvét titka

Fotóalbum / Hírek képei / 2012-03-20 Húsvét titka beszélgetés (bélyeg) Húsvét titka nem más, mint Isten szeretete.
A szentírásban így fogalmazza ezt meg János apostol: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne el ne vesszen, hanem örökké éljen.” (Jn 3,16) Ezt a titkot hirdeti az Egyház, és ezen alapszik egész hitünk is. Isten szeretete a kinyilatkoztatás által lett felismerhető az emberek számára. A kinyilatkoztatás írásos formája a Szentírás, amelyből mindent megtudhatunk Istenről, amit ő elmondott Önmagáról. A hitünk persze nemcsak leírott szó csupán, hanem élő istenkapcsolat, hiszen a személyes tapasztalatainkat nem pótolják a szent iratok. Isten végtelen szeretete – amely Jézus által lett igazán emberközeli – arra irányul, hogy az emberek felismerjék az igazi boldogság csakis a Teremtő szárnyai alatt válik teljessé. Isten minden lehetőséget megadott számunkra, hogy boldogok lehessünk.
A keresztség szentségében – Jézus megváltó kereszthalála által – eltörli az összes bűnünket és gyermekévé fogad bennünket Fiában, Jézusban.
A bérmálás szentségében – Szentlélek által – alkalmassá tesz a keresztény, vagyis Jézusi élet élésére. Az Oltáriszentségben napról napra eggyé válhatunk Üdvözítő Urunkkal, Jézus Krisztussal. A bűnbocsánat szentségében, a gyónásban minden elkövetett bűnünkre kérjük Isten bocsánatát, amely Jézus húsvéti keresztáldozatában már megtörtént, de időben most válik számunkra jelenvalóvá. A betegek kenetében Isten erősítő és bűnbocsátó hatalma nyilvánul meg. A házasságban az élet nagy mérföldkövéhez érve kéri az ember Isten áldását, hisz – láthatjuk a statisztikai adatatok alapján – oly nehéz manapság egy családot egyben tartani. Az egyházi rend szentségében pedig Isten arról gondoskodik, hogy az előbbi hat szentség minden nemzedék számára elérhető legyen. Így lefedte a szentségek által az emberi élet összes körülményét, hogy az ember boldogan élhesse az életét Ővele.
Húsvét titkának – Isten szeretetének – gyümölcse pedig az Egyház. Jézus oldalából kifolyó víz és vér által valósult ez meg, hiszen a víz az új élet szimbóluma, a vér pedig a megváltás szimbóluma. Ezek persze nem csupán szimbólumok, hiszen magukban hordozzák azok beteljesülését. Ezeket reálszimbólumoknak nevezik a mai teológiában.
Hogyan készülhetünk fel Húsvét titkának – Isten szeretetének – az ünnepére? Ha szánunk Istenre egy kis időt, és meglátogatjuk Őt a templomban, a szeretete a szívünkbe költözhet és megtapasztalhatjuk az igazi boldogságot. Ha ezt az érzést megízleljük, a jövőben többet fogunk vágyódni rá. Hisz ez az ember leghőbb vágya, hogy boldog lehessen minél teljesebben. Ehhez kérjük ezen a Húsvéton is mindannyiunk számára Isten áldását!

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum