• 5
  • 6
  • 8
  • 9
  • 7
  • 10
  • 1
  • 4
  • 3

Nyolc nap a Krisztusban való átformálódásról

A következõ héten mélyebben foglalkozunk azzal a hitkérdéssel, miszerint a mi Urunk Jézus Krisztus gyõzelme mindannyiunkat megváltoztat. A bibliai olvasmányok, a magyarázatok, az imádságok és az elmélkedéshez feltett kérdések mind-mind segítenek felfedezni, hogy mit jelent ez a változás a keresztények életében, egymással való egységükben, a mai világban és a mai világáért.
Elõször a szolgáló Krisztusról elmélkedünk, majd a kereszt és feltámadás útján haladva lelki utunk végül Krisztus uralmának megünnepléséhez vezet.

"Mindannyian el fogunk változni a mi Urunk Jézus Krisztus gyôzelme által" (1Kor 15,51-58)

16. HÉTFŐ:
Főplébánia templom
Németh Judit, református lelkész

17. KEDD:
Református templom
Kozsuch Zsolt, római katolikus atya

18. SZERDA:
Szent József Plébániatemplom
Lados István, baptista lelkész

19. CSÜTÖRTÖK:
Evangélikus imaház
Gyurkó Géza, római katolikus diakónus

20. PÉNTEK:
Zagyvapálfalvai templom
Deme Károly, evangélikus lelkész

21. SZOMBAT:
Baptista imaház
Varga András, római katolikus atya

"Mindannyian el fogunk változni a mi Urunk Jézus Krisztus gyôzelme által" (1Kor 15,51-58)

A 2012-es Imahét imádságos és tanulmányi anyagát egy olyan munkacsoport készítette, amely a Lengyelországban élõ római katolikus, ortodox, ókatolikus és protestáns egyházak képviselõibõl áll. Széles körû megbeszéléseket követõen – amelyeken a különbözõ lengyel ökumenikus körök képviselõi vettek részt – elhatározták, hogy egy olyan témát választanak, amely a Krisztusban való hit átformáló erejérõl beszél, különös tekintettek az egyház – mint Krisztus teste – látható egységéért foly tatott imádságra. Gondolataikhoz Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írt levelének szavait vették alapul, amelyek jelenlegi életünk mulandó természetérõl szólnak, annak minden nyilvánvaló „gyõzelmével” és „vereségével” együtt, összehasonlítva azzal, amit Krisztus húsvéti gyõzelmében kapunk.
Miért e témakör?
Lengyelország történetét vereségek és gyõzelmek sorozata jellemzi. Sok olyan eseményt említhetünk, amikor Lengyelországot megtámadták, felosztották és idegen hatalmak, ellenséges rendszerek elnyomása alá került. Az állandó törekvés, hogy legyõzzünk mindenfajta elnyomást, és a szabadság utáni vágy olyan jellemzõi a lengyel történelemnek, amelyek jelentõs változásokhoz vezettek a nemzet életében. Viszont ahol gyõzelem van, ott vesztesek is vannak, akik nem osztoznak a gyõztesek örömében és gyõzelmében.
A lengyel nemzet eme különleges történelme indította az idei imahét anyagát összeállító ökumenikus csoportot arra, hogy mélyebben foglalkozzon azzal, hogy mit is jelent gyõzni vagy veszíteni. S hogy a gyõzelemnek mindig érvényes-e a „triumfalista” értelmezése? Krisztus keresztje és feltámadása egészen másról beszél. A 2012-es Labdarúgó Európa Bajnokságot Lengyel országban és Ukrajnában rendezik meg. Erre a régi idõkben soha nem kerülhetett volna sor! Ezért sokak számára ez egy új „nemzeti gyõzelem” jele. Rajongók százmilliói várják az Európa ezen részén pályára lépõ gyõztes csapatokról szóló híreket.
Ez a példa azokra is ráirányíthatja figyelmünket, akik sohasem nyernek – nemcsak a sportban, de egyéni vagy közösségi életükben sem. Ki veszteget akár egy gondolatot is a vesztesekre? Azokra, akik állandóan vereséget szenvednek, mert különbözõ feltételek, és körülmények miatt sohasem részesülnek a gyõzelemben? A vetélkedés nemcsak a sport állandó jellemzõje, de a politikai-, üzleti- és kulturális életé, sõt átszövi az egyház életét is.
Amikor Jézus tanítványai arról vitatkoztak, hogy ki a nagyobb (Mk 9,34), akkor ez a rivalizáló indíték nyilvánvalóan igen erõs volt. De Jézus válasza nagyon egyszerû: „Aki elsõ akar lenni, legyen az utolsó, és mindenki szolgája” (9,35) E szavak szerint a gyõzelem kölcsönös szolgálatot jelent, segítségnyújtást, az utolsók, elfeledettek, kirekesztettek önbecsülésének erõsítését.
Ennek az alázatos szolgálatnak minden keresztény ember számára a legjobb példája Jézus Krisztus, az Õ halálon aratott gyõzelme, és feltámadása. Szeretnénk, ha az Õ életébõl, cselekedeteibõl, tanításából, szenvedésébõl, halálából és feltámadásából nyernénk ösztönzést a mai gyõzelmes hitélethez. Ez a fajta hit a társadalmi elkötelezõdésben, alázatos, szolgáló, az evangéliumhoz hûséges lélekben jut kifejezésre. Amikor Jézus az eljövendõ szenvedést és halált várta, akkor imádkozott tanítványaiért, hogy egyek legyenek, hogy a világ higgyen. Ez a „gyõzelem” csakis lelki átalakulás, megtérés által lehetséges. Ezért gondoltuk úgy, hogy elmélkedéseink témájául az apostolnak a népekhez szóló szavait vesszük alapul. A cél az, hogy olyan gyõzelemben legyen részünk, amely minden keresztényt egyesít Isten és a felebarát szolgálatában.
Miközben az Egyház teljes látható egységéért imádkozunk és afelé törekszünk, aközben mi magunk – és felekezetünk, amelyhez tartozunk – meg fog változni, átalakul, és Krisztushoz hasonlóvá válik. Az egységért folytatott imádságunk könnyen szükségessé teheti egyházi életünk eddig megszokott formáinak megújulását. Ez izgalmas jövõkép, de talán félelemmel tölt el bennünket.
Az egység, amiért imádkozunk, nem csupán kényelmes elképzelés a barátkozásról és együttmûködésrõl, hanem azt is igényi, hogy mellõzzük a köztünk lévõ versengést. Meg kell nyílnunk egymás felé, fel kell ajánlanunk ajándékainkat másoknak és késznek kell lennünk elfogadni az õ ajándékaikat, hogy valóban új életet kezdhessünk Krisztussal. Ez az egyetlen igazi gyõzelem. Mindenki számára van hely Isten üdvözítõ tervében. Halálán és feltámadásán keresztül Krisztus magához ölel mindenkit, függetlenül attól, hogy nyertes-e vagy vesztes, hogy „aki hisz õbenne, annak örök élete legyen” (Jn 3:15). Mi is részesülhetünk gyõzelmébõl! Elegendõ, ha hiszünk Benne és máris könnyebb lesz a gonoszt jóval legyõzni.

Bővebben

Ha tetszik ez a bejegyzés, kérem kattintson a "Tetszik" gombra.

Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján
Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján © 2010. - Minden jog fenntartva! A weboldal fejlesztés alatt áll.
A weboldalon szereplő képek és információk tájékoztató jellegűek.
Tárhely, honlapkészítés, rendszergazda.