Így január elején, ahogy a friss, nyomdafesték illatú naptáram tekeredő spiráljára tekintettem, eszembe jutott, hogy milyen üres is ez az újjászületés utáni első néhány hét. Mint a valóságban.
A kismamákért mindenki aggódik. Az utolsó hetekben az a csodálatos adventi várakozás valóságosan betölt minden anyát ezen a földgolyón. S ama verejtékes szülés után, csendes hétköznapok következnek. Nem nyitja senki az ajtót a családdá lett párra, hagyják őket intim magányukban, legbensőbb, meghatóan puha világukban. És ez jól is van így. Meg kell nyugodjon a lélek. Csak egy-két pásztor lehet tanúja, hogyan lesz selyemfényű az a szikrázó pillanat, melyen az a végtelen Isten emberré lett.
Van min gondolkodnunk. Jézus újjászületett bennünk. De hagyjunk időt neki! Megszülni egy gyermeket orvosilag ma már nem olyan „nehéz”. Mégis azokat a nőket és férfiakat tisztelem irigyen, akik szeretettel fel is nevelik gyermeküket.
Ha Krisztus bennem valóban újjá született, fel is kell Őt nevelnem! Beszélnem vele, szeretnem, gondoznom, figyelnem rá. E nélkül aligha megy. S ehhez bizony kell olykor a csend, a megfeszített munka, az elhatározás, s konok hűség az imában. Akinek van más módszere, kérem, ossza meg velem. Mint mondottam, üres a naptáram, találkozhatunk. Hol és mikor?

Az év első bejegyzése:

2012. január 17, kedd: Csendes imamenet a Kápolna hegyre, találkozó a somosi plébánia előtt este 6-kor.

Ha Te is úgy érzed, hogy az adventi készületnek és a karácsony napjaiban kicsúcsosodó szeretetünnepnek hirtelen vége szakadt, s felhevült szíved parazsát újralobbantanád, gyere velünk az úton!