Az Országos Könyvtári Napok  2011. október 3-9. között „Beszéljünk egymással, tanuljunk egymástól” mottóval került megrendezésre. A Nemzeti Kulturális Alap által is támogatott, egyszerre értékőrző és értékteremtő rendezvénysorozat salgótarjáni programját a Balassi Bálint Megyei  Könyvtár és Közművelődési Intézet szervezte karöltve a Salgótarjáni Főplébániával. E programsorozat része volt egy különleges, rendhagyó csángó történelemóra.

Október 7-én délelőtt tíz és délután négy órakor rendkívüli élményben lehetett része a könyvtárba látogató érdeklődőnek : egy félig-meddig elfelejtett magyar népcsoport, a moldvai csángóság hiteles képviselőjével találkozhatott. Duma-István András csángó költő, néprajzkutató, a Szeret-Klézse Alapítvány elnöke a történelmi Etelközből, Klézséről érkezett. Oda is megy vissza. S ez már önmagában is vállalás, hisz Moldvában magyar értelmiségiként élni ma sem egyszerű. Ahol a templom s az iskola nyelve nem egyezik az anyanyelvvel, ott bizony egyre inkább az anyanyelv kénytelen hátrébb lépni. Különösen akkor, ha ez az anyanyelv legtöbb elemében még a nyelvújítás előtti állapotát őrzi, s így nem teljesen „kompatibilis” a csonka országban vagy az Erdélyben használatos magyar nyelvvel.
 
Duma-István Andrásra egy moldvai zarándokút szervezése során bukkantunk rá, midőn Varga András plébános atya jó Julianus barátként kereste népünk keleti gyökereit. Ott azonnal tudtuk, kincsre akadtunk. És most ezt a ritka kincset a könyvtár egy napon kétszer is fel tudta mutatni. Délelőtt 180 érdeklődő középiskolás fiatal élte meg azt a szellemi izgalmat, amit a messziről (talán a múltból) jött ember, András barátunk előadása nyújtott népről, néplélekről, s a lélek visszatükröződéséről a használati tárgyakon, ruhákon olvasható(!) mintákban. Bámulva döbbentek rá, hogy a keptáron (hímzett mellényféle) a motívumok nem csupán díszítőelemek, hanem az avatott szem és elme számára rovásírás-szerűen olvasható üzenetek. Üzenetek valami mélységes időkútból, mely ugyan előlünk takarva volt, de működött. S ha akarjuk, ha nem, tovább működik. Hiszen működik akkor is, ha nem értjük, vagy nem figyelünk rá. Mert minden kor után jöhet jobb, minden nemzedék után derekabb.

A délutáni teltházas rendezvényen azt is hallhattuk, hogy a moldvai magyarságnak miért nem Trianon fáj a legjobban, hisz az ő „Trianonjuk” évszázadokkal korábban megtörtént, mikor Mátyás király elengedte a birodalomból Moldvát, s azzal együtt őket. Megtudhattuk azt is, kik azok a janicsár papok, s a csángó nép hogyan éli meg római katolikus hitét, saját maga vallásosságát, s hogy ősvallásuk elemei mi módon szervesültek a keresztény hitben (Babba Mária, bálványkő). Megtanulhattuk, hogy kik a „cinkák” és a „cefrék”, hogyan működik az élő, és hogyan a holt falu. Már tudjuk, hogy van rádiójuk (csangoradio.ro) De már elgondolkodhatunk a talán számunkra legfontosabbon: ami most történik moldvai csángó testvéreinkkel, évtizedek múlva az lehet a sorsa az erdélyi magyarságnak, s évszázadra a csonka-országénak.

Ha mi nem segítjük-védjük őket, minket ki fog? Ha nem tanulunk tőlük feltétel nélküli életigenlést, hitet, egyáltalán leszünk-e vagy elfogyunk?

Nehéz kérdések. De emberhez méltó az ezeken való gondolkodás, töprengés. Ahhoz, hogy helyes válaszokat adhassunk, szükségünk van Duma-István Andrásra. Ahogy neki szüksége volt néhai Petrás Ince János klézsei nyelvész, népdalgyűjtő lelkészre., Lükő Gáborra, Domokos Pál Péterre, Kallós Zoltánra. És Lakatos Demeter csángó költőre. Arra a most száz éve született Lakatos Demeterre, aki talán a legszívbemarkolóbban fogalmazta meg szülőföld és haza viszonyát:

  …”Ott vagyond a mük országunk,
       tudd meg jól,
       ott, hol a nap minden este
       leszentül…”

Rajtunk múlik, hogy ez az ország megfelel-e a Lakatos Demeter által  elképzeltnek. Lesz-e újra „haza a magasban”, hogy valahol otthonra leljenek benne a moldvai csángók is.

                  Murányi Sándor