A tettek mezejére léptek

A tettek mezejére léptek

Fotóalbum / Hírek képei / 72 óra Pici atya (bélyeg)Salgótarjánban az elmúlt hétvégén több egyházi rendezvény is volt. Pénteken a Szent Lázár Lovagrend ünnepelt dr. Beer Miklós püspök atyával, másnap lovaggá avatás történt a Szent József templomban a rend káplánjával, Hlédik László atyával, és szintén szombaton a ünnepeltek a baglyasaljai hívek: dr. Varga Lajos püspök atya megáldotta a templom felújított freskóját – és a hétvégén tartották a 72 óra kompromisszum nélkül című rendezvényt is.
Immár hagyomány, hogy minden évben egy októberi hétvégén három napon, vagyis 72 órán keresztül országszerte megmozdulnak a tenni akaró jóakaratú emberek, és kompromisszum – vagyis megalkuvás – nélkül segítenek a rászorulókon. Hogy ez a segítség többféle, és elsősorban nem, vagy nem csak egyszerű jótékonykodás, az a rendezvény szervezőit dicséri. Először 2006-ban néhány dunántúli egyházmegyében rendezték meg, aztán 2007-től már országos szinten, egyre növekvő létszámmal tartják évről-évre ezt a rendezvényt, amelynek megyénk két nagy városa adott otthont.
Balassagyarmaton szemétszedési akciót szerveztek, látogatást tettek az idősek otthonában és a városi gyerekotthonban, valamint nyitányként játéknapot szerveztek a gyerekeknek az önkéntességről. A program sokszínű volt, és széles összefogással, nagy sikerrel zajlott. Az országos rendezvények, programok népszerűsítése mellé állt a három nagy történelmi egyház vezetőin túl Böjte Csaba ferences szerzetes, Bombera Krisztina, Horváth Gergely, Süveges Gergő műsorvezetők, és Lackfi János költő is.
Nem zenétől, tánctól, plakáttól hangos rendezvények voltak ezek – mögöttük inkább a jó szándék, a tenni akarás húzódott meg. Tenni a környezetünkért, szebbé tenni a környezetünket, s mindemellett tenni a lelkekért, ápolni a lelkeket – e három nap küldetését talán így fogalmazhatnánk meg. Tavaly Salgótarjánban többek között szemétszedést, ruhaválogatást, óvodaszépítést, a gyermekosztályon lévők és az idősek otthonában élők meglátogatását tartalmazta a program, de az idei sem volt szegényebb.
A rendezvénysorozat megnyitója csütörtökön este volt a Szent József ferences plébánia Réz Marián termében, melyen a városvezetést Fenyvesi Gábor alpolgármester úr képviselte. Itt történt a csoportok feladatkiosztása, melyet vasárnap délig teljesítettek.
A jótékonykodás városi méreteket öltött és az országos program ökumenikus jellegét éppen a salgótarjáni események bizonyították. A program helyi szervezőitől és résztvevőitől megtudtuk: a fiatalok látogatást tettek a baglyasi anyaotthonban, ahol nehéz körülmények között élőket örvendeztettek meg kis műsorral és ajándékkal, az evangélikus plébánia kerítését festették, segédkeztek a Félsziget napközi otthon őszi ház körüli munkálataiban, és a központi temetőben a régebb óta nem látogatott sírokat rendbe tették.
A zárásra vasárnap került sor, ahol a megtekintették a munkák során készített fényképeket is. A rendezvény helyi koordinátorai megköszönték a csapatoknak a munkát, és reményüket fejezték ki, hogy jövőre is munkálkodnak, és hogy a csapatok nem szélednek szét, hanem az október 22-i karancslapujtői ifjúsági találkozón együtt adnak hálát a sikerért.
A három napra visszatekintve elmondhatjuk: a rendezvény mottójához hűen („72 óra a tettek mezején!”) tette minden résztvevő a dolgát október szép őszi hétvégéjén. A fiatalok, akik ajándékukkal a gyermekek arcára mosolyt, szép énekükkel az idősek szemébe könnyet csaltak, elvégezték feladatukat, és az önkéntesség jegyében megmutatták: nincsenek „de” és „csak” szavak, nincs „majd” – megalkuvás nélkül, most kell cselekednünk. Ha kell, segédkezni, ha kell örömet szerezni, imádkozni. Böjte Csaba atya gondolataival élve: „Önmagunk formálásába való szerepét, környezetünk alakításában való szerepét, azt gondolom, a mai ember nem tudja felbecsülni. Hihetetlen erő van az imádkozó ember összetett kezében!” Hát használjuk ki ezt az erőt, s ne csak így ősszel, hanem vegyük észre kompromisszumok nélkül, az év minden napján, ha embertársunknak segítségre, jó szóra, szeretetre van szüksége! Ez az, ami az evangéliumi tanításban és az imában rejlik, ez az, amit adhatunk magunkból, és sokszor ez a szeretet, a jó szó, a segítőkészség minden földi ajándéknál többet ér.
Kiss Zoltán—Veszelovszki Balázs

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum