„Legyenek mindnyájan egy” (Jn 17,21)

Matematika…

…kapcsolatainkban?

Amikor valaki keresi a hozzáillő társat, többnyire így gondolkodik: 1+1=2.
Korrekt. Legalábbis: általános.
Azt az embert kutatjuk, aki olyan, mint mi magunk. Akivel passzolunk egymáshoz, hasonlóan vélekedünk a dolgokról. Szinte alkalmazkodni sem kell, annyira „egyre jár” az agyunk… Működhet. De az első konfliktusnál szembetűnnek különbözőségeink, s mivel nem arra készültünk, hogy ezeket megoldjuk, kétséges az együtt maradás.
1+1<2
Amit ezzel kapcsolatban olvastam, remekül illusztrálja a problémát: az egyik fél szereti a komolyzenét, a másik inkább rock-kedvelő. Egyikük sem akarja saját ízlését a másikra erőltetni. Ezért soha nem mennek el semmilyen koncertre.
Vannak értelmetlen lemondások és mondvacsinált áldozathozatal. Bizony, létezik olyan kapcsolat, ahol a két fél külön-külön is, együtt is kevesebbé válik. Nem hinném, hogy ez jó fajta szerelem.

1+1>2. Ezt érdemes megvalósítani! Egymásból a jót, mindig a legjobbat kihozni! Tegyen engem a másik, s én is őt értékesebbé! Legyünk együtt többek, jobbak!
Hiszem, hogy ez Isten elgondolása a házasságról. Azt pedig tudom, mert tapasztalom, hogy segíti is ezt a törekvésünket!

Hogyan?

Itt sem emberi mércét, logikus matematikai lépéseket kell követnünk.
Szánalomra méltó az a pár, ahol mindketten félig élik a kapcsolatot: 50%+50%=100%.
A kiegyensúlyozott helyzet az, amikor mind a ketten odaadóan, teljes énünkkel szeretjük a másikat: 100%+100%=100%.
Még ennél is többet állítok: 100%+100%+100%=100%. Ugyanis abban a kötelékben, amely a felek részéről ennyire határozott, Isten 100%-a is szerepel! Ne felejtsük el, hogy Ő miért fontos:
„A házassági kapcsolatban megvan a lehetősége annak, hogy bármelyik fél elbukjon, megbántsa vagy otthagyja a másikat, és így megszegje ígéretét. Istennel való kapcsolatunkban csak az egyik fél bukhat el, megbántva vagy elhagyva a másikat, és biztos… hogy az soha nem Isten lesz!” /L. Dillow/

Őrá építve, Őbenne élve-mozogva…
…Ő az esélyünk!

A minta:
1=3.

Egynek lenni a legteljesebb szeretet-kapcsolatban úgy, hogy közben nem veszítjük el saját egyéniségünket, egyediségünket, sőt, a másikkal való viszonyunkban válni azzá, akivé Isten szánt bennünket…
…ez a feladat és egyben a lehetőség

Ha mindez felkeltette érdeklődésedet – melyet nagyon remélünk –, és kíváncsi vagy a folytatásra, várunk Téged és barátaidat Nagymaroson az őszi találkozón,
2011. október 1-jén!