Ismét a Kutatók Éjszakájára hív a levéltár

Egy éjszakára, pontosabban egy hosszabb délutánra ismét szélesre tárja kapuit a Nógrád Megyei Levéltár, és a Kutatók Éjszakája című rendezvénysorozathoz kapcsolódva értékes programra hív. Mint egyik tavalyi előadó, hadd ajánljam most az olvasók figyelmébe ezt az értékes rendezvényt a program ismertetésével.

A tavalyi nagy sikerű rendezvény a levéltár vezetőinek és áldozatos munkatársainak jóvoltából kifejezetten jól sikerült; akik ott voltunk, elmondhatjuk: valóban értékes programon vettünk részt. Nemcsak előadásokat hallgattunk, amelyek érdekesek voltak, de barangoltunk is: „kulisszatitkokat” tekinthettünk meg a levéltárban, olyanokat, amelyeket máskor kutató nemigen láthat. Így néztük meg eltűnt századok okleveleit, a levéltár hatalmas raktárát, a mikrofilmkészítő műhelyet, vagy az anyakönyveket őrző szobát. De nemcsak láttuk, hanem bele is lapozhattunk a Nógrád vármegyei anyakönyvekbe, visszarepülve a múlt század első felébe is. Mint tudjuk, magának a levéltár épületének is megvan a történelme, hiszen a salgótarjáni kórháztörténet egyik nagy fejezete tárult elénk a látogatás során, ugyanis a korábbi Bányakórház egy része a mai levéltár épülete, így ezzel is megismerkedhettünk. Akik a sétán nyitott szemmel jártak és szemfülesen hallgatták az előadókat, a kvíz kitöltésével értékes könyvcsomagot nyertek. Nem lesz ez másképpen az idén sem. Jó előadókban, értékes témákban, kvízversenyben nem lesz hiány. Ezúttal azonban ügyességi, dobozhajtogató verseny is kapcsolódik a kvíz mellé. 15.00-kor kezdődik a rendezvény Tyekvicska Árpád igazgató úr szavaival, aki Szederjesi Cecília igazgatóhelyettessel bemutatja a levéltár honlapját és a történelmi blogokat. Ezt követően kinyílik a képzeletbeli kapu a múltba, amelyen két családtörténeti előadással lépünk be, először Gergely István Csécse és a Fráter család címmel tart előadást, majd Bakos Galambos János A dorogházi Bakos Galambos család címmel mutatja be a családfát, nyilván azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a látogatók előtt népszerűsítsék a családfakutatást. A harmadik előadó, Racs Csaba a 20. század első felébe kalauzol minket Salgótarján településföldrajzát bemutatva, majd Angyal László Nógrád vármegye helyneveiről tart előadást. Mind a négy előadás, sőt maga a program is nagyon értékesnek ígérkezik, a szervezők nevében is szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe, aki nyitott a kultúra, a múlt, a történelmi értékek iránt. Ez egy jó lehetőség arra, hogy a múltba utazzunk – használjuk ki!

Veszelovszki Balázs

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum