“a tanító, ki fénybe tör ragyogó hit a lombja” (Váci M.)

    Egy igaz ember Salgótarjánból 

    Hamarosan megkezdődik az új tanév. A tanulóifjúság elfoglalja régi-új helyét az iskola padjaiban és a tanítók-tanárok azzal a nemes szándékkal állnak a katedra elé, hogy a rájuk bízott diákokat tudásban, nevelésben, erkölcsben, hazaszeretetben gazdagítják, hiszen csak így érdemes erre az embernevelő hivatásra vállalkozni.
Erre az emlékező írásra az a szomorú hír késztetett, amit a Keresztény Élet május 22. számában olvashattunk: „Koncz Lajos ny. teológiai tanár, pápai protonotárius május 6-án, életének 92., áldozópapságának 69. évében, szentségekkel megerősítve a miskolci Semmelweis Kórházban elhunyt. Május 16-án helyezték örök nyugalomra a bánrévei temetőben.
Az Egri Főegyházmegye gyászában Salgótarján, hívő, templomba járó, városának szellemi értékeit megbecsülő közössége is osztozik, hiszen az elhunyt professzor számos szállal kötődött a régi városhoz.
Emeljünk ki most - a tanév kezdetén - egy említésre méltó kötődési pontot: Ő volt Salgótarjánban az utolsó hittanár, aki a gimnáziumban működött 1945 és 1948 között.
Emlékezzünk meg dr. Koncz Lajosról, aki élete nagy részét a gimnáziumi ifjúság és a papnevelés nemes feladatának szentelte.
Bár Korompán (ma Szlovákia) született 1919. augusztus 31-én, de apai felmenői Salgótarjánból származnak. 1922-ben visszaköltözött a család Salgótarjánba, mert az édesapja nem volt hajlandó letenni a hűségesküt az új szlovák államra. Ezért a családot kiutasították. Gyermekkorát és ifjú éveinek egy részét az akkor nemrégiben városi rangra emelkedett Salgótarjánban töltötte. A bányai alapítású, Chorin Ferencről elnevezett magán-reál gimnáziumban érettségizett kitüntetéssel, színjeles bizonyítványt szerezve. A papi hivatás gondolata már régóta érlelődött benne, ezért püspöke Budapestre küldte és a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán végzett, majd 1943-ban teológiai doktor lett.
Felszentelése után a rozsnyói szemináriumban lett teológiai tanár.
A történelmi változások után Ragályra kapott plébánosi kinevezést. Egy emlékező beszélgetésben (Gróf Lajos:Az ígéret gyermekei, Miskolc, 2000 ) így vallott élete további alakulásáról:„ Kegyetlen világ volt. Gyalog jártam mindenfelé. Tizenegy vagy tizenkét falum volt. Ez egy szórványvidék, mert jobbára református terület, tele református parókiákkal. Meglehetősen megbetegedtem a végére, aztán 1945 őszén bekerültem Tarjánba hittanárnak. Ugyanabban az iskolában lettem hittanár, amelyben elvégeztem a középiskolát, ott lettem a tantestület második számú embere. Ez a történelem számára is érdekes dolog: a régi világban a hittanárság az egyik legrangosabb és nagyon értékes, megbecsült beosztás volt a tantestületen belül. A hittanár az igazgató jobbján ült. A tantestületben egy sajátos első helyet foglaltunk el. Van ennek ugyanis egy mélyebb jelentése is. Az, hogy a pap ismeri legjobban, ő kerül a legbensőségesebb kapcsolatba a diákokkal. Úgyhogy a tanácskozásokon – főleg, amikor a kritikus dolgok kerültek elő- , de az egyéni sorsok kérdésében is, hogy milyen a családi helyzete az illetőnek,  vagy hogy miért ilyen viselkedésű, a legteljesebb választ a hittanártól várták. Nagy melegséggel emlékszem vissza erre az időszakra. Harcos, küzdelmes idő volt, az első nagy megpróbáltatások is ekkor jelentkeztek az életemben, ahogy a párt kezdte a teret és a hatalmat átvenni. 1948 nyaráig tudtam ebben a pozícióban tartani magamat. Volt cserkészcsapatom, vittem őket táborozni, például a Bakonyba, volt Mária-kongregációm a lányok számára, őket pedig a húgom segítségével (hitoktatói képesítést szerzett Kalocsán) a Balaton mellé vittük el. Ezek olyan emlékezetes dolgok. Akkori diákjaim azóta is mindig meghívnak a találkozókra, hűségesek, őrzik az egykori hittanár emlékét. Olyanok is, akik közül nem egy párttitkár lett, vagy vezérigazgató, de egy bizonyos megbecsülés megmaradt köztünk.
Nagyon be voltam táblázva. 30 óra körül volt a heti óraszámom, a húsz fölöttit jobbára a dolgozók esti iskolája jelentette. Ezt 1946-ban megszervezte a kultúrkormányzat, ennyiben volt egy bizonyos fokú mozgás a „munkásosztály” hatalmi pozíciója felé, az érettségi lehetőségét meg akarták nekik adni. Ugyanazt kellett tanulniuk, legfeljebb valamit redukáltunk az anyagon, és volt nekik is szabályos hittanórájuk az órarendbe iktatva. Velük kapcsolatban el kell mondanom, hogy talán még bensőségesebb volt a ragaszkodásuk, még jobban tudták becsülni, értékelni ezek a húszegynéhány éves dolgozó emberek, hogy foglalkoztam velük és próbáltam nyitogatni az eszüket, szemüket a világra, világnézeti kérdésekben is.”
   A személyes emlékezés után álljanak itt bizonyítékul a gimnázium korabeli évkönyveiből vett részletek. Ezek bemutatják Koncz Lajos tanórán kívüli tevékenységét is.
Katolikus Diákkör
Gyűléseik témái az időszerű szociális problémák mellett katolikus világnézeti és keresztény erkölcsi kérdésekkel foglalkoztak.
Leányok Mária-kongregációja
„Összejöveteleiken a lelki élet, az önnevelés, általános hittani és kulturális problémák fölváltva kerültek ismertetésre.” Népszerűek voltak a „Nagy művészek katolikus mérlegen” c. kulturális sorozat előadásai. Szociális téren sokat segítettek a szegény gondozó nővéreknek.
Katolikus Szülők Vallási Szövetsége
Fontosnak tartották gyermekeik erkölcsi fejlődésének figyelemmel kísérését. Emellett foglalkoztak konkrét gyakorlati dolgokkal is. Megszervezték az arra rászoruló diákok ruházati és élelmezési támogatását. (A Salgótarjáni Magyar Állami Gimnázium Évkönyve 1946-47. tanévről.)
Az olvasóban bizonyára kérdések egész sora vetődhet fel. Mikor veszi az új közoktatási vezetés a bátorságot és teszi kötelezővé az erkölcs és hittan tanítását az iskolákban?  (A körülöttünk lévő, egykori kommunista vezetésű országok már mind bevezették! )
Lesz-e elegendő, képzett és elkötelezett, hiteles és életével is példát mutató tanár, nevelő, pap?
Sikerül-e a társadalom hitben közömbös rétegét meggyőzni az erkölcs és hittan tanításának fontosságáról?
Megérzi-e a tanulóifjúság, hogy az ismeretek mellett fontos az erkölcsös, jellemes, hívő magatartás és életvitel?
Koncz atya életének további alakulásáról csak nagy vonalakban írunk. Salgótarjánból  először Homokterenyére, onnan Hejcére került, ahol a Rozsnyói Egyházmegye ú.n. Rozsnyói Magyarrész Apostoli Kormányzóságának volt a központja és szemináriuma. Itt volt a csonka Egyházmegye ügyvezetője. Következő állomáshelyei Bánréve és Hangony voltak. 1971-től teológiai tanár az Egri Szemináriumban. Az egri és váci egyházmegyék sok papja vallja ma is mesterének és igaz lelki tanítójának a teológiai tudományokban. Híresek voltak szentbeszédei. Tudományos munkásságáról számtalan írása, előadása és könyvei tanúskodnak.
A bánrévei családi sírboltba temették, ahol az egri érsek, a paptestvérek és a hívek sokasága kísérte utolsó útjára.
Nekünk, e városban élőknek kegyes kötelessége, hogy Róla megemlékezzünk, imáinkba foglaljuk, könyveit olvassuk és Isten akaratát mindig elfogadó nemes életére sokáig emlékezzünk. Krisztus egyházának igazi, tudós, sok megpróbáltatást legyőző lelkipásztora volt. Salgótarján méltán lehet büszke nagy tudású, jellemes és bátor szülöttjére! Lesznek-e, akik a nyomába lépnek? Bízzunk benne, hogy az Isten mindig ad előttünk járó, példamutató, nemes ügyet szolgáló utódokat!  ( kfg )