2011. augusztus 17.

A kenyér

Egyre gyakrabban emlékezem vissza nagyanyám paraszti munkától megkérgesedett kezére. A gyermekszemmel csodának hitt jelenségek valóságos tartalmat kaptak, s mintha csak tegnap történtek volna, továbbra is bennem élnek. A szeretet kiváltsága, hogy látni engedi a törékeny testű, de erőt sugárzó parasztasszonyt, amint a dagasztóteknő fölé hajolva tíz ujjal markolássza a kezdetben ragacsos masszát, majd ököllel nyomkodja mindaddig, amíg a tészta simává nem szelídül. Csodálkozva figyeltem mindig. Játékban „megfáradt” nyakamat és vállamat is hasonlóképpen masszírozta esténként. „Szétnyomkodom a mirigyeket kisfiam, jobb lesz a vérkeringésed”.
    Komolyan gondoltam, hogy azért olyan jó a kenyere, mert ujjainak finom, de erőteljes mozdulata – mint ahogy nekem – jól esik a kenyértésztának. Elvégre ő is élőlény: lélegzik, növekszik, s egyszer csak kenyér lesz belőle.. Vagyis nagyanyám szeretetet, szépsége, gyengédsége, finomsága dagasztás idején átköltözik a kenyértésztába, hogy benne éljen tovább. Volt idő, amikor butaságnak gondoltam ezt az elgondolást, de ma már ismét elhiszem. Mert meglátszik tevékenysége eredményén, ha szeretettel, hozzáértéssel csinál valamit az ember.
    Nehéz, verejtékes munka volt a dagasztás. Szokták mondani, hogy addig kell csinálni, míg a padlás is gyöngyözik. Nem véletlen, a régebbi időkben a férfiak feladata volt a kenyérsütés. Később, a paraszti kultúrában vált asszonymunkává.
    Termékenységet, gazdagságok jelképező szerepe volt a kenyérnek lakodalmakkor, karácsonykor, s mágikus szerepet kapott a halottkultuszban, a gyógyításban. A sütőteknőnek a tűzvész, a a szénvonónak és a sütőlapátnak a vihar elhárításában tulajdonítottak jelentősséget. Mint ahogy a Magyar Néprajzi Lexikon írja: „A cselekmények nagy része már hiedelemháttér nélküli, csak a hagyomány által fenntartott gesztus. Legelevenebben a kenyér tisztelete él a legutóbbi időkig.”
    S bízhatunk benne, hogy talán éppen a katolikus családok révén a jövőben is élni fog, hiszen megszegés előtt a családfő ma is keresztet rajzol a kenyér aljára a késsel, jelezve, hogy az Isten adománya. A kenyér az emberiség egyik legfontosabb tápláléka, nem véletlenül nevezik a búzát sok helyütt életnek. Nap mint nap használt szólásaink is jelzik a kenyér kitüntetett helyét és szerepét az életünkben. A dolgozó embert például kenyérkeresőként emlegetjük, a testi-lelki jó barátot pedig kenyeres pajtásként.
    A zsidó-keresztény kultúrkörben Krisztus által a kenyér nemcsak testi, hanem lelki táplálékként is szolgál. A bibliai időkben az áldozathoz kovásztalan kenyeret (macesz, pászka) használtak, a kelesztés folyamata ugyanis – antik felfogás szerint – a lustaságot jelképezi. Pál is figyelmeztette a korintusi keresztényeket „el a régi kovásszal” (az istentelenség bűneivel, szenvedélyeivel), legyenek maguk is kovásztalanok, akik a „tisztaság és az igazság kenyerével” ünnepelnek (1Kor 5,7) – írja a Magyar Katolikus Lexikon.
    Ma már értem, hogy nagyanyám kenyérsütés előtt miért forgatta olyan szorgalmasan a Bibliát. Ő is a „tisztaság és az igazság kenyerével”, Isten szárnyai alatt akarta ünnepelni családjával eltöltött minden pillanatát.

Cser István
Forrás: Új ember magazin