Újmisést köszöntött Salgótarján

Fotóalbum / Hírek képei / Berki József szentelése (bélyeg) 2011. június 26-án, vasárnap délután tartotta primíciáját, azaz első szentmiséjét Berky József atya szülővárosában, városunkban, az Acélgyári úti Szent József ferences templomban, ahol korábban mint ministráns, később mint hitoktató, aztán diakónus is szolgált.
A zsúfolásig megtelt templomban a harangszó zúgására bevonult az asszisztencia, majd rögtön a szentmise elején jöttek a köszöntők. Elsőként Kovács F. Gábor, a templom egyházközségének testületi tagja köszöntötte meleg szavakkal az újmisést, aki gondolataiba beleszőtte a mai nehéz világ gondjait, a papokra ma rá nehezedő feladatokat, és beszéde végén sok sikert kívánt az atyának.
Majd a Jó Pásztor Katolikus Óvoda felnőtt és gyermek közössége nevében virágcsokrot adott át Bali Imréné óvodavezető a gyerekekkel.
A köszöntést Varga András esperes-főplébános folytatta, aki felidézte a május 15-i ünnepet, amikor a 75 évvel ezelőtti felszentelésre emlékeztünk, hiszen 1936 júniusában, az újonnan felszentelt templomban újmise volt – ahogyan 75 évvel később, 2011-ben is. A mai vasárnapon úrnapja van, András atya felidézte, hogy 19 évvel ezelőtt ő is úrnapján tartotta újmiséjét, ami az Oltáriszentség: azaz Krisztus testének ünnepe a kenyér és a bor színe alatt. Köszöntő szavait a jó Isten áldásával zárta.
A szentmisén a szentbeszédet Kelemen Zoltán kemencei plébános tartotta, akinek személyes jó ismerőse József atya. Gyönyörű szentbeszédében a papi hivatás szépségeit tárta fel, majd szólt a pap és a püspök közötti engedelmességről, és József atya életére sok szerencsét, és – hasonlóan elődeihez – Isten áldását kérte.
Az áldozati liturgia előtt Baffi István esperes, korábbi salgótarjáni atya megáldotta a hívek József atyának szánt adományát: a misézőkelyhet. Ezt követően az új kehellyel mutatta be az első szentáldozatot az atya, a jelenlévő paptestvérekkel együtt. A salgótarjáni Főplébániát Varga András és Kovács András atya, Zagyvapálfalvát Gyurkó Géza diakónus atya képviselte, de jelen volt a szentmisén Kovács József korábbi mátranováki atya, Kiss Ernő ny. plébános, valamint József atya két lelkiatyája: Székely Dénes egykori salgótarjáni káplán atya (jelenlegi ózdi plébános) és Baffi István esperes atya (jelenlegi boldogi plébános) is.
A szentáldozást követően idézte fel emlékeit Baffi István atya. Elmondta, hogy 1999-ben egy fiatalember kopogott be hozzá, hogy teológiát szeretne tanulni. Örömmel fogadta a fiatalembert, aki könyveket kapott tőle, és segítette őt a tanulásban. A főiskola sikeres befejezése után hitoktatói oklevelet kapott, és örömmel fogadta őt be az egyházközséghez, ahol ministrált, később pedig hitoktatóként fiatalokat vezetett közelebb a hithez, a Jóistenhez. Ő azonban itt nem állt meg: öt szemináriumi év után az idén az egyházi rend szentségében részesült: vagyis június 25-én a kalocsai székesegyházban Bábel Balázs érsek atya pappá szentelte.
A pápai himnusz és a magyar himnusz hangjaival fejeztük be a szentmisét, amelynek végén elsőként az újmisés szüleit, majd paptestvéreit, az asszisztenciát, végül pedig a nagyszámú híveket részesítette újmisés áldásában. Kifelé menet útravalóként szentképet, pogácsát, üdítőt kaptak a hívek, hogy részesei legyenek az „esküvőnek” – ahogyan Kelemen Zoltán atya fogalmazott, mivel egy pappá szentelés is esküvő: Jézus és az újmisés közötti felbonthatatlan hűség jelképe.
Akik ott voltunk, és hallottuk a szentmise végén hozzánk szóló, és segítőiért hálát adó, segítőinek köszönetet mondó József atya gyönyörű szép szavait, mindannyian lélekben feltöltődve távoztunk a templomból.
E szép, fényes ünnepen mi jót is kívánhatunk Salgótarján lakosai nevében József atyának? Abban biztosak vagyunk, hogy bárhová is kerül, hamar szeretetközösséget fog építeni maga köré, nemcsak szeretete, nyitottsága, de őszinte, szeretetteljes szavai miatt is. Kívánjuk neki az Isten áldását, sok kegyelmet, nagyon sok erőt, hogy a legszebb hivatást mindig állhatatosan, szolgálatkészen, jó szóval feltöltve végezze. Ha kell, adjon erőt és vigasztalást a szomorkodóknak, részesítse a bűnbocsánat szentségében a híveket, legyen ott a betegágynál, örömmel fogadja és keresztelje meg az egyházközség új tagjait, eskessen minél több jegyespárt, vezessen minél több kis gyermeket az oltár elé az Úr Jézushoz! Ezt kívánjuk szívből József atyának, és egyben megköszönjük Szüleinek, hogy példamutató embert neveltek és adtak az egyháznak! Hálát adunk érte és családjáért a Jóistennek!
Isten áldása kísérje őt élete során!

Veszelovszki Balázs

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum