Nemsokára, 2010. február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján ünnepli hetvenötödik születésnapját a Vigília című katolikus folyóirat. A vigília szó virrasztást, az ünnep előestéjét jelenti, s így, advent idején különösen időszerű, figyelnünk hát rá! Négy héten keresztül élhetjük át az ünnep előestéjét – mi ez, ha nem egyfajta misztérium, a kis Jézus várásának örömteli időszaka?

Ami a katolikus folyóiratot és korát illeti, elismerésre méltó a háromnegyed évszázad – nagyjából és szerencsés körülmények között egy teljes és minden tekintetben átlagos emberi élet, a születéstől a halál órájáig. Egy havonta napvilágot látó irodalmi kiadvány életútjában azonban már sokkal többet, valamiféle „nagy túlélést” jelent ennyi idő! A Vigíliának a politikai és a gazdasági környezetet ellenére sikerült átvészelnie egy világháborút, a kommunista hatalomátvételt, az ezt követő egyházüldözést, az 1956-os forradalmat, a Kádár-rendszert, a szocializmus bukását, ami után hirtelen megszaporodhattak a sajtótermékek. Persze egy részük több-kevesebb, de inkább kevesebb nyomot hagyván maga után eltűnt azóta…

A háromnegyed évszázadnyi időt látott lap főszerkesztője, dr. Lukács László piarista atya és munkatársai Salgótarjánban vendégeskedtek a napokban. Elfogytak a székek a Cafe Frei különtermében, már csak pár asztaltámasztó állóhely maradt, amikor Sándor Zoltán előadóművész és társai, meg Varga András atya vezetésével a főplébánia énekkara megkezdte műsorát, méltó keretet adva a beszélgetésnek.

A Szerdatársaság meghívásárára érkezett vendégek Pál József közíró moderálása mellett mutatták be a folyóiratot. A rendezvény egy perces néma megemlékezéssel kezdődött a pár nappal korábban elhunyt T. Pataki László író, újságíró, rendező emlékére.

Ezután a beszélgetés vezetője azzal kezdte, hogy egyfajta szellemi vágya teljesül ezzel a találkozóval, de éppen a gondolatok bősége miatt nem tud fesztelenné válni. Az mindenesetre tény, hogy a magyar nyelvterületen jelenleg ötven körül folyóirat jelenik meg, de ezek egyszer eltűnnek, másszor újra megjelennek… Kérdésére Lukács László piarista pap tanár, főszerkesztő a folyóirat történetének rövid bemutatásával kezdte:

– A Vigília csaknem 75 évvel ezelőtt, 1935 február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén jelent meg először és katolikus írók együttműködésének eredményeképpen született meg – mondta. – A háború alatt, a német megszállás idején felfüggesztették a megjelenést, majd 1946-ban Pannonhalmán gyűltek össze a munkatársak. Ekkor Sík Sándor lett a főszerkesztő, neki köszönhető a Vigília piarista szelleme. Sík Sándor haláláig, 1963-ig töltötte be a főszerkesztői beosztást. Munkája során egyfajta szintézisre törekedett az egyház és a kultúra, a vallás és a művészet között.

Meghatározó, szellemi mintaképet jelentő főszerkesztőnek bizonyult Rónai György is – ő 1968-tól jegyezte a lapot. 1978-tól váltakozó módon nyílt lehetőség a lap szerkesztésére, ugyanis a főszerkesztőt az Állami Egyházügyi Hivatal nevezte ki, míg aztán Lékai László bíborosnak a kis lépések taktikájának részeként, apró engedményként, szabad kezet nem kapott. Ekkor erősödött meg újra a piarista vonal, én 1985-ben kerültem a lap élére. A rendszerváltás után sorra indultak a folyóiratok, közöttük egyháziak is, szinte a bőség zavara következett be. Ami azonban a lényeg, a Vigília ma is az egyház és a kultúra közötti szintézisre törekszik, mint Sík Sándor idejében!

Moderátori kérdésre a II. Vatikáni Zsinat eszményeinek megvalósításáról elmondta, hogy történelmi okok miatt Magyarországon még vannak elmaradások. A zsinat elejére ugyanis magyar püspököt ki sem engedtek 1964-ben, a végül mégis kiutazó küldöttséggel pedig több besúgót küldött ki az egyházügyi hivatal, mint ahány egyházi személyiség eljutott akkor Rómába.

A más keresztény egyházakkal való együttműködés terén reményét fejezte ki, hogy míg az első évezred az együttműködésé, a második a különállásé volt, a harmadik a ökumenéé lesz.

– A Magyar Püspöki Kari Konferencia 1989-ben választott szóvivőjévé. A legsürgetőbb feladatunk akkor a püspöki kari tirkárság felállítása, a lelkipásztori intézet megalapítása, a sajtóiroda megnyitása és a karitász létrehozása volt. Egy feladatot nem sikerült azóta sem végrehajtanunk, a világiak fórumának megalapítását. Ez sürgető feladat lenne, hiszen a magyar lelkipásztorkodás sem képzelhető már el a világiak bevonása nélkül.

Életének és munkásságának egyik legnagyobb eseményeként értékelte II. János Pál pápa látogatását 1991 nyarán.

A beszélgetés során Bende József szerkesztő a lap mindeneseként mutatkozott be, hiszen ő az, aki naponta bejár a Vigília kiadójába – társainak egyéb elfoglaltságai ezt nem teszik lehetővé. Elmondta, hogy 2001 óta a lap munkatársa, bár írásai ritkán látnak napvilágot: amíg azonban nem dolgozott ott, több lehetősége nyílt az alkotómunkára.

– Írók és költők generációit, még élő nagyokat is tudtunk közölni – mondta. – A középgeneráció mellett igyekszünk lehetőséget biztosítani a fiataloknak is. A Vigília egyben kiadóként is működik, a hónapról hónapra megjelenő folyóirat mellett könyveket is megjelentetünk, ez így van már 1935 óta. A könyvkiadás 1989 előtt az egyházügyi hivatal engedélyével történt, csak a megjelentetésre szánt művet, a példányszámot és a terjedelmet határozták meg… A szerkesztők úgy próbáltak segíteni a dolgon, hogy akár öt szerző művét is egy köteten jelentették meg. Ezzel a kiadásra engedélyezett könyvek száma csak eggyel fogyott, a példányszám kötött volt, már csak a terjedelem túllépését kellett megmagyarázni...

Szólt ezután a rovatrendszer felépítéséről, hangsúlyozva, hogy a folyóiratban mindig van beszélgetés jeles személyiségekkel.

Lázár Kovács Ákos, a Vigília szerkesztője, egyben szűkebb pátriánk, Pásztó szülöttje arról beszélt először, hogy az egyház kultúraközvetítő szerepe hosszú évszázadokon keresztül a zene, a festészet, a szobrászat, az építészet területén is meghatározó volt. Az egyház közvetlen kapcsolatban állt a legjelesebb művészekkel is, de az utóbbi ötven évben a társadalom prolisodásával, tömegigényeket kielégítővé válásával a művészeti érzék is kilúgozódott.

– A minőség nem bal- és nem jobboldali, nem paraszti és nem értelmiségi, hanem mindenkié! – mondta.

Szólt ezután arról, hogy az európai kereszténység ugyan a Közel-Keleten született, de Európában teljesedett ki. Az öreg kontinens lakói és politikusai azonban mindinkább elvetik a keresztény gyökereket, hiszen az uniós alkotmányból is száműzték az erre való utalást.

– Az egyház megszűnt mint gazdasági nagyhatalom és visszaszorult, mint kultúraközvetítő – mondta. – Európa egyfajta dekadenciába süllyed, de hisszük, hogy rövidesen eljön a megváltás ideje és az Úr esztendei lesznek az elkövetkezők!

Végül elmondta, hogy a katolikus egyháznak nem csak Európára kell figyelnie, hiszen a szerkesztőségi szobánk falán is egy ébenfából faragott tanzániai feszület függ, amin teljesen természetes, hogy fekete Jézus teste.

A rendezvény könyvbemutatóval ért véget, a régebbi lapszámokat ajándékba is elvihették az érdeklődők – a jelenlévők pedig mi mást is kívánhattak volna a szerkesztőségnek, hogy jó munkát a következő háromnegyed évszázadra is?

A vigília szó azt jelenti: virrasztás, illetve az ünnep előestéje. Így, advent idején a hívő ember folyamatosan ebben az állapotban van, ha a napi gondok el is feledtetik időnként Jézus születésnapját. A hosszú adventi vigília közben azért gondoljunk néha arra a Vigíliára is, amit nagy betűvel írunk és a kezünkbe is vehetünk. A szokásos körkérdéses interjújukban például ez évi utolsó számukban a csodáról kérdeznek jeles magyar személyiségeket – a betlehemi gyermek születése pedig mi más is lenne?

Faragó Zoltán