Végre megint.

Teltházas szavak a Rendházban.

Végre megint.

Hiteles ember az emberek előtt.

Lelkendezés nélküli lelkesedés.

Észrevétlen futamokkal.

Kuklay Antal előttünk.

A hit lehelletével.

Védetté avatott közegében.

Akár mintha ráérősen, mégis dologtalan órák nélkül.

Az engedelmesség meg nem lengetett zászlajával. Bár nem kereste, de el nem engedte.

Nem ő tűzte az Urat zászlajára. Az Úr adta kezébe címerét. Ő csak felismerte, vitte.

Tímár Ágnes, a bemutató társ örömtől törődő szavai finoman festenek: bő, határozott ecsetvonások feszítik a megtöretlen férfit-papot-szerzetest, az etikus homo publicus-t.

A zaklatott évek bilincsei között, félrelökötten is, Kuklay Antal nem lankadt: aki keres, az talál - így hangzott a megszokott, bevetten elfogadott tartalmú, összegző köz- vagy igazmondás az elfojtó évek fáradhatatlan emberéről, majd a kibontakozó hitélet elfogyhatatlan vonulatait barangoló papról.

Barátian, s alig észrevehetően igazítja ezt át - már a bemutatás utáni - valótörténet-mondásában Kuklay kanonok: nem kell keresni ahhoz, hogy találjunk, csak rá kell állni az utunkra, és engedelmeskednünk kell, s akkor a dolgok megtalálnak bennünket. És mivel a dolgok találtak ránk, már tudjuk, ez az út a megoldásra, ez a tennivalónk, a feladatunk.

Ez az utunk.

„Életünk folyamán pillanatról pillanatra választanunk kell, és ha a jobbik utat választjuk, akkor mindig újabb és újabb ajtó nyílik ki előttünk, amely tovább visz a kiteljesedés felé. Egészen odáig, amikor már csupán a saját képességünk szab határt a továbblépésnek…”

Alapgondolat ez a tevékeny jellemnek. De nem csak nekik, az elmélyedő, elmélkedő világlátásban is nélkülözhetetlen. Így állhat össze a tevékeny szemlélődés.

Ekképp lett egy falusi kis plébánia szellemi műhely is, de ebben nem veszett el a falu népe sem, azok a mindennapot Körömben vezeklő emberek, akik számára „a szentmise a világegyetem harmóniáját sugározza.”

A zene, a szó, a kép, a tárgy művészei és művészete mellé, akik s amik plébánosuk hívására avagy csak útjának kíséretéül megfordulnak s születnek e hazai határvonalra szorított zempléni zugban, igen, ezek mellé odamismásolódnak a kis közösség harmóniára vágyó, Isten felé tekintő emberei. Ilyetén formán apró lyukakat ütnek ők a zavart globális világot nyakukba öntő televízió s más üzleti média hamis mintaéletet monotonizáló harsány hirdetésének vasfalán.

Az esten bemutatott könyvben a falu életét jellemezve e gondolatot sokkal egyszerűbben fogalmazza meg Kuklay Antal: „ A falu egész magatartásában felülről veszi a mintákat… Régen a hierarchia közvetítette a viselkedésmintákat, ma nem így van. Sajnos, sokkal-sokkal silányabb példákat látnak a falvak lakói. Az erősek uralma és részvétlensége az, ami hallgatólagosan elismertté vált.”

Körömben, bár nem tiltakoznak hangosan ez ellen, de valami más mégis történik: úgy dolgoznak - élnek, imádkoznak - hisznek, hogy az észrevehetetlenül több lesz munkánál - életnél, imádságnál - hitnél. Halványulhatnak az erőszakos és részvétlen minták!

E részvétlen uralomnak állított és állít ellenpólust Antal atya.

Nem közvetlenül nem direkte, hanem „csupán” magatartása által és cselekedetei nyomán.

Erről a „több”-ről szóló bemutató és valótörténet-mondó esten még ennél is többet kaptunk. Immár nem először Salgótarjánban: Pilinszky Jánost, aki mára már egy verseivel, villantotta fel Kuklay Antal. Aki viszont valami kiismerhetetlen párhuzamban él a költő verseivel, és ezért elemzése több mint a vers maga. Ezért mondhatta Tímár Ágnes, hogy Kuklay Antalt ismerte meg a Pilinszky-verseihez írt gondolataiból, amely az immár ötödik kiadást érő „ A kráter peremén” címet viseli. S mégis ennek ellenére - mint mondotta - máig is keresi azt az egy mondatot, azt az egy szót, ami a legkifejezőbb a körömi plébános pályájára, hiszen túl a plébánián - mindig pályalázban - általa mintha valósággá válhatnának az álmok.

Része lesz a versnek az olvasó is, mondja egyhelyütt vershez tűnődő gondolataiban Kuklay Antal, majd így folytatja: „…hiszen rá van bízva, hogy megfejtse, dekódolja a költő rejtett üzenetét. Éppen ebben a nyelvi játékban szövődik láthatatlan baráti kapcsolat a költő és az olvasó között … , hogy letelepedve a „nagy baráti asztalhoz” táplálják egymásban a reményt, hogy az embernek mindig van lehetősége a jóra. Hogy lelkünkben kimondjuk az igét: Dum spiro, spero – Amíg élek, remélek.”

De hát nem egy estére való mindez! Kuklay Antal, Pilinszy János és a bemutató társ, Tímár Ágnes ciszterci nővér. Külön-külön három est is kevés lenne.

Most volt egy, amelyet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Salgótarjáni Csoportja szervezett 2009. november 12-én, csütörtökön 18 órára Salgótarjánban a Szent József Plébániatemplom melletti Ferences Rendházban a Kuklay Antal körömi plébánossal, egri kanonokkal készített beszélgetésről Mint szűkölködők, de sokakat gazdagítók címmel megjelent könyv bemutatójára, amelynek szerzője Fülöp Zsuzsanna. A könyvről és az interjúalanyról Tímár Ágnes ciszterci apátnő beszélt az esten.

És nem hagyhatjuk ki, hogy Tóth Tibor hangszerén játszva, Tóth Dávid énekkel színesítette az együttlétet.

András