„Mert a te jóságodból ünnepeljük a mai napon a dicsőség városát..."

Minden Szentnek Ünnepére:

„Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában.



Ekkor történt, hogy számos csillag
elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös
nagy fényességet varázsoljanak.
El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,

hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.

Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.

Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye.”

(Pilinszky János: A nap születése – részlet)

„Magyar nyelven is megjelentek azok a levelek, amelyeket Dietrich Bonhoeffer, a nagy német teológus a nácik börtönéből írt. 1944. július 21.-én kelt levelében ez a protestáns lelkész azt is leírja, hogy a börtön cellájában hosszasan beszélgetett egy katolikus pappal: többek között az élet értelméről. Bár mindketten keresztények és Isten szolgái voltak, mégis eltérően vélekedtek erről a kérdésről. Ő, a protestáns azt mondta: „Szeretnék megtanulni hinni”- A katolikus pap pedig azt vá1aszolta: „Szent szeretnék lenni.” Nyilvánvaló. hogy az eltérő válaszban felfedezhető a protestáns és katolikus vallásosság közti különbözőség. Protestáns testvéreink azért imádkoznak, hogy hinni tudjanak abban, hogy Isten Krisztusért igazzá teszi őket és üdvözíti. Mi, katolikusok pedig azért könyörgünk, hogy Isten kegyelmi segítségével szentek lehessünk, és életünk végén a szentek boldogító közösségébe juthassunk.

Valljuk meg őszintén, hogy napjainkban megfogyatkozott közöttünk az életszentség utáni vágy: kevesen vannak olyanok, akik szentek akarnak lenni.” - Írja Dolhai Lajos: „Mindenszentek ünnepe” című cikkében, az Új Ember 2000. október 29-i számában.

Korunk embere a roppant tudás birtokában számtalan olyan dolgot fedez fel, és alkot meg, amely a világ megszokott rendjét, és benne az ember életét átalakítja, felforgatja, és azt sugallja az emberekbe nap-nap után, hogy élvezze ki a világ minden gyönyörét, és csak magával törődjön és senki mással. Ez az egoista szemlélet vitte oda az emberiséget, hogy képes legyen még a saját faját sem kímélni, hanem ha érdeke úgy tartja, eltüntesse az útjából. Ez nem pusztán a nemzetek közötti kapcsolatra jellemző, hanem a legkisebb szintre is, az ember magán életére. Gondoljunk bele, hogy miért van az a sok rengeteg válás, abortusz, eutanázia, háborúskodás, pereskedés, viszály a világban? Mert mindegyik esetben egy adott embernek, népnek a saját maga által elképzelt boldogság útjába egy másik, nem kívánt valaki áll. A körülöttünk levő embereket szinte tárgyaknak, használati eszközöknek tekintjük, akiknek a feladatuk minket boldogítani, vagy eltűnni a mi boldogságunk útjából.

Valahogy ugyanez a helyzet a vallás terén is, mely megélése, aktivitásának mértéke mélyen az emberiség aktuális állapotát mutatja. Ahogyan az egyik reggeli rádiós műsorban hallhattuk, manapság az emberek jelentős hányada a vallást is csak valamiféle segédeszköznek használják a boldogságuk eléréséhez, vagy legalábbis a felmerülő boldogságakadályok (problémák) megoldására. Noha a vallásnak nem az a feladata, hogy kiszolgálja az embert, hanem inkább egy kapocs a vallás fő célja és az ember között. Nevezzük útnak, melyen járva az ember elérheti azt a Természetfölötti Lényt/Állapotot, aki magát ezt az utat építette az ember és maga közé. Ehhez hozzátartozik az is, amiről a mai kor embere szintén megfeledkezik, hogy erre az útra rá is kell lépni, és járni kell rajta, méghozzá egészen a célig.

Vagyis „dönteni”, „elköteleződni”, „önmagáról lemondva odaadni életét” felejtett el az ember.

Ennek hátterében persze ott van a sok szomorú tapasztalat, mikor az embert kihasználták, rászedték, becsapták, és megalázták. Ezek után nem lehet egy rossz szót sem szólni, ha az ember fél, és nem mer a fedezéke mögül előjönni. Mégis úgy gondolom, hogy ez a mostani Mindenszentek ünnepe erre a bátor, és erőt meghaladó tettre hívja meg az embert. Szentnek lenni nem más, mint önmagunkról lemondani, akár életünk árán is, és átadni magunkat annak, akiről hisszük, hogy a mi Istenünk, aki megalkotott és létünkben fenntart, hogy tegye velünk azt, ami az Ő akarata. Persze ehhez a tetthez szükséges az Isten személyének elfogadása életünkben, valamint annak az igazságnak az ismerete, hogy Őneki mi nem eszköznek kellünk, hanem minden embert személy szerint boldogítani akar, és ebben lehetünk munkatársai, mely által magunk is boldoggá válunk.

Maga ez az ünnep bizonyítéka annak, hogy mindez lehetséges, hiszen maguk az ünnepelt szentek is köztünk élt emberek voltak, sőt még élnek. Életpéldájuk az elsődleges bizonyítéka annak, hogy maga a jóságos Isten köztünk van, hisz ha Ő nem lenne, azt a sok nehézséget, életáldozatot, küzdelmet nem cselekedték volna meg, mert nincs kiért, és egyáltalán honnan lett volna hozzá erejük. Mert hiszen tudjuk, hogy közülük nagyon sokan olyan dolgokat vittek véghez, melyet puszta emberi akarattal és erővel képtelenség lett volna megtenni. Másrészt a lehetőséget is bizonyítják, hogy mindaz ami velük történt, amit véghezvittek lehetséges, mert akiért tették mindezt, az velük volt, segítette őket, nem hagyta magukra a feladat teljesítésében. Mondhatjuk, hogy művük az Istennel együtt véghezvitt koprodukció/kooperáció. Vagyis szentnek lenni, szenté válni nem lehetetlenség, csak bizalom és odaadottság kérdése. Ehhez a bizalomhoz és odaadáshoz kérünk Istentől és tőlük segítséget és támogatást ezen a szép ünnepen, ahogy a napi szentmise imádságaiban olvashatjuk:

„Mert a te jóságodból ünnepeljük a mai napon a dicsőség városát, a mennyei Jeruzsálemet, mely anyánk és végső célunk, hol megdicsőült testvéreink kórusa mindörökké magasztal téged. Mi valamennyien, akik a hit fényében a földi élet zarándokútját járjuk, nagy buzgósággal törekszünk e szent városba, és örvendünk, hogy az Egyház tagjait ilyen dicsőség várta, s hogy gyarló embervoltunknak a szentekben adtál pártfogót és példaképet.” (Római Misekönyv „Mindenszentek ünnepe” prefációjából)

János atya

Legközelebbi misék

hirdetes-450.jpg