Karácsonyi Gondola (-tok)

"Vele szeretnék találkozni,

Az álommal nagy, bolond hitben

S csak ennyit szólni: Isten, Isten

S újból imádkozni."

(Ady Endre „Álmom az Isten” c. versből részlet)
Amikor elkezdtem azon töprengeni, hogy mit is írhatnék szent Karácsony ünnepére léleknyitogató gondolatot, a legelső, ami eszembe jutott, vagy mondhatnám „egy gondolat bántott engemet” a fentebb idézett vers kezdő sora: „Vele szeretnék találkozni”.

Amikor ez a kis szösszenet készült, aznap Pesten jártam, s módomban állt megfigyelni az emberek rohanó életvitelét, főleg most hogy az ünnepek közelednek, és feltettem magamnak és most minden olvasónak a kérdést:

Kivel is akarunk mi most 2008 Karácsonyán találkozni?

Persze a templomban, vagy a hittan órákon, munkahelyen, meg néha odahaza megemlítjük, hogy a mi értünk megszületett „kis jézuskával”, de a következő pillanatban már azon jár az eszünk: mit is adjunk ennek és ennek a személynek karácsonyra?, hogyan készüljünk elő a karácsony esti lakomára?, hogy mi mindent be kell szerezni!; ki kell takarítani a lakást!... Máris a földi síkra szállunk le, és az ünnep már nem Istenről és az Ő végtelen szeretetéről szól. Természetesen elmegyünk templomba, ott leszünk az éjféli misén, sőt másnap erőt véve magunkon a délelőtti misére is elmegyünk, de mi a lényeges? Mi magunk, hogy jól érezzük magunkat, illetve ezt a jól eső érzést valamelyest megosszuk másokkal! Sokszor úgy érzem, hogy a vásárlási őrület, az otthoni nagy felhajtás, mely nem kevés konfliktust szül a készülődő emberek között, és ezzel megadja az ünnep alaphangulatát, nem más, mint önmagunk dicsfénybe emelése, hogy mennyire frappáns meglepetéssel tudtunk előrukkolni a „szeretett” személy számára. Persze ott van bennünk az aggódás is, hogy: Vajon örülni fog neki? De mindazon által a végkicsengése az lesz: Szép volt az ünnepünk, mindenki jól érezte magát, mert jót alkottam, ügyes voltam! És átsuhanunk a tény felett, hogy ez az ünnep nem a mi ajándékainkról szól, s nem is a mi előkészítő tevékenységünkről, de legfőképp nem rólunk, bár nekünk szól, hanem Istenről! Ő a legfőbb ajándék, Ő a legfőbb ajándékozó, Ő a megszervező és előkészítő! S mindezt nem azért teszi, hogy dicsérjük majd érte, meg felmagasztaljuk, mint az embereket szokás, hanem a MI BOLDOGSÁGUNKÉRT! Velünk akar lenni, s nem tud másként megérinteni, a lehető legközelebb kerülni hozzánk, csak a megtestesülésben emberként. Erre a nagy szeretetre való válaszként, mint ahogy a híres karácsonyi énekben az „Adeste fideles”-ben is énekeljük: „A minket így szeretőt ki ne szeretné viszont?”, jött létre ez az ünnep. Így elmondhatjuk, hogy karácsony ünnepe az Isten irántunk való mérhetetlen szeretetének az emlékezete. Számunkra az ünneppel kapcsolatban már csak az a feladat, hogy alkalmassá tegyük magunk a befogadására, s hogy most már mi is mondhassuk Ady Endrével együtt: „Vele szeretnék találkozni, az Álmommal nagy bolond hitben.” Adja Isten, hogy így legyen!   
  János atya