2013.08.09 Tour d'kanyart

Vissza

Egy-két fekvőtámasz, miegyéb, és frissen, üdén újra nyeregbe pattantunk, hiszen részünkről a küzdelem még nem ért véget. Útközben, Drégelypalánkon a Szondi György szarkofágjánál(az emlékmű Kő Pál alkotása) készítettünk néhány fotót. Drégelypalánk plébánosa Luteránus Péter plébános atya készített. Balassagyarmatig már nem volt hosszú a táv; tudtuk, hogy innen vonattal megyünk tovább, amin akár már alhatunk is, így különösen jól esett a bőséges és finom ebéd a Svejk Vendéglőben, ahol kedves ismerősökkel találkoztunk össze. dr. Stella Leontin mesterkanonok, címzetes prépost, főesperes és Csák András káplán atyákkal. A Balassagyarmat-Litke vasútvonal az újdonság erejével hatott, nemigen ismertük eddig. Litkétől hazáig viszont ismerős volt az út, mégis tartogatott meglepetéseket. Betértünk az egyházasgergei templomba, majd a karancsaljai söröző előtt elköszöntünk egymástól, és mire a nap lenyugodott, mindenki otthonában adhatott hálát az út során megélt kegyelmekért.

Legközelebbi misék

ADOMANYOK-egyutt-a-harom-plebania.jpg

Tamogatasi-kerese-KKA.jpg

Aktualis-Hirdetes-3-plebaniaval.jpg

Támogatások

Kormany-tamogatas-2019.jpg

Kormany-tamogatas-2018.jpg

Kormany-tamogatas-2017.jpg

Archívum