A karácsony közeledés - és megérkezés is

Az ünnep – lett légyen az történelmi, nemzeti genezisű vagy vallási eredetű – olyan esemény, amit különös figyelem övez, a jóakarat szelleme leng körül és emelkedett hangulat tesz varázslatossá. Az ünnep jellegzetes jegye egy közösségnek, az itt, Salgótarjánban élő embereknek is. Az ünnep üzenetek halmaza habitusunkkal, értékrendünkkel. Az ünnep hit és előretekintés is, közeledés, megérkezés és egymásra találás is. Ha az ünnep ilyen általában, milyen lehetne a karácsony, az ünnepek ünnepe, ahogy drága emlékű nagymamám mindig is nevezte és emlegette nekem. Ezért is él és munkál meghitt emlékként bennem az ünnep és kiváltképp a karácsony hangulata, nemkülönben tisztelete.

Amióta a kereszténység számon tartja Jézus Krisztus eljövetelét – az ünnep Rómából, a 325-335 közötti évekből indult útjára – az a világon mindenütt, mindenkor a hit, a remény és a szeretet szimbóluma. A karácsonyt nevezik a békesség, a család, a születés, a megújulás ünnepének is, ám szerintem legfőbb differencia specifikuma az, hogy a legerőteljesebb közösségformáló ünnep.

Ezért elnézést is kérek az olvasótól, ha bevallom – noha nem akarok ünneprontó lenni - , én az utóbbi években már nem tudok olyan felhőtlenül boldogan örülni a karácsonynak, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Több oka is lehet ennek, kettő bizonyosan van: egyrészt érzem, hogy múlik az idő, másrészt tapasztalom, hogy kifordult a világ a sarkából. Ám újra kérem, ne vegyék mindezt maliciózus morfondírozásnak, már csak azért sem, mert lehet, hogy nem mindenki érez így. Ezért javasolom, vegyük közösen sorra karácsony „állandó jelzői”, hagyományos határozói némelyikének mai valóságtartalmát.

Kezdjük így: a karácsony a békesség ünnepe. Igen ám, de hol a békesség mostanában? Idegeinket percenként borzolják az éterből érkező hírek, elménket háborítják tragikus tények, történések. Emberek milliói éheznek, földönfutók tömege keres – és nem talál! – menedéket a világban. Katasztrófák, konfliktusok között, kegyetlen korban él az emberiség. Bombák robbannak, terroristák túszokat ejtenek, környezetvédők lázadnak, dúl a családon belüli és kívüli erőszak. A gazdaság súlyos válsága, mély krízise keseríti szánk ízét, a magas munkanélküliség mételyként munkál, bérek csökkenéséről, nyugdíjak és más juttatások megvonásáról, családok széthullásáról, elszegényedésről, gyermekszegénységről, hajléktalanok haláláról hallok híreket, amikor csak e sorokat is jegyzem.

Folytassuk: a karácsony a szeretet ünnepe is. De, hol a szeretet nálunk? A szeretet pozitív viszonyulás a másik emberhez, amely az egész személyiségre kihat, késztet, hogy szeretteinkre: szüleinkre, gyermekeinkre, társunkra, egyáltalán a másik emberre – legalább csak – odafigyeljünk. Tessék mondani, figyelünk mi másokra, törődünk mi – magunkon kívül – másokkal is? Pedig a szeretet kölcsönhatások rendszere, amely által értékeket adunk és kapunk. Így van ez nálunk manapság?

Talán a családban még melenget a szeretet, én már én ezzel is beérném. Mert a karácsony a család ünnepe is. Joggal, hiszen a szülők által közvetített társadalmi-kulturális örökség a gyermekre lényegesen nagyobb hatással van, mint bármely más intézmény vagy csoport adta tudás, viselkedésminta. A családi környezet minden más miliőnél dominánsabb. Jézus is családba született: számkivetettek szerető családjába, akiknek szívét a kisgyermek láttán békesség és öröm töltötte be. Nálunk viszont még soha nem szültek anyák olyan kevés gyermeket, mint napjainkban. A temérdek abortusz, a gyermektelen, az egy gyermeket nevelő és az egyszülős családok számának növekedése, a felbomló családok sokasága már-már a nemzetjövőt kockáztatja. Persze, megvannak ennek a jelenségnek – a szubjektív körülmények mellett – a megélhetést veszélyeztető objektív társadalmi okai is.

Tovább meditálva: a karácsony a hit ünnepe is. De miben hiszünk mi, akiket már annyiszor becsaptak, kihasználtak, megaláztak. Tudunk-e még hinni egyáltalán, amikor az egész közéletünk beismert hazugságoktól áthatott, korrupciótól fertőzött, amikor egész valóságunk hiteltelen? A programokban – reformokról, kampány-ígéretekről nem is beszélve – ki hisz még? Az érvek és ellenérvek elzúgnak a fülek, emberek elbeszélnek egymás mellett, meghallgatásra sem méltatják egymást. Nincs olyan hiteles minőség, elfogadott etalon amely a szélsőségek és végletes különbözőségek kiegyezést-megértést hozó közös nevezője lehetne.

No, de nem is folytatom. Inkább azt mondom, hogy most tegye félre olvasóm – de azért ne feledje! – a fenti morbid monológomat, minthogy a karácsony a remény ünnepe is. Most, advent idején, csak erre gondoljon. Én hiszem, van még – mindig van! – miben bíznunk, reménykednünk, és főleg van mire várnunk. Régen túl vagyunk a rendszerváltás legnehezebb esztendein, túl leszünk napjaink válságos állapotán is. Olyan sokat kibírtunk már, túléljük ezt is. Higgyük: az Úrral hamarosan egy jobb világ is eljön számunkra, ha most 2009. karácsonyán még nem is együtt érkeznek. Azonban adventkor kötelességünk bízni – legalább magunkban. Itt – szűkebb pátriánkban és országunkban – nekünk kell békességet teremteni, szeretet adni, hitet plántálni, reményt sugározni. Senki nem vállalja fel ezt a kötelezettséget, a régen megoldásra váró feladat teljesítését – helyettünk.

Jómagam most mégis abban bízom – noha a közelmúltban egyik ünnepünk alkalmával sem tapasztaltam – a karácsony közelebb hozza egymáshoz az embereket. Jézus születése ráirányíthatja a figyelmet a családok gyermeknevelő szerepére. Talán arra is, hogy csak a család alkalmas a közösségi létre és életre való felkészítésre, a szolidaritás magjának elvetésére. Hogy csak az így felnövő nemzedék képes a helyi társadalom feladatainak ellátására, az együttműködés megteremtésére. Ezért is közéletünk humánus működéséhez, a harmonikus együttélés viszonyainak megteremtéséhez szükségünk van az ünnepekre, így most különösen a szeretetet felmutató, a hitet hirdető, a reményt ébresztő karácsony méltó megünneplésére. Erős a bizalmam: a karácsony az idén a közeledés, a megérkezés és az egymásra találás ünnepe is lesz.

Áldott karácsonyt kívánok minden jóakaratú embernek szűkebb pátriánkban, hazánkban és a nagyvilágban is!

Baráthi Ottó

Salgótarján, 2009. december 22.

Legközelebbi misék

hirdetes-450.jpg