December 25-én, karácsony ünnepén délben XVI. Benedek pápa megjelent a vatikáni Szent Péter-bazilika középső loggiáján, hogy a szokásnak megfelelően elmondja karácsonyi üzenetét, valamint „Urbi et Orbi” áldását adja Rómára és az egész világra.
A Szentatyára várakozva felsorakozott a Szent Péter téren a Pápai Svájci Gárda egy osztaga, valamint az Olasz Haderők zászlóalja, a földi és légierő, a tengerészek, a pénzügyőrség és a csendőrség képviseletében. A két fúvószenekar eljátszotta a vatikáni és az olasz himnuszt. XVI. Benedek pápa mellett a bazilika középső loggiáján jelen volt Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsának elnöke, valamint Mauro Piacenza bíboros, a Papi Kongregáció prefektusa.
A Ratzinger Alapítvány filmet készített Benedek pápáról pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából. A filmkockákon jeleneteket láthatunk pappá szenteléséről, elődjével való kapcsolatáról, a pápaválasztásról, utazásairól, találkozásairól, miközben írásaiból hallhatunk rövid részleteket.
„Most nekem, Isten gyenge szolgájának, fel kell vállalnom ezt a hatalmas feladatot, amely valójában túl van minden emberi képességen. Hogyan leszek képes megtenni? Él bennem annak tudata, hogy nem vagyok egyedül: aki hisz, az soha nincs egyedül.” – hallhatjuk a film bevezetőjében.
2011.május 1. Rómában május 1-jén, a délelőtt 10 órakor kezdődő pápai szentmise keretében XVI. Benedek boldoggá avatta elődjét, II. János Pált. A szertartásra érkező zarándokok zsúfolásig megtöltötték a Szent Péter teret és környékét. Magyar zarándokcsoportok is érkeztek a boldoggáavatásra, a bíborosok között jelen volt Erdő Péter is.
87 hivatalos küldöttség érkezett Rómába, 16 állam- és kormányfő vett részt a szertartáson, 5 királyi család képviselője is jelen volt. A magyar kormánydelegációt Orbán Viktor vezette.
Benedek pápa pápamobilon tette meg a Szent Péter-bazilika bronzkapujától a téren felállított oltárig lévő utat. A Szentatya II. János Pál pápa kedves liturgikus öltözékét – püspöksüvegét és miseruháját – viselte. A boldoggáavatási szertartásra a szentmise bűnbánati része után került sor. A Szentatyától Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke kérte II. János Pál boldoggáavatását. Ismertette az elhunyt Szentatya életét, méltatta több mint 26 éves pápaságát.
„Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel” (vö. Kol 2,12)
Kedves Testvérek!
A nagyböjt, amely a húsvét szent ünnepéhez vezet minket, nagyon értékes és fontos liturgikus időszak az egyház számára, s ennek tükrében örömmel fordulok hozzátok néhány gondolattal, hogy ezt az időszakot kellő elkötelezettséggel éljük meg. Az Egyház közössége, miközben a Jegyesével való végleges találkozásra tekint, amely az örök húsvétban valósul meg, állhatatos imádsággal és buzgóbban gyakorolva az irgalmasság tetteit, fokozottan törekszik a lélek megtisztulására, hogy a Megváltás misztériuma által még bővebben merítsen a Krisztus Urunkban való új életből (vö. nagyböjti I. prefáció).