• 6
  • 3
  • 4
  • 8
  • 1
  • 10
  • 9
  • 7
  • 5

Beleolvastunk…

Címkék: nagyböjt.

2012. március 19.

Fotóalbum / Hírek képei / 40 nap lélekúton (bélyeg)„Megint reggel. Tovább szeretnék menni a megismerés útján. Tudom, hogy először fel kell készülnöm, csak a reggeli szertartásom után gondolhatok erre. Már befejeztem a gyakorlatokat, mikor hirtelen észreveszem,, hogy elrontottam az imát. Újrakezdem. Majd ismét újra. Mindegyre azon kapom magam, hogy miközben imádkozom, megpróbálom az emlékezetemből előkotorni a nyolc ösvény üzenetét. A „boldogok a lélekben szegények”-re még emlékeztem, erre is talán csak azért, mert sokáig azt hittem, hogy lelki szegényekről van szó, és nem értettem, hogy lehet egy lélekben nincstelen boldog. Hiszen ebből elég sokat ismerek, közöttük néhányan nagyon gazdagok és mégis boldogtalanok. Megkérdeztem egy papot, aki elmagyarázta, hogy mit jelent a „lélekben szegény” kifejezés. A többi ösvényhez is fűzött magyarázatot, de azt is elfelejtettem. Talán ha elolvasom a Bibliában a hegyi beszédet, majd rájövök. Jézus Galileában, egy Máté evangéliumában sem megnevezett hegyen, tanítványai társaságában az összegyűlt tömeghez beszélt.
    Előveszem a Bibliát. „Boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják őket” (Mt 5,4) – olvasom.

Bővebben

Párbeszéd a Végtelennel

Címkék: nagyböjt.

2012. március 8.

Fotóalbum / Hírek képei / Böjte Csaba testvér (bélyeg)Sikerült befejeznem a Végtelenről, az Istenről szóló negyedik könyvemet, melynek a címe, Párbeszéd a Végtelennel! Miről szól a könyv? Az imádságról, az Istennel folytatott teremtő párbeszédről, mely az ember legfőbb kincse és méltósága. Az alábbi elmélkedés szeretne ráhangolni e könyv olvasására!

A böjti időszak alatt a honlap is a megszokottnál kevesebb cikket ajánl olvasásra - javasoljuk csendben, imával, elmélkedéssel, Szentírás olvasásával tölteni az erre szánt időt.

Napjaink történéseit  sokan hajlamosak a Jelenések könyvének apokaliptikus eseményeihez hasonlítani és kérdezgetik kétségbeesetten, hogy itt a világ vége?

Bővebben

Nagyböjti lelkigyakorlat

Címkék: nagyböjt.

2012. március 9.

Fotóalbum / Hírek képei / 2012 nb lelkigyak. (erdeti)

Bővebben

Tíz ötlet a 40 napra

Címkék: ifjúság, nagyböjt.

2012. március 7.

Fotóalbum / Hírek képei / nagyböjt (bélyeg)Hamvazó szerdán kezdetét veszi a szent 40 nap. Az elcsendesedés, a befelé figyelés, a lassítás ideje ez. Remek lehetőség, hogy egymásra, Istenre egy cseppel több időt és energiát szánjunk, hogy húsvét ünnepén megújulva álljunk. Íme néhány gondolatindító a nagyböjtre:

Étkezésünk: a falánkok, habzsolók- egyenek kevesebbet: a kisétkűek, finnyáskodók, egészségüket elhanyagolók- egyenek többet, rendszeresebben, tudatosabban óvva testük épségét.

Életrendünk: a reggelente lustálkodók- keljenek öt perccel korábban; akik mindig elkésnek- legyenek ott mindenütt pontosan; a rendszertelenül élők- tervezzék meg napjaikat, tartsanak rendet időbeosztásukban.

Szenvedélyeink: a dohányosok- szívjanak kevesebbet; az alkoholt, édességet stb. kedvelők- mérsékeljék az italt, a nyalánkságokat; a gyorshajtók- közlekedjenek szabályosan: a sokat beszélők – néha hallgassanak el, s figyeljenek oda másokra; a hallgatagon, mogorván félrehúzódók- kedvesen szólítsanak meg másokat.

Bővebben

Nagyböjti lelki naptár

Címkék: nagyböjt.

2012. február 22.

Fotóalbum / Hírek képei / naptár (bélyeg)

 

A Lelki Naptár létezése valószinűleg sokakat nem ejt már zavarba, hiszen ferences testvéreinknek köszönhetően az elmúlt esztendőkben már volt szerencsénk hozzá. Így részemről kitörő örömmel fogadtam, s remélem sokan fognak csatlakozni egyszemélyes táboromba. A 2012-es nagyböjti lelki naptár segítségével ebben az időszakban napra szóló mankót kapunk, mely segítségével okosan oszthatjuk be az időnket és az energiánkat, hogy húsvétra valóban megtisztuljunk.

 

Íme:  

NAGYBÖJTI LELKI NAPTÁR 2012

Bővebben

Hamvazószerda, nagyböjt - a lelki elcsendesedés jön

Címkék: nagyböjt.

2012. február 22.

Fotóalbum / Hírek képei / nagyböjt (bélyeg)A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 22-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.
A hamvazószerda arra az ősi hagyományra vezethető vissza, hogy a hívők a vezeklés részeként hamut szórtak a fejükre. Ennek emlékét a mai napig őrzi a szertartás: az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.
Mivel a vasárnapokat az Egyház nem tekinti böjti napnak, a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki.

Bővebben

Emlékezz ember...

Címkék: nagyböjt.

2012. február 21.

Fotóalbum / Hírek képei / hamvazószerda (bélyeg)A húshagyókedd a nagyböjt kezdetét megelőző utolsó nap a keresztény egyházi évben, azaz a hamvazószerda előtti nap. A név is a böjt kezdetére utal, azaz ezen a napon lehet utoljára húst fogyasztani. Mind Magyarországon, mind a világ számos más pontján különféle ünnepségek és népszokások kapcsolódnak naphoz, sok helyütt karneválnak vagy fesztiváloknak ad helyet. Francia neve Mardi Gras, szó szerint „kövér kedd”. Angol neve Shrove Tuesday (gyóntató kedd), inkább a böjt előtti megtisztulásra utal. Orosz neve blinij vtornyik, szó szerint „palacsinta kedd” a pogány korból ered és a napra utal. A húshagyó kedd mozgó dátumú ünnep, időpontja a húsvét időpontjától függ, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap utáni kedd.

Bővebben

Nagyböjti lelkigyakorlat

Címkék: lelkigyakorlat, nagyböjt.

2011.március 10.

Nagyböjti lelkigyakorlat

Bővebben
Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján
Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján © 2010. - Minden jog fenntartva! A weboldal fejlesztés alatt áll.
A weboldalon szereplő képek és információk tájékoztató jellegűek.
Tárhely, honlapkészítés, rendszergazda.