2012. május 18.
Civil kezdeményezésre restaurálják a salgótarjáni Kálvária stációit; Bóna Kovács Károly 1938-ban készült 14 domborművét a Képzőművészeti Egyetem Restaurátor Tanszéke újítja fel.
Gáspár István Gábor író-újságíró, az akció szervezője csütörtökön az MTI-nek elmondta, hogy a salgótarjáni születésű Bóna Kovács Károly Franciaországból tért haza, hogy az alkotásokat elkészítse a város kérésére. Az időjárás kikezdte a domborműveket, illetve az alkotásokat magukban foglaló házak is sérültek; egyes alakok részben felismerhetetlenné váltak.
Mivel a restaurálás komoly szakértelmet igénylő munka, az alkotásokról készült fotókat a szervező megküldte a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolája vezetőjének, Kicsiny Balázs képzőművésznek, a felvételek az ő segítségével jutottak el a restaurátori tanszékre.
2010.március 28.
Benépesült március 27-én délelőtt a salgótarjáni kálvária – köszönet még egyszer az Ipoly Erdő Zrt. helyi erdészetének, hogy kitisztították az oldalt és végre látni lehet a városból! Araszol felfelé a sor, kezdetben, a trianoni gyalázat máig befalazott emlékműve felett még két stáció között, egy sorban is elfér a száz körüli hívő.
Sas vitorlázik el felettünk – ritka madár erre, sosem láttam a városközpont felett. A középkori katedrálisok felolvasóállványainak sólymaira emlékeztet, ahogyan szárnyait behajlítva siklik a márciusi szélben. A mondás azt tartja, hogy „az Istent szeretőknek minden a hasznukra válik”. A természet is olyan, hogy minden jelensége által és teremtményében emlékeztet az Úrra, vagy legalábbis megkeresheti benne a szépséget, aki szán egy kis időt az elmélkedésre.
„Keresztúton követünk” – fogy a tizennégy stációt, mindenhol más olvas fel, váltott kezek viszik a feszületet. Jézus Krisztus útjához és kereszthalálához képest persze semmiség, de – még két mondás – „mindenki akkora keresztet kap, amekkorát elbír”, meg azt talán már mondani sem kell, hogy „mindenkinek a sajátja a legnehezebb”...
