Városunk főterén ismét adventi koszorú díszlett, lehetőséget adva arra, hogy azok is részesedhessenek a világosság terjedésében, akik egyébként nem tudnák közösségben megünnepelni a várakozást. A Salgótarjáni Városi Televízió közvetítette ezeket az alkalmakat, s most mi is visszatekintünk kicsit, hogy tudjuk, mire is vártunk:
A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézet (Salgótarján, Kassai sor 2.) 2011. december 13-án (kedd) 16.30 órai kezdettel "Adventi este a szeretet jegyében" címmel beszélgetést szervez Németh Judit református lelkész asszonnyal, Deme Károly evangélikus lelkésszel és Varga András katolikus plébánossal. Szeretettel várjuk az adventi készülődésben a beszélgetni vágyókat!
Új év, új kezdet, új ünnep. Régi és mégis új. Talán úgy hívják, hogy lehetőség? Meggyőződésem, hogy egy -egy ünnep között azért van szünet, hogy megérezzünk, az év minden napján egy nagy Krisztus impulzus görbéjén járunk.Most indulunk felfelé...
S ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy kedves ferences testvéreink idén is megajándékoztak bennünket az Adventi Lelki Naptárral, mely mától honlapunkról is letölthető. Benne karácsonyig minden napra megtalálható az az napra vonatkozó szentírási rész, egy kis imádság, és "tippek" a készületre, hogy mit tegyünk nap nap után, hogy valóban kész legyen a szívünk az Úr Jézus újjá születéséig.
Csak hogy egy kis példával illusztráljam, mondjuk a mai napot:
Ige: Iz. 63,16-64,7 - Kezed alkotása vagyunk.
Amit érdemes kicsit átgondolnom: kicsoda számomra Jézus Krisztus?
Készület: elkészítjük az adventi koszorút, meggyújtjuk rajta az első gyertyát, méltó helyre tesszük s imádkozunk.
Péntek este a megszokottnál is több programmal várunk benneteket. Délután 4 órától adventi koszorú kötésre várjuk mindazokat, akik otthon egyedül érzik magukat, s szívesen eltöltenének pár kellemes órát egy jó társaságban. Kérjük akiknek megvan a koszorú alapjuk, esetleg gyertyájuk, azt hozzák magukkal. Helyszín: Főplébánia, Damjanich út 2., az épület alsó szintjén.
17.00 órától szentmise, majd a szentmise végén Taizé imaórára várnek szeretettel mindenkit a KÉK-ek (Kövessük Énekelve Krisztust). Felcsendülnek majd jól ismert, s kevésbé jól ismert taizé énekek, s egy kis adventi lelki ráhangolás is várható, elmélkedések formájában.