• 10
  • 9
  • 7
  • 6
  • 8
  • 1
  • 5
  • 3
  • 4

Az Élet Igéje – 2012. május

Címkék: életige.

2012. május 1.

Fotóalbum / Hírek képei / életige június (bélyeg)„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49)

Az Ószövetségben a tűz Isten igéjét jelképezi, amelyet a próféták közvetítettek; de utal az isteni ítéletre is, amely megtisztítja népét, miközben áthalad rajta.
Jézus szava is ilyen: építő, ugyanakkor lerombol mindent, ami értéktelen, ami esendő, ami hiábavaló, és csak az igazságot hagyja meg.
Keresztelő Szent János mondta Jézusról: „Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.”  Azt a keresztséget adta ezzel hírül, amely pünkösdkor valósult meg először a Szentlélek kiáradásával és a lángnyelvek megjelenésével.
Jézus küldetése tehát: tűzbe borítani a földet, nekünk adni a megújító és megtisztító erejű Szentlelket.

„Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon!”

Bővebben

Az Élet Igéje - 2012. április

Címkék: életige.

2012. április 4.

Fotóalbum / Hírek képei / tiszta (bélyeg)„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.” (Jn 15,3)

Azt hiszem, a tanítványok szíve megdobbant, amikor ennyire határozott, bátorító szavakat hallottak Jézustól. Milyen csodálatos lenne, ha Jézus hozzánk is szólhatna így! Hogy valamennyire méltóak lehessünk rá, próbáljuk megérteni, hogy mit jelent.
Jézus éppen elmondta ismert hasonlatát a szőlőtőről és a szőlővesszőkről. Ő az igazi szőlőtő, az Atya a szőlőműves: a terméketlen szőlővesszőket levágja, mindazokat pedig, amelyek gyümölcsöt hoznak, megmetszi, hogy még többet teremjenek.
Miután ezt elmagyarázta, kijelentette:

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek.”

Bővebben

Az Élet Igéje - 2012. március

Címkék: életige.

2012. március 1.

Fotóalbum / Hírek képei / életige június (bélyeg)„Uram, kihez mennénk? Az örök élet igéi nálad vannak.” (Jn 6,68)

Jézus Isten Országáról beszélt az összegyűlt tömegnek. Egyszerű szavakkal, a hétköznapi életből merített példabeszédekkel szólt hozzájuk, szavainak mégis különleges vonzereje volt. Az embereket megérintette tanítása, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Amikor a főpapok és a farizeusok kérdőre vonták a katonákat, hogy miért nem hajtották végre a Jézus elfogatását elrendelő parancsot, még ők is így válaszoltak: „Sohasem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél!”

 

Bővebben

Az Élet Igéje – 2012. február

Címkék: életige.

2012. fabruár 1.

Fotóalbum / Hírek képei / bűnbánat (bélyeg)„Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.” (Mk 1,15)

Márk evangéliumában Jézus ezekkel a szavakkal kezdi hírül adni a világnak megváltó üzenetét: „Beteljesedett az idő, és már közel van Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Jézus eljövetelével egy új korszak veszi kezdetét: a kegyelem és az üdvösség korszaka. Legelső szavai arra hívnak, hogy befogadjuk a nagy újdonságot: az Isten országát, és elérhetővé teszi ezt mindenki számára, közel hozza minden emberhez.

S rögtön megmutatja az utat is: térjünk meg, és higgyünk az evangéliumban, azaz gyökeresen változtassuk meg az életünket, és fogadjuk be Jézusban azt az igét, amelyet Isten általa mond ki minden kor minden emberének.

Bővebben

Az Élet Igéje - 2012. január

Címkék: életige.

2012. január 2.

Fotóalbum / Hírek képei / béke (bélyeg)A világ nagy részén idén január 15. és 22. között tartják az imahetet a keresztények egységéért, más helyeken pünkösdre teszik ezt az alkalmat. A 2012. évi imahétre kiválasztott mottó Pál apostol korintusiakhoz írt leveléből való: „Mindannyian elváltozunk Urunk Jézus Krisztus győzelme által”. (1Kor 15,51-58) Az e havi Életige a kolosszeiekhez írt levél 3,1 verséhez kapcsolódik.

„Ha tehát föltámadtatok Krisztussal, azt keressétek, ami odafönn van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján.” (Kol 3,1)

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. december

Címkék: életige.

Fotóalbum / Hírek képei / életige december (bélyeg) 2011. december 5.

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!” (Lk 3,4)

Az adventi időszakban ennek az igének a megélésére kapunk meghívást. Lukács evangélista Izajást, a vigasztalás prófétáját idézi. Az első keresztények szerint ez az idézet Keresztelő Szent Jánosra vonatkozik, aki Jézus eljövetelét készítette elő.
Az egyház a karácsonyt megelőző időszakban, az előfutárra irányítva figyelmünket, az örömre hív meg bennünket, hiszen Keresztelő Szent János azt adja hírül, hogy a király hamarosan megérkezik. Elközelgett az idő, amikor Isten beváltja ígéretét, megbocsátja bűneinket és megajándékoz az üdvösséggel.

„Készítsétek elő az Úr útját, egyengessétek ösvényeit!”

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. november

Címkék: életige.

Fotóalbum / Hírek képei / életige november (bélyeg)

2011. november 4.

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.” (Mt 25,13)

Egy alkalommal, amikor Jézus kilépett a templomból, a tanítványok büszkén hívták fel figyelmét a gyönyörű, impozáns épületre. Jézus így válaszolt: „Látjátok ezeket? Bizony mondom nektek, nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.”  Aztán fölment az Olajfák hegyére, leült, és miközben Jeruzsálem látképét szemlélte, a város lerombolásáról és a világ végéről kezdett beszélni.
Hogyan és mikor fog bekövetkezni a világ vége? – kérdezték tőle a tanítványok. Olyan kérdés ez, amelyet az utána következő keresztény nemzedékek mind föltettek maguknak; sőt minden embert foglalkoztat. A jövő ugyanis titokzatos és gyakran félelemmel tölt el. Ma is vannak, akik horoszkópokat olvasnak vagy jósokhoz fordulnak, hogy megtudják, mit hoz a jövő, mire számíthatnak…
Jézus válasza világos: az idők végezete egybeesik eljövetelével. Ő, aki a történelem Ura, vissza fog térni: Ő jövőnk ragyogó végpontja.
És mikor fog bekövetkezni ez a találkozás? Senki sem tudja, bármelyik pillanatban megtörténhet. Életünk ugyanis Jézus kezében van, Tőle kaptuk és bármikor visszaveheti, akár váratlanul, anélkül hogy jelezné. Ezért figyelmeztet: van egy mód, hogy készen álljunk majd arra az eseményre, éspedig az, ha virrasztunk.

„Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.”

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. október

Címkék: életige.

2011. október 3.

Fotóalbum / Hírek képei / életige október (bélyeg)„Kövess engem!” (Mt 9,9)

Amikor Jézus elhagyta Kafarnaum városát, meglátott a vámnál egy Máté nevű adószedőt, akit foglalkozása miatt az emberek megvetettek: kizsákmányoló, nyerészkedő uzsorásnak tekintették. Ezért az írástudók és a farizeusok a nyilvános bűnösökkel egy kategóriába sorolták, Jézusnak pedig a szemére vetették, hogy „a vámosok és bűnösök barátja”, sőt együtt étkezik velük .
Jézus – nem törődve a kor társadalmi szokásaival – meghívta Mátét, hogy kövesse őt, és elfogadta tőle az ebédre szóló meghívást. Így tett később Zakeussal is, a jerikói vámszedők vezetőjével. Amikor kérdőre vonták, hogy miért teszi, azt válaszolta, hogy a betegeket jött gyógyítani és nem az egészségeseket; nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket. Meghívása ez alkalommal is egy bűnöshöz szólt:

"Kövess engem!"

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. szeptember

Címkék: életige.

2011.szeptember 8.

Fotóalbum / Hírek képei / tékozló fiú (bélyeg)„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.” (Lk 15,32)

Ez a mondat a tékozló fiúról szóló példabeszéd végén található, és biztosan te is ismered: Isten nagyságát és irgalmát akarja megmutatni. Egyben ez a mondat zárja Lukács evangéliumának azt a fejezetét, ahol Jézus két másik példabeszédben is ugyanezt a mondanivalót hangsúlyozza.
Emlékszel az elveszett bárány történetére, melyben a gazda, hogy megkeresse azt az egyet, otthagyja a sivatagban a többi kilencvenkilencet?
Vagy emlékszel az elveszett drachmáról szóló elbeszélésre, az asszonyra, aki miután megtalálta azt, összehívja barátnőit és szomszédjait, hogy vele együtt örvendjenek?

„Illett, hogy vigadjunk és örvendezzünk, mert öcséd meghalt, de föltámadt; elveszett, de megkerült.”

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. augusztus

Címkék: életige.

2011. augusztus 2.

Fotóalbum / Hírek képei / szeretet (bélyeg) „Megyek, hogy teljesítsem akaratodat.” (Zsid 10,9)

Ez a mondat a 40. zsoltár egyik sora, amelyet a Zsidókhoz írt levél szerzője ad Isten Fiának ajkára, aki az Atyával folytat párbeszédet. A levél írója így akarja még inkább hangsúlyozni Isten Fiának szeretetét, aki azért lett emberré, hogy az Atya akaratának engedelmeskedve elvégezze megváltói művét.

E szavak szövegkörnyezetéből kiderül: a szerző rá akar mutatni, hogy Jézus áldozata mennyivel magasabb rendű az ószövetségi törvény áldozatainál, amikor állatáldozatokat mutattak be Istennek, vagy az emberen kívül eső (nem közvetlenül embert érintő) áldozatokat. Jézus viszont végtelen szeretettől indíttatva saját akaratát, teljes önmagát ajánlotta fel az Atyának, amikor a földön élt.

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. Július

Címkék: életige.

Fotóalbum / Hírek képei / Virrasztás (bélyeg) 2011. július 1.

"Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan készséges, a test azonban gyönge." (Mt 26,41)

A Getszemáni kertben, halálküzdelmének óráján, Jézus ezekkel a szavakkal fordult Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, amikor látta, hogy elnyomja őket az álom. Azért vitte magával ezt a három apostolt – ugyanazt a hármat, akik a Tábor-hegyen tanúi voltak színeváltozásának –, hogy ezekben az igen nehéz percekben mellette legyenek, s vele együtt imával készüljenek, mert ami nemsokára bekövetkezik, számukra is szörnyű próbatétel lesz.

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. június

Címkék: életige.

Fotóalbum / Hírek képei / életige június (bélyeg)„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes!” (Róm 12,2)

Szent Pál rómaiakhoz írt levelének második felében olvashatjuk ezt, ahol az apostol úgy mutatja be a keresztény életét, mint az igazi életet, amelyben a Krisztustól kapott igazi öröm és igazi szabadság nyilvánul meg. A keresztény új módon, a Szentlélek fényével és erejével közelít a feladatokhoz és a problémákhoz, amelyekkel élete során találkozik.
Ebben a szakaszban, amely szoros egységet alkot az előzővel, az apostol megfogalmazza azt az alapvető célt és hozzáállást, amelynek egész viselkedésünket jellemeznie kell: dicsőítsük Istent az életünkkel, és alakítsuk át egyetlen szeretet-tetté azzal, hogy mindig az ő akaratát keressük, mindig azt, ami leginkább kedves előtte.

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. május

Címkék: életige.

Az Élet Igéje - 2011. május

„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből!” (Mt 22, Fotóalbum / 2008. Ökumenikus imahét / ibolya (bélyeg)37)

Jézus idején a rabbinikus iskolákban gyakran vitatkoztak arról, hogy vajon melyik a legfontosabb az Írás számos parancsolata közül. „Melyik a főparancs a törvényben?” – tették fel a kérdést Jézusnak is, akit Mesternek tartottak. Ő nem tért ki a kérdés elől, és válaszában eredeti módon egyesítette az Isten és a felebarát szeretetét. Tanítványai sem választhatják külön ezt a két szeretetet soha, mint ahogy a fa gyökerét sem lehet elválasztani a koronájától: minél inkább szeretik Istent, annál erősebb lesz a testvér iránti szeretet, és minél inkább szeretik testvéreiket, annál inkább elmélyül szeretetük Isten iránt.

Jézus mindenkinél jobban tudja, hogy ki valójában Isten, akit szeretnünk kell, és tudja a hogyant is, ahogyan őt szerethetjük: hiszen ő Jézus Atyja és a mi Atyánk, az ő Istene és a mi Istenünk (vö. Jn 20, 17). Olyan Isten, aki szeret mindenkit, személy szerint; szeret engem, és szeret téged: az én Istenem ő, és a te Istened is („Szeresd Uradat, a te Istenedet…”).

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. április

Címkék: életige.

„ Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!” (Mk 14,36)Fotóalbum / Hírek képei / Életige április (bélyeg)

Jézus az Olajfák hegyén volt, a Getszemáni kertben. Elérkezett a várva-várt óra, egész életének kulcspillanata. Földre borult, és bensőséges bizalommal atyjának nevezve Istent, hozzá fohászkodott, hogy ne kelljen „kiinnia a kelyhet” , vagyis szenvednie és meghalnia. Azt kérte, hogy múljon el ez az óra, aztán mégis teljesen az Ő akaratára hagyatkozott:

„Ne az legyen, amit én akarok, hanem amit te!”

Jézus tudta, hogy szenvedése nem a véletlen műve, és nem egyszerűen emberi döntések következménye, hanem Isten terve. Az emberek ítélik el és utasítják őt vissza, de a „kehely” Isten kezéből származik.
Jézus azt tanítja, hogy az Atyának mindnyájunkról van egy szeretetterve, hogy személyes szeretettel szeret, és ha hiszünk a szeretetében, és válaszolunk rá – ez ugyanis a feltétel –, akkor Ő mindent a javunkra fordít.
Jézus életében semmi nem történt véletlenül, még a szenvedés, még a halál sem. Ezt követte a feltámadása, amit ebben a hónapban ünneplünk.

Bővebben

Az Élet Igéje - 2011. március

Címkék: életige.

„Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk 1,38)Fotóalbum / Hírek képei / Életige március (bélyeg)

[…] Isten – ahogy Máriával tette – előttünk is fel akarja fedni, amit rólunk tervez, meg akar ismertetni az igazi lényünkkel. Mintha így szólna hozzánk: „Akarod, hogy belőled és egész életedből remekművet alkossak? Kövesd azt az utat, amelyet mutatok neked, és azzá válsz, aki mindig is voltál a szívemben. Mert én öröktől fogva elgondoltalak és szerettelek, kimondtam a nevedet. Azzal, hogy elmondom neked akaratomat, kinyilatkoztatom igazi énedet.”

Isten akarata tehát nem kényszer, amely korlátoz bennünket, hanem szeretetének, rólunk alkotott tervének a kinyilvánítása. Magasztos, mint Ő; vonzó és magával ragadó, mint az Ő arca: Isten önmagát ajándékozza nekünk. Akarata olyan, mint egy aranyszál, isteni vezérfonál, és át- meg átszövi földi és túlvilági életünket. Örökkévalóságtól örökkévalóságig ível: Isten elméjéből indul, végigvezet a földi életen, és a mennyországban folytatódik.

Tovább...

Bővebben

Az Élet Igéje – 2011. február

Címkék: életige.

„Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,14)Fotóalbum / Főplébánia templom / Kéz a kézben (bélyeg)

Ez az ige Szent Pál himnuszának a szívében helyezkedik el, amit a keresztény élet szépségéről, újdonságáról és szabadságáról énekel: ez az élet a keresztség és a Jézusba vetett hit gyümölcse, amely teljesen Jézusba olt bennünket, és általa a szentháromságos élet dinamizmusába. Mivel egy és ugyanazon személlyé válunk Krisztussal, az Ő Lelkéből és Lelkének minden gyümölcséből is részesedünk, mindenekelőtt az istengyermekség ajándékából.

Bővebben
Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján
Római Katolikus Főplébánia, Salgótarján © 2010. - Minden jog fenntartva! A weboldal fejlesztés alatt áll.
A weboldalon szereplő képek és információk tájékoztató jellegűek.
Tárhely, honlapkészítés, rendszergazda.