Adventre - Úton

Amikor András atya megkért, hogy írjak pár gondolatot adventre egy nagyon hétköznapi élményem jutott eszembe.

Eleinte autóval jártam misére vasárnaponként. Gyors, egyszerű és kényelmes módja ez a belvárosba jutásnak. Ám részben az emelkedő benzinárak, részben a mozgáshiány (egész héten annyit ülök a munkahelyemen) arra késztettek, hogy legalább hétvégén gyalogoljak egy kicsit. Nem hosszú az út, bő negyedóra alatt beérek a templomba, mégis egészen más érzés így eljutni oda.

Olyan ez a gyalogos misére járás, mint egy minizarándoklat. Jobban meg tudom élni az otthontól való távolodást (eltávolodva a hétköznapjaimtól, jobban rá tudok látni a problémáimra, gondjaimra) és egy szakrális térhez, a templomhoz való közeledést. Sokkal inkább rá tudok hangolódni a misére is úgy, hogy egy kis időt adok magamnak a megérkezésre. Letisztulnak a gondolataim. Meglátom az út részleteit is, amit kocsiból nem veszek észre, mert gyorsan haladok, mert az utat kell néznem. Nyitva van-e a kis virágbolt? Kik vannak az utcán vasárnap délelőtt? Kirándulni mennek vajon, vagy csak a szemetet vitték le? Érzem, hogy süt a nap, vagy épp esik az eső.

Teljesen más úgy misére érkezni, hogy tudom, erőfeszítést kellett tennem az odajutáshoz. Le kellett győznöm a kényelmességem, fáradtságom.

Talán az advent is ilyen úton levés, karácsonyra készülve is meg kellene élnünk az „útközbent”, hogy valóban meg tudjunk érkezni karácsonykor.

„Vándor vagy és minden nap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj minden nap tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.” (Márai Sándor)

Králik Zoltán

Legközelebbi misék

hirdetes-450.jpg